Mezőföldi Pitypang: Az első ecsetvonások (Színes vászon 1.)

Mezőföldi Pitypang nevével korábban már találkoztam a közösségi médiában, de bevallom, nem követtem, és nem néztem utána a könyveinek. Tudatosan sosem kerestem a Boys Love témát, kizárólag Rácz-Stefán Tibor könyveiben találkoztam vele, valamint a Netflixen futó Fülig beléd zúgtam című sorozatban. Ezért nagyon megörültem, amiért felkeresett az írónő, és a kevés BL-ismeretem ellenére bizalmat szavazott nekem. Kíváncsian nyitottam ki Az első ecsetvonások című kötetet, de arra nem voltam felkészülve, ami a műben várt rám!

Történet:

Főszereplőnk Zane, egy elsős gimnazista srác, akinek az egyetlen vágya az, hogy az osztály egyik népszerű arca legyen, akit nem cikiznek folyton. Azonban a terve már az első nap megbukik, amikor egy furcsa, vöröshajú srác sokkal több figyelmet szentel neki, mint amit ő szeretne, ezért hamar a középpontban találja magát - és sajnos nem pozitív értelemben. A fiú sokszor viselkedik nagyképűen, elutasítóan, hogy ne foglalkozzanak vele, és ne lássák a benne rejlő gyengeséget, amit igyekszik egy maszk mögé rejteni. Az édesanyjával sem bonyodalommentes a kapcsolata, hiszen a nő a saját akaratát igyekszik ráerőltetni, ugyanakkor sokszor kiabál is vele. 

A fiú napról napra megismeri az osztálytársait, vagy legalábbis azt az álarcot, amit azok a külvilág felé mutatnak. Különbözőek, sokszínűek. A fiú igyekszik távol tartani magát a dilis, vöröshajú sráctól, Finntől, aki valamilyen okból kifolyólag rengeteg időt akar vele tölteni. Ám amennyire tartózkodó vele szemben, annyira könnyen alakul ki közöttük egy baráti kapcsolat, aminek többek között részei az órákig tartó telefonálások, valamint a folyamatos üzenetváltások. 

Zane élete akkor fordul nagyot, amikor a drámaszakkör előadásának egyik főszereplője lesz, ahol mint utólag kiderült, melegfiút kell alakítania. Kezdetben ellenségesen fogadja ezt a hírt és nehezen veszi rá magát azokra a jelenetekre, ahol közvetlenül kell érintkeznie a másik főszereplővel, akit természetesen Finn játszik. Aztán fokozatosan változnak benne az érzések: jól esik elveszni a másik szemében, beszippantani az illatát, vagy csak átkarolni. Azt mondják, hogy mennyire jó színész, pedig igazából ő saját magát adja - és számára ez a legijesztőbb az egészben. 

A fiú sosem értette, hogy miért nem tetszenek neki igazán a lányok, de már nyilvánvaló számára, hogy miért. Mert a fiúkhoz vonzódik. Ez pedig akkor tudatosul benne igazán, amikor tornaóra előtt az öltözőben legeltetni kezdi a szemét az osztálytársai külsején. Ez a felismerés pedig egyszerre nyugtatja meg és kelt benne félelmet, hiszen ezzel egyidőben még egy dolgot tisztán lát: szerelmes. Szerelmes lett Finnbe, aki a legjobb barátja, és aki elméletileg heteroszexuális. Ez pedig teljesen megbonyolít mindent, hiszen úgy kell viselkednie vele, mintha semmi sem változott volna benne, mintha a közelében nem jönne zavarba, és egy-egy érintése sem keltene benne izgalmat. 

Zane igyekszik úrrá lenni a körülötte lévő káoszon, közelebbi kapcsolatba kerül a színdarab rendezőjével, Aidennel is. Aki szintén a barátja lesz, és akinek hasonló titkai vannak, mint neki - aminek elvileg könnyítenie kellene mindenen, hiszen van kivel megbeszélnie mindazt, ami lezajlik benne. De mi történik akkor, ha pont az ellenkezője történik, és minden sokkal komplikáltabb lesz?

Meddig bír egy szív titkolózni az igazi érzéseiről?
Zane segítségére lesznek a barátai, vagy csak tovább rontanak a helyzeten?
Finn táplál valamilyen érzelmeket a főszereplő iránt? 
Aiden hogyan viseli a kialakult helyzetet?

Véleményem:

Kezdetben vegyes érzések voltak bennem, mert bevallom, Zane stílusa egyenesen az őrületbe kergetett. Nekem annyira ellenséges volt a viselkedése, aztán ahogy egyre jobban kialakult közte és Finn között a dinamika, az egyensúly, úgy került hozzám is egyre közelebb. Talán mondanom sem kell, hogy pont a főszereplő lett a legkevésbé a kedvencem. Viszont Aiden és Finn karaktere nagyon is szimpatikus volt, a maguk terheivel és titkaival együtt. 

A többiek személyisége is annyira kidolgozott volt, minden egyes szereplő egyedi volt, tele furcsaságokkal, de eszméletlen módon megfértek egymás mellett, sőt talán emiatt éreztem annyira valósághűnek az egészet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a könyvnek egyszerre volt erőssége és gyengesége is ez, hiszen az olvasónak annyira hirtelen kell sok embert befogadnia és megjegyeznie, bár bevallom nekem csak a fontosabbak maradtak meg a korábbi három fiún kívül: Hannah, Lola, Justin, Cameron, Jade.

Pitypang könnyen olvasható megfogalmazásban tárta az olvasók elé a sorozat első részét. Nagyon hamar beszippantott, és bevallom, kifejezetten tetszett, hogy mennyi kérdést felvetett Zane-ben a szexualitásának felismerése. Az írónő hihetően ábrázolta ezt a részt is. Teljes mértékben bele tudtam olvadni a történetbe, mintha az egyik osztálytársuk lettem volna, aki külső szemlélőként volt jelen, mégis a vivódásaikba abszolút beleláttam.

Az első ecsetvonások lassan építkezve hozza a romantikus, BL hangulatot, ami szerintem nagymértékben a könyv előnyére vált. Nekem nagyon pozitív csalódás volt a történet, volt benne egy kis dráma és lélektani rész is, de összességében szerethető volt teljes egészében. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tökéletes volt a kötet, de a hibái egyáltalán nem rontottak az összképen, vagy az olvasási élményen. Szerintem izgalmas volt, könnyen befogadható, érzelemdús, és számomra ez volt a lényeg. Az írónő olyan illusztrációkkal díszítette a kötetet, ahogyan elképzeli a szereplőket, ez pedig úgy vélem, szintén sokat hozzátett a történethez.

Az egyetlen negatív gondolatom csupán annyi volt, hogy olvastam volna tovább. Mert rettenetesen kíváncsi vagyok arra, hogy Zane mikor fog tisztán látni és mihez fog kezdeni a két sráccal - bár az írónő TikTok-videóit látva, nem sok jót remélek ezzel kapcsolatban. 

Mezőföldi Pitypang könyvét nemcsak azoknak a könyvmolyoknak ajánlom, akik a BL-regények kedvelői, hanem azoknak is, akik szeretik a romantikát és a sokszínűséget, legyen szó szereplőkről, vagy érzésekről! 

Kedvenc idézetek:

"(..) barátságosan mosolygott rám anélkül, hogy bármi rosszindulatot látnék az ártatlan kiskutya szemeiben, aminek még a színét sem tudtam eldönteni. Pont olyan kusza és hanyag, mint ő maga. Mintha csak a tervezője megunta volna az alkotást félúton, és összeöntötte volna az összes színárnyalatot. Egyszerűen seszínű."

"Beálltam a helyemre, majd átkaroltam Finnt pont olyan lelkesen, pont olyan lányosan, ahogyan Lola szokott mindig rajta lógni, mire ő megfogta az egyik karom és felém nézett.
Egyszerre, mintha több nyílvessző is eltalált volna. A tüdőmet átszúró rögzítette bennem az illatát, hogy egy életre megjegyezzem. A koponyámba ékelődő lebénított a seszínű tekintetével, amit hirtelen nem is láttam olyan seszínűnek, sokkal inkább mindennek mutatta magát. A barnászöld alapú írisz, ahogy távolodott a pupillától, kékesacélszürkévé vált, amivel egészen elképesztő látványt nyújtott. A szavam is elállt tőle. A harmadik nyíl pedig a karomat szúrta át, ott, ahol megérintett, és enyhe bizsergés járt át tőle."

"Engem mindig arra tanítottak, hogy tanuljam meg élvezni az élet minden apró örömét, és hogy a legkilátástalanabb helyzetben is a lehetőséget keressem, ne a gátakat."

"Elképzeltem, ahogyan hosszan nézek abba a gyönyörű, minden színű szempárba, majd Finn gyenge tekintete megbénít. Láttam magam előtt, ahogy végigsimítok a puha ajkain és csak dőlök felé. Szinte láttam magam előtt, ahogy közelebb húz magához, majd minden csókkal egyre többet és többet követel…"

"Mi a franc van velem? Miért akarom őt ennyire? Miért van az, hogy hosszú ideje figyelem őt, és minden rohadt nappal egyre helyesebbnek látom? Miért van az, hogy… Hogy ennyire beleszerettem?"

"Bennem minden megváltozott, csakhogy Finn olyan, mint eddig. Minden reggel írt, velem jött haza, sőt még délután sem hagyott egy perc nyugtot sem. Ugyanúgy ökörködött, ugyanúgy túlfilozofált mindent, és ugyanúgy viselkedett velem. Talán ez zavart annyira… Hogy míg én minden apró érintésétől extázisba estem, addig rá semmilyen hatást nem tudtam gyakorolni."

"(..)Aidennél teljesen természetesen hatott az, hogy magamhoz húzzam és szorosan átöleltem. Valahányszor csak hozzám ért, vagy így belém kapaszkodott, éreztem a belőle áradó magányt, azt, hogy mennyire kétségbeesetten akarta, hogy szeressék. És én szerettem őt. Szerettem a zsenialitását, az elhivatottságát, szerettem, ahogyan hozzám ért, imádtam az illatát, a humorát, még a hülye hisztijeit is szerettem. Mindent, ami Aiden."

"-Miért a méz a kedvenc színed? - szegeztem neki ingerülten a kérdést.
-Mert ebben az egy színben látok mindent, amit valaha is akartam, és azt is, amire szükségem van."

"-Finn…
-Igen? - kérdezte, miközben még mindig a hajamat simogatta.
-Az illatod. Levendula és eukaliptusz.
-Igen, és? - nevetett fel halkan a különös megnyilvánulásomra.
-Szeretem - fúrtam bele a fejem a vállába, és a legkevésbé sem érdekelt az, hogy vannak körülöttünk.
-A tiéd meg cédrusfa és bergamot. És tudod, mit? Akárcsak a mézszínű szemeidet, ezt is imádom - suttogta bele a fülembe, majd végighúzta az ajkait a nyakamon (..)."

Fülszöveg:

Mi egy húzós szerelmi dráma kihagyhatatlan alapanyaga?

Zane Harris.

Egy átlagos kamasz, aki titkon mást sem szeretne, csak azt, hogy elfogadják.

Igyekszik menőn öltözni, ridegen, sőt olykor bunkón viselkedni, mint a nagy tinibálványok. Azonban terve, hogy ezúttal népszerű lesz, már a gimi első napján füstbe megy, mivel Finn Carter, az osztály bohóca, kipécézte magának.

Finn egy dilis, mégis kifejezetten érdekes srác, aki minden hülyeségben benne van, és…

…aki olyan édesen tud nézni, mint egy kiskutya.

Milliónyi hülyeségbe belerángatja Zane-t, többek között abba is, hogy vegyen részt a drámaszakkör darabjában, ahol ők ketten meleget játszanak.

Csakhogy azzal nem számolt, hogy egy idő után Zane már nem csak színleli, hogy kedveli őt…

Vajon Zane túlteszi magát azon a vadiúj érzésen, hogy beleszeretett a legjobb barátjába?

Vagy bevallja neki az érzéseit, amivel mindent tönkretesz?

Másság. Elfogadás. Bonyodalmak.

(ÍróMentor Program, 2025)

Néhány illusztráció a könyvből: