2025. szeptember 8.

Heidi Perks: Ami késik, nem múlik

 

Az írónő munkássága számomra eddig ismeretlen volt, bár az Álomgyár kiadó kínálatában már többször szembejöttek a kötetei. Az Ami késik, nem múlik című regényre a könyvtár kínálatában figyeltem fel: egyrészt mivel úgy emlékeztem, hogy korábban valamelyik közösségi média felületen már olvastam vagy láttam róla pozitív véleményt, másrészt a fülszöveg alapján kecsegtető olvasmánynak tűnt. Általában úgy választom az aktuális olvasmányt, hogy zsáner tekintetében eltérjen az előzőtől, így került augusztus végén a kezembe Perks műve.

A történet négy ember nézőpontjából, egyrészt E/1, másrészt E/3 személyű stílusban íródott. Az elbeszélők között van a női főszereplő, Erin; a terapeuta, Maggie; valamint egy traumatológiai ápoló, Raine; és a férfi főszereplő édesanyja, Pauline. Perks az időrenddel is játszott, fejezetről fejezetre ugrálunk a most és a különböző múltbeli időszakok között. Alapvetően szeretem, ha az író a váltott nézőpontokkal és idősíkokkal fokozza a cselekmény tempóját és fokozatosan adagolja az információkat, de ennél a kötetnél számomra néha túl sok volt az ugrálás, és egy-két alkalommal zavarossá vált a történet.

A regény főszereplője egy házaspár, Erin és Will, akik több, mint egy évtizede szeretik egymást, és akiknek van egy három éves kislányuk, Sadie. A nő öt évvel korábban örökbefogadott egy kölyökkutyát, Cocot, akivel különleges kapcsolat alakult ki közöttük.

Fél évvel korábban

Az idei Valentin-nap másként alakult, mint az előzőek. Will a reggeli órákban megajándékozta a feleségét egy Sadie-lenyomattal ellátott nyaklánccal, azonban amikor a férfi fel akarta tenni, akkor Erint különös érzések kerítették hatalmukba. Ha ez nem lenne elég, aznap délután Coco is eltűnik, amiért a feleség a férjét hibáztatja. Úgy érzi, hogy Will tudja mi történt a kutyával, csak titkolózik előtte, és ezen képtelen túllépni. Hol lehet valójában a négylábú, és miért kezd kételkedni Erin a férjében?

Öt hónappal korábban

A házaspár a házasságuk megmentése érdekében bejelentkezett egy párterapeutához. Maggie-nek a mindennapjai részét képezi a húga halálának terhe, aki csupán 14 éves volt, öt évvel fiatalabb tőle, amikor meggyilkolták. Lilynek volt egy különleges, kizárólag Balin beszerezhető nyaklánca, ami azon az éjszakán eltűnt, és azóta sem találta meg senki. Vajon merre lehet?

Három-négy hónappal korábban

Újratárgyalás várható Lily gyilkosának ügyében, jó magaviselet reményében akár szabadlábra is helyezhetik. Maggie előzőleg próbálkozott felkeresni a gyilkost, hogy kiderítse az indítékot és a húga utolsó perceit, de a férfi elutasította a látogatás lehetőségét. Ám ezúttal fordult a kocka, és a nőnek lehetősége adódik lezárni ezt az ügyet, de nem azzal az eredménnyel távozik, amire számított. 

Főszereplőnk házassága továbbra sem javul. A nő olyan dolgokat állít, amelyek a férfi szerint nem igazak, de ha valóban így van, akkor honnan törnek elő Erinből ezek az emlékképek? Mi az, amit az agya védelemből elrejt, pedig az válasz lenne minden kérdésre?

Most

Erin rejtélyes módon, egy elhagyatott, erdő melletti úton cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz. A férj jelenleg külön él a nőtől, így nem tudja, mit kereshetett azon a környéken. Pár hónappal korábban, amikor a házasságuk hanyatlott, felkerestek egy párterapeutát, de ezek az ülések csak még jobban szétzilálták a kapcsolatukat. A rendőrség kikérdezi az áldozat családját, barátait, azonban csak egy eredménytelen, hézagokkal teli kép rajzolódik ki előttük.

Zoe, a nő legjobb barátnője retteg attól, hogy már sosem mondhatja el Erinnek, hogy mennyire sajnálja, hogy nem hallgatta meg, és hogy mennyire szereti. Ugyanis a feleség korábban próbálta elmondani a benne tomboló érzéseket, a gondolatait, de a barátnője folyamatosan leszerelte, egyedül hagyta mindezzel. 

Maggie-vel, a terapeutával is szeretne egyeztetni az igazságszolgáltatás, azonban az otthonához érve nem találnak a házban senkit. A nő férje, Richard éppen akkor érkezik haza egy üzleti útról, ő sem tudja, hogy merre lehet a felesége.

A regény fő kérdése, hogy mi köze lehet a házaspárnak a terapeuta húgának halálához? Létezik moralitás és erkölcs, ha egy több évtizedes rejtély megfejtésre kerülhet? Túlélhet egy házasság egy ekkora horderejű ügyet?

Az Ami késik, nem múlik egy rendkívül komplex, feszültséggel teli regény, aminek az alapötlete valójában nagyon tetszett. Ambivalens érzések vannak bennem, mert úgy érzem, hogy ami a történetnek az erőssége, az számomra egyben a gyengesége is. Perks elképesztő módon állította össze az időrend és a nézőpontok elbeszélését, remekül építette egymásra a cselekményt és az érzeteket. A fejezetek közötti ugrások számomra néha nem voltak zökkenőmentesek; egy-két alkalommal vissza kellett lapoznom, hogy újra összerakjam a történetszálat, és értsem a szereplők szándékait.

Az olvasás során végig éreztem, hogy Perks ügyesen játszik a feszültséggel és a titkok adagolásával, amivel valóban magához láncolta a figyelmemet. Bár a végkifejlet nem teljesen azt az érzelmi hatást váltotta ki belőlem, amit vártam, mégis nyomot hagyott bennem a történet. A befejezés másnapján kissé csalódottnak éreztem magam, de ahogy múlt az idő, rájöttem, hogy az írónővel érdemes újra próbálkoznom, ezért valószínűleg adok neki egy második esélyt.

"Minden ember története sokkal összetettebb, mint amilyennek első pillantásra tűnik – annyi apró részlet, annyi lehetséges bukás, amelyeket pusztán a felszínt szemlélve sosem láthatunk meg."

"Imádom minden porcikáját. Szeretem őt minden tökéletlenségéért, ami tökéletessé teszi."

"Vajon miatta vagyok itt, vagy magam miatt? Már nem tudom, a határok túlságosan elmosódtak."

"Csak sírni és sikítani akarok, mert minden összeomlik bennem, és nem tehetek semmit, hogy megakadályozzam, hogy széthulljon."