A következő címkéjű bejegyzések mutatása: akció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: akció. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. május 27.

Ella Steel: Féktelen hajsza (Hajsza 1.) - bővített kiadás, előolvasás

A Hajsza-sorozat első részét közel 5,5 évvel ezelőtt, 2019-ben olvastam. Hálás vagyok az írónőnek, amiért lehetőséget adott a történet bővített, átdolgozott kiadásának előolvasására! Ella legutóbbi regényeiben érezhető volt az a fejlődés, amit az évek során elért és pontosan ezért voltam kíváncsi a Féktelen hajsza új formájára. A kötet második olvasásra is magával ragadó élményben részesített, semmilyen negatív benyomás nem ért a lapok közé mélyedve.

2025. február 5.

Steve Cavanagh: 48 óra (Eddie Flynn 1.)


Steve Cavanagh nevével még 2020-ban találkoztam, amikor az Eddie Flynn sorozat 4. részével ismerkedtem meg. A Tizenhárom ígéretes olvasmánynak bizonyult, azonban kezdettől fogva vegyes érzések munkálkodtak bennem a történet kapcsán, amit az utolsó oldalakhoz érve sem sikerült levetkőznöm. A 48 óra olvasása során abszolút az ellenkezőjét éltem meg, a mű már az első oldalakon magába szippantott és nem eresztett a befejezést követően sem.

2023. november 24.

Ella Steel: Érzéki rabság (Hajsza 3.)


A Hajsza sorozat első két részét - Féktelen hajsza, Végzetes hajsza - nem mostanában olvastam, így egy picit tartottam attól, hogy nem fogok tudni teljesen belefelejtkezni a történetbe, de szerencsére ez egyetlen pillanatra sem merült fel bennem az olvasás során. Ugyanakkora lelkesedéssel vetettem bele magam az Érzéki rabságba, mint Ella többi könyvébe.

2023. augusztus 7.

Kirsch Ákos: Rejtély Szalonikiben

Kirsch Ákos neve az akciódús krimik között keresendő. Az író ezidáig 10 regényt adott ki a kezei közül, amelyekben több, különböző szegmenst is találunk a központi zsáneren kívül - például horror, sci-fi, vagy thriller elemeket. Ezen felül a munkássága állandó része a gyönyörű tájleírás és a görög világ megjelenítése is. A Rejtély Szalonikiben különleges, mert Ákos ezúttal egy picit más utazásra invitálja az olvasókat!

2023. május 14.

Diana Hunt: Titokzatos útitárs

 

Diana Hunt munkásságával elsőként 2021 októberében találkoztam, amikor is lehetőségem adódott előolvasni a második megjelent regényét, az Őrületbe kergetsz-et. Már első ismertségre megvett magának az írónő, hiszen ott is megmutatkozott az ütős stílusa, amely harmadik művében teljesedett ki igazán.

2023. február 16.

Buótyik Dorina: Maahes Isten rejtélye (Gracie Simpson történetei 3.)

 

Buótyik Dorina nevével elsőként 2020 májusában találkoztam, amikor is lehetőségem adódott a NewLine kiadó gondozásában megjelent, legelső regényét előolvasni. A Gracie Simpson sorozat kezdő kötete, a III. Amenemhat rejtélye bevezette az olvasókat az írónő sajátos, alapos megfontolással felépített régészeti világába. Az egyiptomi királynő rejtélye című mű sem spórol az akcióval és az izgalommal, azonban ez a könyv is egy kendőzetlen, eseménydús történelmi alkotás, ami könnyedén magával ragadja az olvasókat.

2022. december 30.

Arbi Herds: Veszélyes igazságok - előolvasás

Arbi Herds legelső kötete idén decemberben jelent meg magánkiadásban az olvasóközönség előtt. A Veszélyes igazságok elolvasását megelőzően ambivalens érzéseim voltak a történettel kapcsolatban - tulajdonképpen a fülszöveg alapján egy izgalmas, érzelemdús regényt vártam, ugyanakkor bennem volt az ismeretlen iránti kétség is. Úgy vélem, hogy a kettős érzelmeim korán átalakultak, míg végül csak a pozitívumok maradtak meg bennem.

2022. december 13.

Kirsch Ákos: A hegy árnyékában és más novellák

Kirsch Ákos neve nem ismeretlen számomra, tekintve, hogy számos regényt szerencsém volt elolvasni tőle. A legelső alkalommal amikor belecsöppentem a munkásságába, akkor volt egy pici kétség bennem, ám ez az érzés hamar átfordult és azóta minden alkalommal izgatottan várom milyen újabb művet ad az olvasók kezébe.

2022. november 24.

Gaby Roney: Ez már rólunk szól


Gaby Roney regényei ezidáig bujkáltak előlem, vagy legalábbis nem emlékszem arra, hogy találkoztam volna velük. Ezt pedig sajnálom, tekintve, hogy az Ez már rólunk szól című történetével rendkívül hamar egy hullámhosszra kerültem és könnyedén felejtkeztem bele az előttem álló oldalrengetegbe.

2022. március 23.

Abby Winter & Veda Sylver: Miami ál(ar)ca (Az álarc 1.) - előolvasás

 

Izgatottan, ugyanakkor örömködve fogadtam a hírt, hogy Abby Winter és Veda Sylver írónő közösen kezd bele egy új történetbe. Mindkettejüktől volt szerencsém olvasni már, így ismerem az írói stílusukat és a fogalmazásmódjukat is - ezmiatt, pedig még inkább vártam, hogy belecsöppenhessek a Miami ál(ar)ca című műbe.

2022. január 18.

Kirsch Ákos: Ébredés

Kirsch Ákos stílusa, fogalmazásmódja nem idegen számomra, hiszen már szinte az összes regényét szerencsém volt elolvasni. Zsánerileg nagyrészt a krimi és a kaland világában mozog, habár eme vonalat általában mással is párosítja, mint például misztikus iránnyal, akciódús elemekkel, fantasy jellemvonásokkal vagy akár horror vonásokkal is. Meglepetésként ért, hogy legújabb regénye ennek ellenére nem a már megszokott krimi vonulatába tartozik, hanem az Ébredés című mű egy akciódús sci-fi horrorisztikus szegmensekkel tarkítva.

2021. november 9.

Robin O'Wrigthly: Stronger than love - Erősebb a szerelemnél - előolvasás

 


Évekkel ezelőtt találkoztam legelőször az írónő munkásságával, több történetet olvastam már tőle – Emlékkönny, Tripiconi sztori, Kettős kereszt -, így a műre pillantva rögtön az az érzésem támadt, hogy ez az alkotás más lesz. Külcsínét tekintve a borító letisztult, egyszerű és mégis megragadja a figyelmet, a fülszöveg elolvasása után pedig már biztos voltam abban, hogy igen, Robin O’Wrigthly legújabb regénye különleges lesz.. és így is lett!

2020. november 23.

Anne L. Green: Baljós szitakötő (Biztos menedék 1.)



Kezdetektől fogva izgatottan vártam a regény megjelenését. Biztos voltam abban, hogy ez a történet most még különlegesebb lesz, mint amit az írónőtől megszokhattunk. A Baljós szitakötő című kötet alapvetően a családon belüli erőszakot, a bántalmazó kapcsolatból való kilépés témakörét öleli fel.

2020. november 9.

Marilyn Miller & Ella Steel: Üldözöttek

 


A két írónő könyvét rengetegen várták, hiszen Ella Steel és Marilyn Miller azonos zsánerben alkot, mégis az írás terén más stílust képviselnek, más gondolatvilágúak. Így én is izgatottan vártam, hogy vajon ketten együtt hogyan tudnak együttműködni, vagy, hogy egyáltalán hogyan tudják összepárosítani a kettejük világát. A végeredmény pedig szerintem megdöbbentő és bámulatos lett!