Néhány hónappal ezelőtt vettem a kezembe a Lottie Parker sorozat hatodik részét. A végső árulás visszarepített az időben, és újra megtapasztaltam, hogy miért is szerettem annyira évekkel ezelőtt Gibney köteteit. Olyan jó élményeket idézett fel bennem, hogy nem is késlekedtem, és az októberi könyvtári kölcsönzéseim között helyet kapott a történet folytatása, a Megtört lelkek. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy ezúttal milyen ügyet kell főszereplőnknek és csapatának megoldania!
Ragmullinban újabb tragédia történt. Az egyik társasház emeleti lakásának fürdőszobájában egy női holttestet találnak. Az esetet a szomszédasszony jelentette, miután furcsa hangokat hallott. A helyszínre kiérkező nyomozók számára első látszatra öngyilkosságnak tűnik, de hamar fény derül arra, hogy a felakasztott, mennyasszonyi ruhát viselő Carát valaki meggyilkolta.
Nem sokkal később Lottie csapatát egy másik ügyhöz riasztják, ahol a nyomozók elé hasonló jelenet tárul: egy összeroncsolt női test, Fiona, aki szintén mennyasszonyi ruhát visel. Hamarosan az is kiderül, hogy mindkét nő hajából levágtak egy-egy hajtincset, és egy másikat hagytak ott ajándékban.
Parker nyomozó mindent megtesz azért, hogy az elkövetőt azelőtt megtalálják, mielőtt egy újabb áldozat előkerül. Az ügy akkor válik még bonyolultabbá, amikor kiderül, hogy Fionának volt egy kislánya. Mivel Lilyt valaki aznap délután elhozta a tánciskolából, ám sem a vér szerinti apja, sem a mostohaapja, sőt senki más sem tudja, hogy ki lehetett.
Lottie az ügy megoldása közben szembenéz a saját démonjaival is, hiszen nemrégiben az ő gyermekei is áldozatok voltak. Pontosan tudja, mennyire dühítő, amikor nem tudsz a gyermekedről semmit, és igazából tehetetlen vagy. Ilyenkor csak a remény marad.
Mindeközben a nyomozás mellett főszereplőnknek a saját magánéleti gondjaival is kell foglalkoznia. Érzi, hogy Boyd titkol előle valamit. Látja, hogy Seannel sincs minden rendben. Arról nem is beszélve, hogy a két lánya és az unokája elutazni készül az ünnepekre. Ráadásul felbukkan a féltestvére is, ami szintén aggasztó számára.
Ki képes ilyen kegyetlenségre, hogy menyasszonyi ruhába gyilkolja meg az áldozatait? Mire kellenek a hajtincsek, és milyen múlt lappang a háttérben?
Vajon a nyomozóknak sikerül időben szembenézni a gyilkossal?
Minek kell még történnie ahhoz, hogy Lottie Parker teljesen a padlóra kerüljön? Képes újra megélni az egyik legfájdalmasabb emlékét?
Patricia Gibney ezúttal sem okozott csalódást. Főhősnőnk magánéleti részei továbbra sem vették el a fókuszt a nyomozásról, a cselekményszál ennek nyomán, lassan kibontakozva épült egymásra. Beszippantott a mű, könnyen haladtam a fejezetekkel. Számomra a sorozat eddigi kötetei közül, ebben a részben jött át a legtöbb érzelem. Át tudtam élni a Lottie-ban lappangó érzéseket, az őt körülvevő bizonytalanságot és talán ezért ütöttek annyira az utolsó oldalak.
Bevallom, ha a polcomon lett volna a történet folytatása, akkor szinte biztos, hogy olvastam volna tovább. Nagyon kíváncsi vagyok, mi minden fog történni az Elhantolt angyalok című kötetben!
"Nagyon vágyott egy pohár borra. Egy jó nagy pohár borra, nem a kis éttermi pohárkákban szervírozott egy decikre. Hatalmas poharat akart, telis-tele töltve. Először egy kis kortyot inna, aztán egy jó nagyot… Olyan élénken elképzelte, hogy szinte érezte a szőlő savanykás ízét a szájában. Aztán elképzelte, hogy hova vezetne az elfogyasztott egy üveg… két üveg… A feledésbe. Oda, ahol ő csak egy kis pont a végtelenben, ahol minden gondja eltűnik a határtalan légüres térben."
"Odabújt a férfihoz, felemelte az állát. A vágy, hogy valaki magához szorítsa és szeresse, olyan erős volt, hogy már fájt. Ezt a fajta magányt jól ismerte (..)."
"Mintha egy útvesztőben lettek volna, kijárat nélkül."
"Szerinte a gyerekeknek alázatosnak kellene lenniük, és hajlandónak arra, hogy tanuljanak tőle. Hajlandónak, hogy megértsék a józan ész szavát. Hajlandónak, hogy hagyják őt irányítani."