Patricia Gibney: Elhantolt angyalok (Lottie Parker 8.)

Vannak olyan könyvsorozatok, amelyek néhány rész után unalmassá válnak az olvasó számára, és hiába próbál fogódzkodót találni benne, ami átlendítené ezen az egyhangúságon, nem talál rá. Ugyanakkor vannak azok, amelyekből hiába olvasol egy rakással, képesek újat mutatni és fenntartani az érdeklődést. Patricia Gibney művei számomra az utóbbiak közé tartoznak. Nem titok, hogy évekkel ezelőtt voltak olyan részek, amelyek egy kicsit holtpontok voltak nekem ebből a szempontból, de végül mindig találtam valamit, amibe bele tudtam kapaszkodni és átvészelni azt a történetet. Több mint fél évvel ezelőtt nyomoztam együtt Lottie-val a Megtört lelkekbe, így amikor augusztus elején a könyvtárban jártam, biztos voltam abban, hogy szükségem van újra arra az izgalomra, amit az írónő által teremtett világ nyújtani tud. 

Jennifer Grackle: Fiore Nero

 

Jennifer Grackle debütáló regényével a közösségi médiában találkoztam először - akkor még megjelenés előtt állt -, amely alapján hamar felkerült a TBR-listámra. A könyvtár digitális könyvespolcán véletlenül találtam rá, de amint megpillantottam, azonnal a kikölcsönzendő példányok közé tettem - a sors furcsa fintora, hogy csak a második előjegyzés alkalmával jutott el hozzám, mert az elsőnél időközben más is lecsapott rá. Nagyon izgatott voltam miatta, a fülszöveg kellően felcsigázott, így hamar belevetettem magam az oldalakba.

Jud Meyrin: Szökevény hableány (Itáliai rejtélyek 4.)

Az utóbbi időben Jud Meyrin újabb megjelenéseit egytől egyig elolvastam, szemben a régebbi köteteivel, amelyek közül kevés került ez idáig a kezembe. Emiatt nagyon izgatott voltam, amiért lehetőségem adódott megismerni az Itáliai rejtélyek sorozat negyedik részét. A fülszöveg és a beleolvasó alapján ígéretes történetnek tűnt a Szökevény hableány, és elöljáróban annyit: az írónő ezúttal sem okozott csalódást.