Ellyne számomra azon írók közé tartozik, aki könnyedén képes egy érzelemdús és szórakoztató történetet elém tárni. Az eddig olvasott regényei révén úgy vélem sikerült megismernem és azonosulnom a stílusával, a műveinek mélységével. Ezáltal kétséget kizáróan kezdtem neki az Elysium című művéhez, azonban úgy vélem, hogy ezúttal előre ittam a medve bőrére. Sajnos számomra nem volt annyira felemelő ez a kötet, mint ahogy számítottam rá, így kivételesen csalódott voltam.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dráma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dráma. Összes bejegyzés megjelenítése
2023. február 12.
2023. február 4.
Aleva Zoltán: Matilda gyermekei - előolvasás
Aleva Zoltán nevével elsőként a Pitypang könyvek oldalán találkoztam, amikor is beharangozásra került negyedik tagként. Ezután nem sokkal lehetőségem adódott megismerni a történet fülszövegét, illetve megtekinthettem a gyönyörű borítót is. Végül azon szerencsések közé kerültem, akik megjelenés előtt megismerhetik a Matilda gyermekei című művet.
2022. december 2.
Hadházi Anita: Örökölt múlt - előolvasás
Hadházi Anita legelső regénye idén novemberben jelent meg a NewLine kiadó gondozásában. Alapvetően nem vagyok jártas a történelmi-romantikus kötetek között, söt tulajdonképpen elég kevés élményt szereztem ezidáig ebben a zsánerben, mégis az Örökölt múlt című kötet esetében nem volt kétségem afelől, hogy meg kell ismernem az alkotást.
2022. november 14.
Ruby Saw: Savages - Vadak (Vergilius játékai 1.)
Kulcsszavak:
barátság,
család,
dráma,
drog,
emberi sorsok,
énelbeszélő,
erotikus,
erőszak,
gyilkosság,
lélektani,
new adult,
romantikus
2022. november 6.
Abby Winter & Veda Sylver: Chicagói (vég)játszma (Az álarc 2.) - előolvasás
Az írónő páros előző, első közös regénye a Miami (ál)arca kiemelkedően jól sikerült. Mind pörgésben, mind cselekményben, mind érzelemben hozták azt a színvonalat, amit az olvasótábor elvárt tőlük, sőt véleményem szerint magasabb szinten is teljesítettek. Mindezt figyelembe véve nagyon megörültem, amikor beharangozták Lisbet és Craig történetének folytatását. Átkozottul kíváncsi és izgatott voltam, hatalmas mosollyal az arcomon kezdtem el olvasni a Chicagói (vég)játszma című könyvet, amiért ezúttal is roppant hálás vagyok mindkettőjüknek.
2022. október 9.
Anne Raven: Egy riport ára - előolvasás
Anne Raven már a második regényének elolvasásakor - ahol szintén előolvasó lehettem - százszázalékosan megnyert magának. A szenzációs élményt nyújtó Illegális szerelem megismerése után nehezen tudtam elhinni, hogy az írónő következő alkotása magasabb szintre fog vinni, azonban ezt sikeresen megugrotta, hiszen a Sekély olyan lelki magasságokba emelt, amire végképp nem számítottam. Mindezek után biztos voltam abban, hogy az Egy riport ára című kötetben ismét meglepetést fog okozni, s egy újabb intenzív különlegességgel fog elvarázsolni. Nos, egyáltalán nem tévedtem, sőt.. elképesztő módon sokkal magasabb színvonalat képvisel ebben a történetben, mint amire gondoltam.
2022. október 5.
Kővágó Sára: Kétségek - előolvasás
Kővágó Sára első regénye az idei év első felében jelent meg a NewLine kiadó égisze alatt. A Római ajánlat már a kezdő oldalakhoz érve elvarázsolt és az utolsó fejezethez érve abszolút elrabolta a szívemet! Pörgős volt, cselekmény- és érzelemdús, vagyis pont olyan, amilyennek egy jó romantikus könyvnek lennie kell. Már akkoriban biztos voltam abban, hogy az írónő alkotása sok olvasó szívére hatással lesz - az én lelkem is hullámvasúton érezte magát, néhol megsiratott, míg máshol mosolyt csalt az arcomra.
2022. augusztus 15.
P. C. Harris: Újrajátszás
2022. augusztus 11.
Szollár Bence: Egy szál rózsa
Többször találkoztam már az író nevével különböző platformokon, viszont az általa alkotott horrorisztikus világ idegensége miatt nem különösebben figyeltem fel rá. Utólag belátva ez hiba volt, hiszen egyrészt a komfortzónám határait feszegettem ezzel a kötettel - amire azért valljuk be, hogy néha szükség van -, másrészt egyáltalán nem áll olyan távol tőlem, mint az előzőleg gondoltam.
2022. július 14.
Kate Hewitt: Bárcsak visszajönnél
Az írónő komoly és fontos témákat feszeget a regényeiben, melyet lehetőségem volt a saját bőrömön megtapasztalni, de vannak hiányosságaim az eddig megjelent köteteit tekintve, amit rövid időn belül igyekszem pótolni. Az első Kate Hewitt regényem az Isten veled, gyermekem! című mű volt, amiben az örökbefogadás menetét és a két édesanya érzelmeit, gondolatait ismerhettem meg. Közel másfél éve olvastam, mégis az akkori érzelmek pillanatok alatt utat törtek bennem, ahogy a kezembe vettem legújabb regényét. A Bárcsak visszajönnél is hasonló mondanivalóval bír: az anyaság és a szülő-gyermek közötti szeretet köré épül fel a történet!
2022. július 6.
Szilágyi-Kiszler Adrienn: Millió csillag ragyogása (Audrey Rose Parker 3.) - előolvasás
Szilágyi-Kiszler Adrienn által a zene és a romantika világába utazhatunk, ahol érzelemdús, izgalmas helyzetek résztvevői lehetünk. Az Audrey Rose Parker sorozat első két kötete már egy újabb, bővített kiadás az eredeti verzióhoz képest. Az írónő egyedi stílusával és különleges megfogalmazásával varázsolja a történeteit letehetetlen kategóriájú alkotásokká.
2022. május 3.
Chevy Stevens: A múlt nem felejt
Kulcsszavak:
bántalmazás,
dráma,
emberi sorsok,
erőszak,
fogság,
gyilkosság,
lélektani,
nemi erőszak,
nők elleni erőszak,
thriller
2022. március 23.
Abby Winter & Veda Sylver: Miami ál(ar)ca (Az álarc 1.) - előolvasás

Kulcsszavak:
akció,
barátság,
család,
dráma,
erotikus,
gyilkosság,
krimi,
lélektani,
nyomozás,
romantikus
2022. március 3.
Farkas Anett: A 33-as ügy (Dávid és Vivien 2.) - előolvasás
Kulcsszavak:
bántalmazás,
barátság,
bullying,
család,
dráma,
emberi sorsok,
erőszak,
krimi,
lélektani,
nemi erőszak,
nyomozás,
rejtély,
romantikus
2021. december 16.
Lelkünkből, szeretettel
A Lelkünkből, szeretettel az első antológia, melyet az elejétől a végéig elolvastam. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy milyen a „jó antológia”, mégis úgy vélem, hogy az érzéseimmel mindent elmondok, ami lényeges ezzel a műcsokorral kapcsolatban.
2021. október 27.
Lontai Léna: Könnyező liliomok
Kulcsszavak:
bántalmazás,
család,
családon belüli erőszak,
dráma,
erőszak,
lélektani,
nemi erőszak,
nők elleni erőszak
2021. október 14.
Ludányi Bettina: Festménybe zárt lelkek - előolvasás
Ludányi Bettina folyamatosan meglepetéseket okoz az olvasóinak, kezdve az alkotásainak zsáner különbözőségeitől a zsáneren belüli mámorító mélyrepülésekig. Az írónő eddigi köteteit szinte mind olvastam, így nem meglepő számomra, hogy Bettina minden könyvében egy magasabb színtű és nagyobb léptékű fordulatra szánja el magát. Ennek ellenére brutális módon felkavart és megdöbbentett a Festménybe zárt lelkekkel. Teljes szívből merem azt mondani, hogy eme regény az írónő eddigi legjobb műve, melyet nehéz lesz túlszárnyalnia – bár őt ismerve nem lehetetlen, sőt.. !
Kulcsszavak:
dráma,
gyilkosság,
krimi,
lélektani,
nyomozás,
pszichológia,
sorozatgyilkosság,
thriller
2021. szeptember 26.
Rachael Lippincott: Két lépés távolság
A könyv megjelenése utáni időszakban találtam rá a Rózsalány csatornájára, aki szintén a könyvben lévő betegségben szenved. Fruzsi segítségével számos dolgot megtudtam a CF-ről, illetve ő maga is véleményezte Rachael Lippincott könyvét – ahol az esetleges történetbeli túlzásokat is megemlítette. A filmet még tavaly láttam, de nagyon vártam, hogy könyvben is olvashassam, mégsem váltott ki belőlem olyan erős érzelmet, mint az első találkozáskor. Ezt pedig őszintén sajnálom!
2021. augusztus 17.
Ellyne: Ha gondolnál rám
Az írónő nagy kedvencem a magyar alkotók közül, a történeteivel még sosem okozott csalódást számomra. Sajátos stílussal rendelkezik, nem mindennapi köntösbe bújtatja az általa választott romantikus téma elemeit, melyet drámai fűszerezéssel varázsol páratlan olvasmánnyá. Egyszer sem választja ugyanazt a hátteret vagy keretet a műveinek, mindig valami újabbal és különlegesebbel rukkol elő az olvasótábora nagy örömére.
2021. augusztus 5.
10+1 kiemelkedő könyv, amit a blog első évében olvastam
2020. július 28-án döntöttem a Bookish Moments Blog elindításáról, mely döntés nagyban megváltoztatta az elkövetkezendő egy évet. Közel 50 könyvet olvastam el ezen időszak alatt, melyben számos előolvasás is helyet kapott. Sokrétű kötetekbe merültem bele: voltak lazábbak, nehezebb témák, dühítőek, elkeserítőek, ugyanakkor örömteliek is.
Kulcsszavak:
bántalmazás,
dráma,
erotikus,
erőszak,
gyász,
lélektani,
nemi erőszak,
nők elleni erőszak,
papság,
romantikus,
történelmi,
történelmi romantikus
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)