2022. szeptember 3.

Farkas Anett: A 33-as áldozat (Dávid és Vivien 3.) - előolvasás


Az írónő trilógiájának első része, A 33-as beteg című regény a NewLine kiadó gondozásában jelent meg, majd a Dávid és Vivien sorozat következő kötete, A 33-as ügy már a Pitypang Könyvek égisze alatt. Farkas Anett már ezekben a kötetekben is bebizonyította azt, hogy méltó helyet foglal el a pszicho-thrillerek és a krimik alkotóinak világában. Bemutatkozó regénye, valamint annak folytatása olyan mértékű izgalmakban bővelkedik, melyek érzelmi és lelki spirálba üldözik az olvasót. Kíméletlen és intenzív történetek, melyek az oldalak elé szögeznek és magukkal sodornak egészen a végkifejletig!

Anett eddig megjelent regényeinek külsején olyan jellegzetes elemek kaptak helyet, amelyek fontos szerepet töltenek be az adott történetben. A trilógia zárókötete is, az előzőekhez híven passzol mind színvilágban, mind stílusban. A fekete-fehér összkép a piros betűkkel vegyítve lenyűgöző harmóniát alkot. A fedlapon fellelhető ikerpár és a rovarszárny, pedig meghatározó jelenséggel bír, aminek az okát a történetbe csöppenve tökéletesen érteni fogjuk. Faniszló Ádám (Coverist Studio) munkája ismét egyedülálló és szemet gyönyörködtető, a borító könnyen magára vonja a figyelmet!

A történetet a szereplők váltakozó nézőpontján keresztül ismerhetjük meg, mely által fokozatosan hullik le a lepel a sorok mögött megbúvó kemény mondanivalóról, a fájdalmas érzelmekről és a durva cselekményről.

Dávid és Vivien között a kapocs egyre erősebbé válik, Fanna is egyre ragaszkodóbban viselkedik a férfivel. A munkahelyükön a köztük lévő érzelmek miatt változások következnek be: a nő egy új nyomozót kap maga mellé, Mátét. A férfi intelligens, így egészen könnyen együtt tudnak dolgozni, ugyanakkor az alkalmanként feltörő egoizmusa kissé nehezítő tényezőnek bizonyul.
Az első közös ügyükben egy sorozatgyilkost keresnek - azonos módszerrel öltek mindkét esetnél, ráadásul a személyek eltűnésének napja és a haláluk napja is megegyezik. Félő, hogy egy újabb áldozat is lesz, így rettentően fontos, hogy azelőtt felfedjék az elkövető kilétét, mielőtt ismét lecsap. Ám ehhez sok évet kell visszautazniuk az időben és fel kell eleveníteniük a múltat, ami mindannyiuk számára megválaszolatlan kérdéseket és megdöbbentő dolgokat tartogat.

Eszter várandósságakor visszakényszerül a családi fészekbe, melytől teljes mértékben irtózik. Évekkel ezelőtt erőszak áldozata lett és tart attól, hogy a dolog megismétlődik. Belebetegszik a tudatba, hogy nincs más lehetősége, de mindent megtesz azért, hogy megvédje lányait.

Misi külsőleg számos dologban más, mint az iskola többi tanulója. Gyermekkorától kezdve kiközösítik, csúfolják és megalázzák, mindez az idő előrehaladtával, pedig még komolyabbá fordul. Egészen addig, míg egy rettentően halálos eset nem történik vele, melyből segítséggel ugyan, de sikerül felgyógyulnia.

Ki rejlik a gyilkosságok mögött, s miért szomjazik bosszúra? Mi minden bújik meg az álarc mögött, s melyek azok a titkok, amelyek napvilágra kerülése megváltoztat mindent? Mennyire meghatározó egy gyermekkori trauma, s mi mindent válthat ki ennek a megélése?

Farkas Anett eddigi regényeire az összeszedettség és az alapos körüljárás volt jellemző, s ez a legújabb kötetét tekintve sem változott. Több cselekményszálat ismerhetünk meg párhuzamosan, melyek segítségével a múlt és a jelen összefonódik, s olyan rejtélyek kerülnek felszínre, melyek eléréséhez nyomozóinknak meg kell kapargatniuk a felszínt.
A 33-as áldozat több komoly témát is érint, amelyek egyvelege nemcsak izgalmakba sodorja az olvasót, de a lelkét is megszorongatja, hogy a befejező oldalakhoz érve az utolsó cseppig szétcincálja. Könnyen elhitet veled mindent, majd akkorát csavar, hogy minden szót többször átolvasva, óvatosan emésztesz meg, mert lehetetlen lesz eldönteni, hogy mi az, amit valóban elhihetsz és mi az, amit nem.

Az olvasás során könnyebben tudtam kezelni a műben rejlő durva helyzeteket, de az értékelésem írásakor felelevenült bennem az átélt brutalitás, s képtelen voltam gyomorgörcs vagy hidegrázás nélkül visszagondolni rá. Anett ismételten fantasztikus munkát végzett és rendkívül lendületes, ugyanakkor letehetetlen írást adott ki a kezei közül!
A trilógia három része közül, számomra ez a kötet volt az, ami totálisan vitt mindent! A 33-as áldozat iszonyatos fordulatokkal fűszerezett mű, amely a benne rejlő kemény és könnyedebb témák váltakozásával egyedülálló párosítást alkot!

Bátran merem ajánlani a zsáner kedvelőinek, mert magával ragad és a saját bőrödön tapasztalhatod meg az emberi kegyetlenség határait, majd olyan valóságba sodor, ahonnan képtelen leszel menekülni!

🌟

“A megélt emlékek képei, az illatok beszivárogtak a bőre alá. Szinte hallani vélte duruzsoló hangjukat, érezni vélte a szeretteinek kezeit magán, amivel szorosan körbe ölelve húzták vissza a valóságba.”

“Félelem járta át, gyávának érezte magát. De ez a félelem ezúttal harcost csinált belőle.”

“Mi van olyankor, mikor már a legrosszabbtól sem rettegsz? Vajon akkor mi marad az embernek?”

“(..) mindenkinek vannak hibái, függetlenül attól, hogy mennyire látszanak azok.”

“Tudta jól, nem lehet örökké az első szinten maradni, haladni kell felfelé, most pedig úgy érezte, végre eljött az ideje, hogy végleg tovább lépjen.”

“Nem kellett tovább játszania a szerepét, végre hagyhatta, hogy az álarca lehulljon és megsemmisüljön mindörökre.”

🌟


Fülszöveg:

Amikor magadban sem bízhatsz, kire számíthatsz igazán?

1975. 
Eszter indulatos apjától rettegve tölti életét. Mikor világra hozza ikerlányait, azzal további balsorsát kísérti.
Senki sem hisz neki, amikor azt állítja, családjának egyik tagja őrült.

2002. 
Sorozatgyilkos szedi áldozatait a Balaton fővárosában, Keszthelyen. Az ügyet Vivien és új társa, Máté kapja.
Múlt és jelen baljós eseményei keverednek, a szálak végül egy írónőhöz vezetnek.
Elhisszük, hogy a népszerű író, Lengyel Aliz ismeri az igazságot. De vajon milyen igazságra gondol?

Ahhoz, hogy Vivien és Máté megoldják ezt a rejtélyes esetet, a nő múltjával kell szembenézniük, azzal, mi történt 1975 után.
Nyomozás közben Vivienék rájönnek, hogy itt mindenki titkol valamit. Mindenkinek van indítéka.

Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből… 
Van egy áldozat, akinek az élete rajtuk múlik…
A pedofil
Az ikerpár
A sorozatgyilkos
Az írónő
A rovarszárnyak
Vajon lehet boldog vég, ennyi átélt tragédia után?

(Magánkiadás - Pitypang Könyvek, 2022)