2020. július 28-án döntöttem a Bookish Moments Blog elindításáról, mely döntés nagyban megváltoztatta az elkövetkezendő egy évet. Közel 50 könyvet olvastam el ezen időszak alatt, melyben számos előolvasás is helyet kapott. Sokrétű kötetekbe merültem bele: voltak lazábbak, nehezebb témák, dühítőek, elkeserítőek, ugyanakkor örömteliek is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: papság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: papság. Összes bejegyzés megjelenítése
2021. augusztus 5.
2020. október 27.
Baráth Viktória: Egy év Rómában

Már ismertem a művet, de mivel Az Olvasás éltet! csoportban Viki könyve volt az egyik kibeszélő témája, így mindenképp szerettem volna újraolvasni, hiszen rengeteg rés maradt az emlékezetemben az Egy év Rómában kapcsán. Azt hiszem, hogy anno ez volt a második könyvem az írónőtől, s egyben az első olyan, amit saját példányként megszereztem. Már nincsenek meg teljesen az emlékeim arról, hogy milyen volt legelőször belecsöppeni Leila hétköznapjaiba, mindenesetre ismeretlen könyvként kezeltem az olvasás folyamán, így minden pillanatot átéreztem újra – a keserűeket és az örömteliket is egyaránt.
Kulcsszavak:
barátság,
depresszió,
erotikus,
erőszak,
függőség,
LMBTQ,
naplóregény,
pánikbetegség,
papság,
romantikus,
szex
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)