Az írónő munkássága számomra eddig ismeretlen volt, bár az Álomgyár kiadó kínálatában már többször szembejöttek a kötetei. Az Ami késik, nem múlik című regényre a könyvtár kínálatában figyeltem fel: egyrészt mivel úgy emlékeztem, hogy korábban valamelyik közösségi média felületen már olvastam vagy láttam róla pozitív véleményt, másrészt a fülszöveg alapján kecsegtető olvasmánynak tűnt. Általában úgy választom az aktuális olvasmányt, hogy zsáner tekintetében eltérjen az előzőtől, így került augusztus végén a kezembe Perks műve.
2025. szeptember 8.
2025. augusztus 27.
M. J. Arlidge: Üsd, vágd (Helen Grace 2.)
2025. augusztus 19.
Hadházi Anita: Dubaj gésái
Hadházi Anita munkásságával közel 3 évvel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor lehetőségem adódott előolvasni a NewLine kiadónál megjelent első regényét. Alapvetően nem preferálom a történelmi regényeket, mégis adtam egy esélyt az Örökölt múltnak, amelyben megismerhettem a 19. századi angol vidéki élet rejtelmeit egy izgalmas, érzelmes történeten keresztül. Részben emiatt a pozitív élmény hatására, részben pedig a gésák iránti érdeklődésem miatt - az egyik megunhatatlan kedvencem az Egy gésa emlékiratai - szerettem volna megismerkedni ezzel a kötettel is. Az olvasás során ambivalens érzések kavarogtak bennem, amelyek az utolsó lapokhoz érve sem tisztázódtak.
2025. augusztus 14.
Erős Márti: Papírpillangók
Erős Márti legelső, kizárólag e-book formátumban megjelent ifjúsági-romantikus vonalú könyvét még 2023-ban olvastam. A második regénye a Pitypang kiadó égisze alatt jelent meg tavaly, amire már akkoriban felfigyeltem, azonban ezidáig nem adódott lehetőségem megismerni. A Papírpillangók nem csak zsánerben különbözik a Kalliopétól, hanem az írónő stílusában, fogalmazásmódjában is - érezhető a fejlődés, sokkal összeszedettebb és reálisabb képet kap az olvasó a történetről.
2025. február 5.
Steve Cavanagh: 48 óra (Eddie Flynn 1.)
2024. január 28.
Farkas Anett: Bármi áron - előolvasás
Farkas Anett legújabb műve eltér az eddig megjelent köteteitől, hiszen ennek a történetnek nem az elborzasztás és a megdöbbentés a célja, sokkal inkább lélektanilag hat az olvasóra. A Bármi áron nem bővelkedik kegyetlenségben, mégis érzelmi oldalról megizzaszt és az elmét is lefoglalja. Kedves Olvasó, te miért tennél meg mindent?
2023. december 22.
Ludányi Bettina: Vérszerződés (Egyezség 2.)
Az Egyezség sorozat első részével ellentétben a Vérszerződés már az első oldalakon beszippantott és rendületlenül vitt magával a végszóig. Hasonló stílusban és elbeszélésben íródott, mint az előzmény, ennek ellenére rengeteg szempontból hatalmas különbséget éreztem a két könyv között.
2023. november 7.
Ludányi Bettina: Kisujjeskü - Egyezség 1.
A legutóbbi regényemet az írónőtől, a Festménybe zárt lelkeket nagyjából két évvel ezelőtt olvastam. Bettina kezdettől fogva olyan világokat épített fel, melyek az olvasót könnyedén beszippantják - volt köztük romantikus, akciódús és pszichológiai is. Minden alkalommal egy újabb különlegességgel, egy újabb plusszal alkotja meg a történeteit. Felettébb kíváncsi voltam, hogy legújabb sorozatának, az Egyezségnek a lapjai között milyen szörnyeteg, milyen titkok és milyen hajmeresztő kérdések bújnak meg!
2023. november 3.
Csabai Márk: Közelebb, mint gondolnád
Korábban már volt lehetőségem megismerni Márk munkásságát. Az első regényemet tőle, a Határtalanokat még 2018. januárjában olvastam, ami nem lett a kedvencem - a szarkasztikus humorral nehézkesen barátkoztam meg, de végül a többi könyvének köszönhetően sikerült. Ám az a két kötet, ami mégis igazán belopta magát a szívembe az írótól, az az Egy csibész naplója és a Nem mondhatsz nemet! volt. Reménykedtem abban, hogy a Közelebb, mint gondolnád is hasonlóképpen pozitív élmény lesz számomra. Mindenesetre optimistán kezdtem bele az olvasásba, várva, hogy kibontakozzon előttem Brúnó története!
2023. augusztus 14.
Diana Hunt: Őrület határán (Őrületben 2.)
Diana Hunt Őrületben sorozatának első része, az Őrületbe kergetsz egy szédítő, izgalmakkal és emóciókkal teli pszichothriller, mely bárhogy is próbálkozol, abszolút a bűvkörébe von és a végszónál sem ereszt el. Közel két évvel ezelőtt olvastam az említett regényt, ennek ellenére a mai napig emlékszem azokra az érzésekre és gondolatokra, amit akkor kiváltott belőlem. Hatalmas izgatottság uralkodott el rajtam, amikor tudomást szereztem az Őrület határán megjelenéséről. Rendkívül kíváncsi voltam, hogy mit rejtenek az oldalak!
2023. augusztus 7.
Kirsch Ákos: Rejtély Szalonikiben
Kirsch Ákos neve az akciódús krimik között keresendő. Az író ezidáig 10 regényt adott ki a kezei közül, amelyekben több, különböző szegmenst is találunk a központi zsáneren kívül - például horror, sci-fi, vagy thriller elemeket. Ezen felül a munkássága állandó része a gyönyörű tájleírás és a görög világ megjelenítése is. A Rejtély Szalonikiben különleges, mert Ákos ezúttal egy picit más utazásra invitálja az olvasókat!
2023. július 3.
C. M. Ewan: Az interjú
2023. június 18.
Freida McFadden: A téboly otthona (Millie Calloway 1.)
2023. március 27.
Freida McFadden: Gyilkos örökség
A Gyilkos örökség tipikusan az a regény, aminek már a külseje - borító és fülszöveg - képes felcsigázni az olvasót. Hetekkel ezelőtt találkoztam elsőként szembe a könyvvel, már akkor tudtam, hogy meg fogok ismerkedni Nora Davis-sel, aztán annyi pozitív véleményt hallottam, hogy úgy éreztem, itt az idő. Zsánerét tekintve nem áll messze tőlem, ugyan az erotikus-romantikus vonal az elsődleges nálam, azonban másodikként ott liheg a sarkában a krimi-thriller is.
2023. február 4.
Aleva Zoltán: Matilda gyermekei - előolvasás
Aleva Zoltán nevével elsőként a Pitypang könyvek oldalán találkoztam, amikor is beharangozásra került negyedik tagként. Ezután nem sokkal lehetőségem adódott megismerni a történet fülszövegét, illetve megtekinthettem a gyönyörű borítót is. Végül azon szerencsések közé kerültem, akik megjelenés előtt megismerhetik a Matilda gyermekei című művet.
2022. december 13.
Kirsch Ákos: A hegy árnyékában és más novellák
Kirsch Ákos neve nem ismeretlen számomra, tekintve, hogy számos regényt szerencsém volt elolvasni tőle. A legelső alkalommal amikor belecsöppentem a munkásságába, akkor volt egy pici kétség bennem, ám ez az érzés hamar átfordult és azóta minden alkalommal izgatottan várom milyen újabb művet ad az olvasók kezébe.
2022. október 20.
Diana Hunt: Jack árnyékában - előolvasás
Tavaly ősszel volt lehetőségem megismerni a legelső könyvemet az írónőtől, az Őrületbe kergetsz-et, melynek lapjai között egy rendkívül intenzív, fordulatos, túltengő érzelmi töltettel rendelkező történet bontakozott ki. Már akkor éreztem azt, hogy Diana piszkosul jól ír, s képtelenség nem élvezni a történeteit, a Jack árnyékában pedig abszolút bebizonyította mindezt. Nem mellesleg az írónő legelső megjelent kötete, a Titokzatos útitárs is szerepel az olvasatlan könyveim listáján, sőt valójában otthon csücsül a könyvespolcomon.