Aleva Zoltán: Az utolsó fohász (111 2.) - előolvasás

Aleva Zoltán munkásságával, a 111 trilógia első részével, a Matilda gyermekeivel több mint három évvel ezelőtt ismerkedtem meg. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nemcsak azt a regényt, hanem a sorozat második részét, Az utolsó fohász című művet is megjelenés előtt elolvashattam. Az író már legutóbb meggyőzött arról, hogy elképesztő módon tudja csavarni a történetet, és összehangolni a különböző zsáner elemeit. Ezúttal is egy színvonalas, magával ragadó alkotás bontakozott ki előttem, és bevallom, eddig észre sem vettem, hogy mennyire hiányzott, hogy visszatérjek az író által alkotott világba. Abszolút pozitív olvasási élményt hagyott bennem!

Történet:

Matilda és Allan lánya, Marilla megátkozta Finolát. Emiatt egyik napról a másikra jelennek meg különböző nehézségek, amelyekkel nemcsak a fiatal lánynak, de a szüleinek, Aramnak és Marunak is meg kell birkóznia. Az édesanyja számára világossá válik, hogy egy trurdával (ősi, női rontás, amelyet féltékenység és ártó szándékú fohász vezérel) van dolguk. Maru elmeséli, hogy mit hallott ezzel kapcsolatban, de ezzel csak még nagyobb pánikot kelt a szeretteiben. Kezdetben családon belül akarják megoldani a problémát, de a kialakult helyzet előbb-utóbb túlnő rajtuk. Vajon sikerül azelőtt levetetniük a rontást, amielőtt elveszítik egyetlen lányukat, Finolát? 

A három tanácstagot – Mabont, Meluziát és Amrent – borzalmas nyugtalanság gyötri, egy szikrányit elbizonytalanodnak azzal kapcsolatban, hogy jól döntöttek-e Marillával kapcsolatban. Legfőképpen azt bánják, hogy nem volt lehetőségük megismerni a lány tettének okait. 

Alun és a nővére, Aife elvesztették édesapjukat, Dorrent, így csak egymásra számíthatnak. A fiatalabb testvér a molnármesternél, Edgannál tölti az idejét – nemcsak a mesterség kitanulása, hanem a köztük lévő vonzalom miatt is. Edgan el tudja engedni a múltat – vagyis a felesége és a kislánya két évvel ezelőtti halálát –, és el tudja hinni végre, hogy ő is méltó a boldogságra?

Cardenék és Allanék családja között mindig is baráti viszony volt, de Marilla borzalmas tette, nemcsak tönkretette ezt a kapcsolatot, hanem szégyent hozott a szüleire is. Matildának és Allannak szembesülnie kell azzal, hogy nemkívánatos személyekké váltak a faluban, ezt a lakók több galádsággal is bizonyítják nekik. Hogyan viselik a szülők a gyerekeik által vagy ellen elkövetett tettek súlyát, következményeit? Képesek lesznek megbocsátani egymásnak és a közösség tagjainak?

Milyen rémségek várnak még a völgy lakóira?
Hol húzódik meg a határ a tehetetlenségből fakadó indulat és a tiszteletlenségből elkövetett cselekedet között?
Hogyan viseli egy szülő, ha végig kell néznie, ahogy a gyermeke szeméből eltűnik az élet, és mennyi mindent képes megtenni azért, hogy megállítsa ezt a folyamatot?

Véleményem:

Aleva Zoltán 111 trilógiájának a középső kötete már az első oldalakon eszembe juttatta, hogy miért szerettem annyira olvasni a Matilda gyermekeit. Az író sajátos, könnyen olvasható stílusban mutatja be a völgy lakóinak világát, amelynek köszönhetően olvasóként sokkal könnyebben bele tudtam olvadni a történésekbe, és szinte én is ott voltam a szereplők mellett. Viszonylag sok karakter tűnik fel az elbeszélés közben, ám ez egyáltalán nem rontott az olvasási élményemen, hanem sokkal valóságosabbnak és színesebbnek éreztem a történetet tőlük. Minden egyes mellékszereplő jelenlétének volt célja a műben, nem pedig csak egyfajta töltelék-alakként szerepeltek. Bevallom, hogy számomra segítette az olvasást az, hogy feljegyeztem, ki tartozik egy családhoz vagy milyen kapcsolat van a karakterek között, mert így teljes mértékben bele tudtam merülni a könyvbe – hozzátenném, hogy ezt a feljegyzést idejekorán elhagytam, és anélkül is tudtam, hogy kit érint az adott cselekmény.

A regény több súlyos témát is érint, amelyeket akár a mi valóságunkra is ki lehet vetíteni. Többek között az azonos neműek közötti szexualitást, a gyász és az emlékezés közötti különbségeket, a megbocsátás erejét, a mások felett való ítélkezést. Az író annyira könnyen beleszőtte a cselekménybe az említett kérdéseket, hogy észrevétlenül gyarapodtam ezekkel a gondolatokkal az olvasás során.

Az utolsó fohász több zsánert is körbeölel, de leginkább a fantasy és a thriller vonalon mozog, emellett romantikus, drámai és lélektani elemek is megjelennek benne. Aleva Zoltán több szálon keresztül vezeti fel a műben rejlő feszültséget, fokozatosan építi egymásra a cselekményszálakat, amelyekben több csavart is felfedezhetünk. Kifejezetten tetszett, hogy a kötet rövid fejezetekre van bontva, és párhuzamosan bontakoznak ki az események. 

Kicsit tartottam attól, hogy az eltelt évek távlatából nehéz lesz felvennem a fonalat, de szerencsére erről szó sem volt. Nagyon szerettem olvasni a regényt, egy fesztelen és pörgős folytatást ismerhettem meg, aminek egyszerre akartam tudni a végkimenetelét, ugyanakkor a végtelenségig is időt tölteni a szereplőkkel. 

Egyrészt azoknak a könyvmolyoknak ajánlom, akik olvasták a 111 sorozat első részét, a Matilda gyermekeit, mert számukra egyértelműen kihagyhatatlan olvasmány!
Másrészt azoknak is ajánlom, akik szeretik a fantasy-thriller keverékű, E/3-as elbeszélésű, váltott nézőpontú történeteket!

Köszönöm Aleva Zoltán írónak az előolvasási lehetőséget!

Kedvenc idézetek:

"Egymás karjában találtak menedékre. Ám fájdalmuk így még erősebb lett. A bánat bánattal találkozott, és eggyé válva szipolyozta lelküket."

"A szerelem épp úgy az istenek ajándéka, mint az élet. Ők adják és veszik el."

"Ott állt, hol összeért a minden és a semmi. Körülvéve fehér ködben álló alakokkal. Olykor fentről fénycsóva ereszkedett, mozdulatlanná téve a kiszemeltet. És míg az illető a fekete égbe emelkedett, a lent maradtak üveges tekintettel követték az istenek által elragadottat. Miután a fényár szertefoszlott, és az ében újra uralt mindent, százak, ezrek hangjai kértek tőle kétségbeesve segítséget. Sokan még nem tudták, hogy már holtak. Akadtak lelkek, akik sírtak, mások őrjítőmód ordítottak. Voltak, akik nevetgéltek, és akadtak, akik csak némán néztek."

"A nyugodt hangon elmondott szavak erősebbek voltak és jobban fájtak, mint a dühtől ordítottak."

"Összeölelkeztek, elillant a kétségbeesés, az ijedtség és minden félelem. Izzott a szívük, hullámzott a lelkük és ragyogott a tekintetük."

"A leány szeme fölfelé tekintett. Fényár jelent meg, amit csak ő láthatott, és a világosságból három, fehér agancsos istenség tűnt elő. Szemük aranylóan ragyogott, tekintetük mégis nyugalmat árasztott."

"Ne árts, s így neked sem fognak! Tisztelj, s te magad is tisztelve leszel! 
A szavaknak súlya van, a tetteknek pedig következményei."

"Talán itt az ideje, hogy semmit se gondoljak magától értetődőnek. És mindenkit csak jónak, vagy rossznak. Minden változik. Az emberek is."

"Sok idő kellett, mire rájöttem, és beláttam, hogy az élet velem vagy nélkülem, de megy tovább. Nincs megállás. Születünk és meghalunk. Ez az élet rendje. És el kell fogadni, bármennyire fájdalmas is, hogy nem feltétlen egyszerre szólítanak magukhoz az égiek minket és a családtagjainkat. De végül mindenki sorra kerül. És ha nem ebben, akkor majd egy másik életben, de újra magunkhoz ölelhetünk minden elvesztett szerettünket. És ahogy mi is a legjobbat szeretnénk azoknak, akiket elszólítottak az égiek, úgy ők is nekünk, a hátrahagyottaknak. Így hát, élni kell tovább az életünket. A hiányukkal, de az emlékükkel."

"A gyász múlandó. Az emlékezés pedig örök. És ez így helyes."

"A harag, a gyűlölet rossz tanácsadó. 
Elpusztít mindent, ami szép, ami jó, ami emberi. Nem szabad hagyni, hogy győzedelmeskedjen."

Fülszöveg:

Mindenkinek vannak titkai. A legtöbb ártalmatlan elhallgatnivaló. Ám akadnak olyanok, amelyek embereket, családokat, életeket tehetnek tönkre. Akik ilyeneket rejtegetnek, mindenre képesek lehetnek, hogy a féltve őrzött igazság ne derüljön ki. A völgy, amely több falubeli titkát is felfedte már a trilógia első részében, a Matilda gyermekeiben, most visszatér, hogy minden eddiginél mélyebbre rántson az emberi lélek szerteágazó mélységeiben.

Noha a közösség még fel sem ocsúdott igazán az őket ért tragédiák sokaságából, máris újabbakat zúdít rájuk a balsors. Matilda és Allan keserves tapasztalásokkal szembesülnek. Marilla miatt, nemcsak a szégyent és a megvetést kell elviselniük, de immár bőrükön érzik a falubeliektől, különösen a Cardentől eredő, hátborzongató fenyegetést is. A veszteségek és titkok terhe Aife és Kolen szerelmét épp úgy próbára teszik, mint Dorren halála után az árván maradt fivér és nővér kapcsolatát. Kötelékek gyengülnek és erősödnek. Alun és Edgan viszonya új irányt vesz. Egy féltékeny szív szülte sötét rontás célt ér, borzalmas gyötrelmet szabadítva Maru és Aram lányára, Finolára. A megüresedett tanácsbeli székért Vistar alattomos szervezkedésbe kezd, ám a falu utolsó, élő alapítójának, Amrennek egészen más tervei vannak.

Sorstragédiák, nehéz döntések és súlyos, végzetes következmények. Vajon merre vezet tovább a falu lakóinak életútja? És ebben milyen szerepe lesz a halál sötét torkából vissza-visszasuttogó holtaknak? Ármány és hazugság, indulat és szenvedély, szerelem és gyűlölet, látomás és valóság, nász és temetés, állandóság és változás, bosszú és béke! Egyikből sem lesz hiány! Az utolsó fohász mindent megváltoztat!

(Pitypang, 2026)