Az első Helen Grace könyv kellemes csalódást okozott, így nagyon vártam, hogy a folytatás a kezeim közé kerüljön. Sok sorozatnál tapasztaltam már, hogy a részek színvonala ingadozik: van, amelyik minden szempontból erősebb, és van, amelyik gyengébb. Úgy gondolom, hogy kevés többkötetes történet képes megtartani az egyensúlyt, és nem elvenni az olvasó kedvét attól, hogy tovább olvassa. Éppen ezért jobban kedvelem az önálló könyveket, azonban azoknak is megvannak a hátrányai - többek között egy-egy szimpatikus szereplőt nem kísérhetünk végig, hanem egy történet után el kell búcsúznunk tőle. Az Üsd, vágd című olvasmánnyal őszintén szólva meggyűlt a bajom, de elhatároztam, hogy a jelenlegi élményemen felülemelkedve, adok esélyt a folytatásnak is.
Az Ecc, pecc-ben történtek után (spoiler miatt nem részletezném) a felügyelő élete minden fronton rosszabbra fordult. A lehető legjobb tudása szerint igyekszik helytállni a magánéletében és a munkahelyén is, mégis az elszenvedett dolgokon nehéz túllendülni.
Újabb gyilkosság borzolja a southamptoni rendőrség idegeit, ami hamar sorozatgyilkossággá növi ki magát, a halálesetek számának gyarapodásából kiindulva. Az elkövető kíméletlen módon elbánik az áldozataival, kivágja a szívüket és elküldi a családjuknak, vagy a munkahelyüknek.
Helen Grace és csapata minden erejével a gyilkos nyomába ered, de a nyomok rendre zsákutcába vezetnek. Az idő vészesen fogy, a holttestek száma folyamatosan emelkedik.
Rövid időn belül világossá válik, hogy nem szimpla gyilkosságokról van szó, hanem valami sokkal sötétebbről. Minden eset mögött rejtett indíték húzódik meg, de senki sincs felhatalmazva arra, hogy igazságosztót játsszon egy egész város felett. Ezzel egy időben Helennek a saját csatáit is meg kell vívnia, ami sokkal fájdalmasabb, mint arra valaha gondolt volna.
Mi motiválhatja a gyilkost, mi készteti a tettei végrehajtására?
Hogyan kezeli a felügyelő, ha a segíteni akarása a földbe tiporja mások életét, vagy akár az övét?
Eddig ebben a sorozatban az zavart a leginkább, hogy besorolás szerint bűnügyi thriller-krimi keveréke lenne, azonban a gyilkosságok, a nyomozás eltörpül a felügyelő és az őt körülvevő emberek személyes problémái mellett. Az első részben még úgy gondoltam, a részletes magánéleti szálak a szereplők bemutatását szolgálják, de a második kötetben már aránytalanul nagy hangsúlyt kaptak, ami kissé összezavart.
Szerettem volna egy izgalmas történet részese lenni, de ez most nem sikerült. Nagyon remélem, hogy a folytatás beváltja a hozzá fűzött reményeimet, és végre teljesen átadhatom magam Grace felügyelő és csapata történetének. A Molyos véleményeket olvasva voltak pillanatok, amikor elgondolkodtam, vajon bennem van-e a hiba.
Érdekes számomra, hogy míg én inkább csalódottan tettem le a könyvet, más olvasók éppen ennek a résznek az intenzív hangulatát és feszültségét emelik ki pozitívumként. Ez is jól mutatja, mennyire különbözően hat ránk ugyanaz a történet: amit valaki lassúnak vagy aránytalannak érez, az másnak adja meg a valódi mélységet.
Számomra ez a rész csalódás volt, de a sorozatban még mindig látok annyi potenciált, hogy esélyt adjak a folytatásnak.
Újabb gyilkosság borzolja a southamptoni rendőrség idegeit, ami hamar sorozatgyilkossággá növi ki magát, a halálesetek számának gyarapodásából kiindulva. Az elkövető kíméletlen módon elbánik az áldozataival, kivágja a szívüket és elküldi a családjuknak, vagy a munkahelyüknek.
Helen Grace és csapata minden erejével a gyilkos nyomába ered, de a nyomok rendre zsákutcába vezetnek. Az idő vészesen fogy, a holttestek száma folyamatosan emelkedik.
Rövid időn belül világossá válik, hogy nem szimpla gyilkosságokról van szó, hanem valami sokkal sötétebbről. Minden eset mögött rejtett indíték húzódik meg, de senki sincs felhatalmazva arra, hogy igazságosztót játsszon egy egész város felett. Ezzel egy időben Helennek a saját csatáit is meg kell vívnia, ami sokkal fájdalmasabb, mint arra valaha gondolt volna.
Mi motiválhatja a gyilkost, mi készteti a tettei végrehajtására?
Hogyan kezeli a felügyelő, ha a segíteni akarása a földbe tiporja mások életét, vagy akár az övét?
Eddig ebben a sorozatban az zavart a leginkább, hogy besorolás szerint bűnügyi thriller-krimi keveréke lenne, azonban a gyilkosságok, a nyomozás eltörpül a felügyelő és az őt körülvevő emberek személyes problémái mellett. Az első részben még úgy gondoltam, a részletes magánéleti szálak a szereplők bemutatását szolgálják, de a második kötetben már aránytalanul nagy hangsúlyt kaptak, ami kissé összezavart.
Szerettem volna egy izgalmas történet részese lenni, de ez most nem sikerült. Nagyon remélem, hogy a folytatás beváltja a hozzá fűzött reményeimet, és végre teljesen átadhatom magam Grace felügyelő és csapata történetének. A Molyos véleményeket olvasva voltak pillanatok, amikor elgondolkodtam, vajon bennem van-e a hiba.
Érdekes számomra, hogy míg én inkább csalódottan tettem le a könyvet, más olvasók éppen ennek a résznek az intenzív hangulatát és feszültségét emelik ki pozitívumként. Ez is jól mutatja, mennyire különbözően hat ránk ugyanaz a történet: amit valaki lassúnak vagy aránytalannak érez, az másnak adja meg a valódi mélységet.
Számomra ez a rész csalódás volt, de a sorozatban még mindig látok annyi potenciált, hogy esélyt adjak a folytatásnak.
"Nincsen szánalom, nincsen jóság a világban. Csak a belek közt kotorászó, a bánaton és a fájdalmon élősködő keselyűk."
"Miközben (..) a halálba vezette az idegent, alig bírta visszatartani a nevetését. Egész testében remegett az adrenalintól és az izgalomtól. Meg tud valaha szabadulni ettől a szenvedélyétől? Soha, amíg ilyen jólesik. Ez a része volt a legjobb. A vihar előtti csend. Minden ízében élvezte a megtévesztő játékot."
"A várakozás néha élvezetesebb, mint maga az aktus – tapasztalatból tudta."
"Ez valami új, valami veszélyes dolog volt. Őrültség, de máris érzett iránta valamit. Nem lehetett szerelem, hiszen csak most ismerte meg, de hasonlatos volt hozzá. Olyan régóta ki volt már éhezve a szerelemre és a szeretetre, hogy most túladagolta magát.
És nem akart leállni."
És nem akart leállni."