Farkas Anett munkásságával elsőként 2021 októberében találkoztam, azóta pedig rendszeres olvasója vagyok a történeteinek. Legutóbb közel egy évvel ezelőtt olvastam tőle a Sakk-matt című regényét, amelyben a Dávid és Vivien sorozat - A 33-as beteg, A 33-as ügy, A 33-as áldozat - egyik főszereplőjének, Pintér Dávidnak egy korábbi ügyével ismerkedhetünk meg, valamint sok kérdésre választ is kaphatunk a férfi múltjával kapcsolatban. A Diótörő már hosszabb ideje szerepelt a TBR listámon, így nagyon örültem annak, hogy a könyvtár polcai között nézelődve megtaláltam. Kíváncsian vágtam bele a kötetbe, mert az írónő korábbi művei pozitív élményként maradtak meg bennem!
Történet:
1993
Egy kegyetlen gyilkos áldozataivá tizenéves fiatalok válnak. Mindannyian egy neves balettiskola tanulói, akiknek az a nagy álmuk, hogy profi balerinává váljanak. Azonban a gyerekek gonoszak, irigyek és hajlamosak kiközösíteni másokat.
Erika néni azzal próbálja szorgalomra és kitartásra sarkallni a gyerekeket, hogy rendszeresen megdicséri a csoport legjobb táncosát. Ám a nő ezzel pont az ellenkezőjét éri el, mert Emmát folyamatosan piszkálják, sőt megalázzák és bántalmazzák is a társai. A lány pedig tűr, mert nem tudja, mi mást tehetne. Az ügy akkor mérgesedik el igazán, amikor a Diótörő szereposztását megtudják a fiatalok. A színdarab főszereplőjét, Klárát Emmának kellene eljátszania, azonban egy szörnyű baleset következtében erre nem nyílik lehetősége és összeomlik az egész élete.
A Diótörő-sorozatgyilkos ügyét egy kezdő nyomozó, Pintér Dávid kapja. Ám a férfi hiába mozgat meg mindent, nincs könnyű dolga az elkövető kézre kerítése során. Egyetlen szemtanú volt, aki szembenézett a gyilkossal, de ő teljesen elzárta az emléket magában, és kérdéses, hogy valaha fel tudja-e eleveníteni.
Ki a gyilkos, és miért fiatal táncoslányokra csap le? Mi motiválja?
2019
A múlt ismétli önmagát...
Egy ádáz gyilkos tizenéves balerinákra vadászik. A zalaegerszegi rendőrfőnök az egyik legjobb nyomozójának, Kelemen Bálintnak és egy újoncnak, Pintér Dávid lányának, Fannának adja az ügyet - annak ellenére, hogy a férfi valamilyen szinten érintett benne. Az igazságszolgáltatás számára is kérdés, hogy vajon a korábbi elkövető kezdett bele a játszmába újra, vagy egy másolós gyilkossal van dolguk?
Az újdonsült nyomozópáros, Bálint és Fanna mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb kézre kerítsék azt a szörnyű embert, aki kioltotta a lányok életét. Ehhez pedig segítséget kérnek a női főszereplő apjától, Dávidtól, aki bevon még egy személyt a nyomozásba, az egyik legjobb pszichológust. Ám ahogy a szálak felderítését végzik, egyre több furcsaság tűnik fel nekik, amelyek csak tovább bonyolítanak mindent.
Nem beszélve arról, hogy Fannában feltámad a vágy, hogy a rendőrség berkein belül találja meg a szerelmet, ahogy az a szüleivel is történt, Viviennel és Dáviddal. Remény költözik belé, hogy talán az új társa lesz az, akivel ugyanilyen szenvedéllyel élheti át a szerelmet, de nem számít a harmadik személyre, akinek sikerül keresztül húznia a számításait.
Főszereplőinknek sikerül megoldaniuk az ügyet, és bíróság elé állítani az elkövetőt? Ki vagy kik állnak valójában a gyilkosságok mögött?
Véleményem:
Őszintén bevallom, hogy egy kis részem meg sem lepődött azon, hogy mennyire élveztem a történetet. Már az első fejezetek beszippantottak, az utolsó oldalakig pedig meg sem álltam. Számomra egy kicsit sem volt egyértelmű az elkövető kiléte, én abszolút más szereplőre tippeltem. Emiatt pedig letaglózva, leesett állal olvastam a kulcsfontosságú részeket. Nem hittem a szememnek, sőt valahol a leírt mondatoknak sem. Anett elképesztő módon csavarta a szálakat.
A Diótörő egy letehetetlen, cselekményben gazdag kötet, ahol senkiben sem bízhatsz, ahol nem tudhatod, ki az, aki nem teljesen őszinte. Megborzongat, játékra hív, összezavar. Nekem kifejezetten tetszett, hogy egy-egy jelenet erejéig találkozhattunk a Pintér családdal. Ahogy az is, hogy nem csak az ügyet kellett kibogoznunk, hanem a szereplők körüli bonyodalmakat is.
Egy jól felépített, izgalmakban bővelkedő könyv bontakozott ki a szemem előtt. Ez a nyomozás nem egy egyszerű eset, és nemcsak a gyilkosságok módja vagy az áldozatok életkora nyomasztja az olvasót, hanem a lelki trauma is, valamint azok a fájdalmas kérdések és érzések, amelyek a lapok közé mélyedve magukkal ragadnak.
Pozitív meglepetésként ért, hogy a mű végén egy fiatal lány, Németh Gréta pár oldalas novelláját ismerhettem meg. A Konor árnyéka egyszerre volt felüdülés, ugyanakkor elgondolkodtató is.
Ajánlom a Diótörőt azoknak a könyvmolyoknak, akik szeretik a nyomozós, meghökkentő történeteket, illetve azoknak, akik nem riadnak vissza attól, ha az oldalak között az érzelmek is helyet kapnak!
"Miért választotta épp őt a gyilkos? Tette fel magának a kérdést, habár jól tudta rá a választ.
Tudta, miért ő fekszik a gyilkos kezei közt.
Tudta, hogy nem fogja élve megúszni.
Tudta, miért vár rá ilyen kegyetlen halál."
"Az iskola folyosójára lépve különös csend fogadta. Az a tipikus baljós csend, amikor az ember hátán a hideg futkos, kezén felállnak az apró szőrszálak, szíve hevesen dobogni kezd, torka kiszárad."
"A te bűnöd, az ő bűne. A te véred, az ő vére. Az én áldozatom, az ő megmentése."
"Különös módon nem a fájdalom töri meg az embert. A fájdalomhoz egy idő után hozzá lehet szokni, sőt, élete előrehaladtával nem is emlékszünk már, milyen fájdalom nélkül élni. A lényeg a félelem. A démonai elől senki sem rejtőzhet el."
"(..) nem válaszolt, évekig csendben maradt. Elzárta elméjét, száján sohasem ejtette ki a gyilkos nevét. Eltemette magában, kényszerítette magát arra, hogy elfelejtse. Attól félt, az igazság jobban fájna mindenkinek, mint az ő hallgatása. Így hallgatott."
"Ahogy a teste a lányéhoz nyomódott, megérezte a kettejük között fellobbant forróságot. Mintha egy gyufalángot dobott volna a benzinnel körbelocsolt helyiségbe. Égtek a vágytól, dúlt a szenvedély köztük. Minden nyűgük, amit ez a nap hordozott, semmivé lett, testük ösztönösen egymáshoz simult, még több kapcsolódást követelve."
"(..) úgy nézett rá, mint aki soha nem akarja levenni róla a szemét. Láthatatlan, bizalmi kötelék alakult ki köztük. Már csak az volt a kérdés, a lány tényleg megbízhat-e benne?"
Fülszöveg:
A bosszú elborítja az agyat, őrületet okoz.
1993
Három kislány holtteste teljesen felkavarja egy kisváros életét. Mindhárom áldozatot megfojtották, testüket bekenték vérrel, bokájukat kitörték. A helyi rendőrfőnök a kezdő nyomozónak, Pintér Dávidnak adja az ügyet abban a reményben, hogy ő végre pontot tesz a sorozat végére. Feladata, hogy elmerüljön a gyilkos lelkében, és kibogozza, mi lehet a bizarr fantáziája mögött. Egy kisfiú, Zalán lesz a segítségére, aki látta, miként végez a nővérével a kegyetlen Diótörős gyilkos. Zalánnal csupán egyetlen probléma van: nem beszél.
Nem lehetsz tökéletes balerina anélkül, hogy ne akard néha megölni a társad.
2019
Egy hidegvérű gyilkos táncoslányokra vadászik, pontosan úgy, ahogyan az 1993-ban történt. Az ügyet Kelemen Bálint, a kiváló nyomozó kapja, akinek életét munkája mellett a testvére tölti ki, hiszen Emma egy szörnyű baleset után tolószékbe kényszerült. Bálint társa egy fiatal, kezdő rendőrlány, aki mindenáron meg akarja állítani a szörnyeteget.
Megtévesztésben mindenki profi. De kinek hihetünk?
Erre akar rájönni Kelemen Bálint társa is, aki nem más, mint Pintér Dávid lánya, Fanna.
A balerinák
A tolószékbe kényszerült lány
A tánctanár
A kislány a múltból
A Diótörős gyilkos
(Pitypang, 2024)
.png)
.png)
