A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozatgyilkosság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozatgyilkosság. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 27.

M. J. Arlidge: Üsd, vágd (Helen Grace 2.)

Az első Helen Grace könyv kellemes csalódást okozott, így nagyon vártam, hogy a folytatás a kezeim közé kerüljön. Sok sorozatnál tapasztaltam már, hogy a részek színvonala ingadozik: van, amelyik minden szempontból erősebb, és van, amelyik gyengébb. Úgy gondolom, hogy kevés többkötetes történet képes megtartani az egyensúlyt, és nem elvenni az olvasó kedvét attól, hogy tovább olvassa. Éppen ezért jobban kedvelem az önálló könyveket, azonban azoknak is megvannak a hátrányai - többek között egy-egy szimpatikus szereplőt nem kísérhetünk végig, hanem egy történet után el kell búcsúznunk tőle. Az Üsd, vágd című olvasmánnyal őszintén szólva meggyűlt a bajom, de elhatároztam, hogy a jelenlegi élményemen felülemelkedve, adok esélyt a folytatásnak is.

2025. augusztus 14.

Erős Márti: Papírpillangók

 

Erős Márti legelső, kizárólag e-book formátumban megjelent ifjúsági-romantikus vonalú könyvét még 2023-ban olvastam. A második regénye a Pitypang kiadó égisze alatt jelent meg tavaly, amire már akkoriban felfigyeltem, azonban ezidáig nem adódott lehetőségem megismerni. A Papírpillangók nem csak zsánerben különbözik a Kalliopétól, hanem az írónő stílusában, fogalmazásmódjában is - érezhető a fejlődés, sokkal összeszedettebb és reálisabb képet kap az olvasó a történetről. 

2023. november 7.

Ludányi Bettina: Kisujjeskü - Egyezség 1.


A legutóbbi regényemet az írónőtől, a Festménybe zárt lelkeket nagyjából két évvel ezelőtt olvastam. Bettina kezdettől fogva olyan világokat épített fel, melyek az olvasót könnyedén beszippantják - volt köztük romantikus, akciódús és pszichológiai is. Minden alkalommal egy újabb különlegességgel, egy újabb plusszal alkotja meg a történeteit. Felettébb kíváncsi voltam, hogy legújabb sorozatának, az Egyezségnek a lapjai között milyen szörnyeteg, milyen titkok és milyen hajmeresztő kérdések bújnak meg!

2023. június 6.

Lakatos Levente: Tönkreteszlek (Nem szabadott volna... 1.)

 

Hosszú ideje mérlegeltem a Nem szabadott volna… sorozat első részének a beszerzését, de végül a tavasz kezdetén elhatároztam magam és úgy vélem fantasztikus döntést hoztam ezzel. Levente regényére már a megjelenés előtt felfigyeltem, ugyanis az ígéretes fülszöveg alapján a Tönkreteszlek elképesztő olvasmánynak bizonyult, s ez a mű befejeztével csak megerősödött bennem. Lehetőségem adódott már előzőleg megismerkedni az író munkásságával, stílusával, ezáltal volt egy kialakult kép bennem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ebben a regényben sokkal magasabb színvonalat kaptam.

2023. március 27.

Freida McFadden: Gyilkos örökség

A Gyilkos örökség tipikusan az a regény, aminek már a külseje - borító és fülszöveg - képes felcsigázni az olvasót. Hetekkel ezelőtt találkoztam elsőként szembe a könyvvel, már akkor tudtam, hogy meg fogok ismerkedni Nora Davis-sel, aztán annyi pozitív véleményt hallottam, hogy úgy éreztem, itt az idő. Zsánerét tekintve nem áll messze tőlem, ugyan az erotikus-romantikus vonal az elsődleges nálam, azonban másodikként ott liheg a sarkában a krimi-thriller is.

2022. szeptember 3.

Farkas Anett: A 33-as áldozat (Dávid és Vivien 3.) - előolvasás


Az írónő trilógiájának első része, A 33-as beteg című regény a NewLine kiadó gondozásában jelent meg, majd a Dávid és Vivien sorozat következő kötete, A 33-as ügy már a Pitypang Könyvek égisze alatt. Farkas Anett már ezekben a kötetekben is bebizonyította azt, hogy méltó helyet foglal el a pszicho-thrillerek és a krimik alkotóinak világában. Bemutatkozó regénye, valamint annak folytatása olyan mértékű izgalmakban bővelkedik, melyek érzelmi és lelki spirálba üldözik az olvasót. Kíméletlen és intenzív történetek, melyek az oldalak elé szögeznek és magukkal sodornak egészen a végkifejletig!

2021. október 24.

Farkas Anett: A 33-as beteg (Dávid és Vivien 1.) - előolvasás


Farkas Anett regényével a NewLine kiadó oldalán találkoztam először, azonnal felkeltette az érdeklődésem. A külcsíne tökéletesen tükrözi a történet mondanivalóját – a borítón található női rúzsnak és a faháznak is jelentősége lesz a cselekmény alakulásában. A fülszöveg pedig annyira ütősre, de mégis feszültségkeltőre sikerült, hogy szerintem maga a könyv külseje mindent összevetve, pillanatok alatt megragadja a krimi/thriller olvasók figyelmét.

2021. október 14.

Ludányi Bettina: Festménybe zárt lelkek - előolvasás


Ludányi Bettina folyamatosan meglepetéseket okoz az olvasóinak, kezdve az alkotásainak zsáner különbözőségeitől a zsáneren belüli mámorító mélyrepülésekig. Az írónő eddigi köteteit szinte mind olvastam, így nem meglepő számomra, hogy Bettina minden könyvében egy magasabb színtű és nagyobb léptékű fordulatra szánja el magát. Ennek ellenére brutális módon felkavart és megdöbbentett a Festménybe zárt lelkekkel. Teljes szívből merem azt mondani, hogy eme regény az írónő eddigi legjobb műve, melyet nehéz lesz túlszárnyalnia – bár őt ismerve nem lehetetlen, sőt.. !

2020. november 30.

Steve Cavanagh: Tizenhárom (Eddie Flynn 4.)



Alapvetően nem terveztem, hogy olvasni fogom a regényt. Leginkább csak azért kerítettem rá sort, mert az Olvasás éltet! csoportban kibeszélt könyvként vesz részt. Ráadásul elég változó véleményeket hallottam róla, ezért kicsit kétkedve vágtam bele. 

Hogy miért nem terveztem az olvasását? Mert nem szeretem azokat a könyveket, amiknek a megjelenését nagy felhajtás övezi. A Tizenhárom c. kötet körül pedig pont ez történt, s ez rám ellenkező hatással volt.

2020. október 27.

Patricia Gibney: Az elrabolt lányok (Lottie Parker 2.)



A sorozat első részéhez már volt szerencsém, melyben úgy éreztem, hogy egy teljesen új és különleges vizekre eveztem. Izgatottan vártam a második részt, ugyanis bíztam abban, hogy magasabb színvonalat fog képviselni a könyv, vagy legalább üti ugyanazt a szintet. Nos, ebben nem is kellett csalódnom, ugyanis Az elrabolt lányok című mű a már megismert zsáner elemeit hordozza magán, egy sokkal bravúrosabb és szövevényesebb cselekményszál keretein belül.

Patricia Gibney: A hiányzók (Lottie Parker 1.)



A Libri kiadó gondozásában megjelent könyvek közül, már többhöz volt szerencsém. Bátran merek tőlük könyvsorozatokat is olvasni, mert nemrégiben olvastam Emelie Scheppe svéd krimi köteteit, valamint Courtney Cole romantikus trilógiáját is, s mind-mind csupa-csupa kellemes élmények voltak számomra.

Bevallom, hogy valamilyen szinten fontos számomra az, hogy az aktuális olvasmányom melyik kiadó keze közül kerül ki. Mert ha tömegesen hibákkal teli, rossz megfogalmazású könyveket olvasok valamelyiktől, akkor sokkal kevesebb lelkesedéssel kezdek neki egy újabb kötetnek tőlük.