2021. október 14.

Ludányi Bettina: Festménybe zárt lelkek - előolvasás


Ludányi Bettina folyamatosan meglepetéseket okoz az olvasóinak, kezdve az alkotásainak zsáner különbözőségeitől a zsáneren belüli mámorító mélyrepülésekig. Az írónő eddigi köteteit szinte mind olvastam, így nem meglepő számomra, hogy Bettina minden könyvében egy magasabb színtű és nagyobb léptékű fordulatra szánja el magát. Ennek ellenére brutális módon felkavart és megdöbbentett a Festménybe zárt lelkekkel. Teljes szívből merem azt mondani, hogy eme regény az írónő eddigi legjobb műve, melyet nehéz lesz túlszárnyalnia – bár őt ismerve nem lehetetlen, sőt.. !


Történet:

Scott C. Flynn nyomozó egy újabb megdöbbentő gyilkossági ügyet kap, ami azonnal a feje tetejére állítja az elkövetkezendő napjait. A halott nőre egy táskában talált rá az egyik hajléktalan, aki ételt keresett a sikátor egyik zugában. A gyilkos ijedtében tovább állt, miközben a következő szavakat suttogta: a lelked már az enyém.

John M. McGlothin egy híres festőművész, akinek a legtöbb képén egy női alak látható. Mélyvörös piros színt használ, mely akár a titkainak mélységét is jelezhetné. Tragikus múltját tekintve akár egy életképtelen férfi is lehetne, ő mégis ebből meríti a valódi ihletet.

A rendőrség tehetetlen a kivéreztetett gyilkosság ügyében, így az FBI is csatlakozik hozzájuk. Illetve a nyomozó egyik régi barátja, Caroline R. Hutchinson is megjelenik, aki azonnal felajánlja segítségét a férfinek. Ám Scott egyáltalán nem szeretné, hogy a nő belefolyjon az ügybe és kockáztassa a testi épségét.

Hamar kiderül az igazságszolgáltatás számára, hogy egy igazi sorozatgyilkossal van dolguk. Caroline önszántából dönt úgy, hogy közelebb férkőzik az egyik gyanúsítotthoz, azonban minden érzése megváltozik ezzel kapcsolatban, amikor az FBI csalinak használja őt, aminek az elutasítására fikarcnyi esélye sincs. Ráadásul ahogy közelebb kerül John-hoz, képtelen elhinni, hogy valójában vér tapad a férfi kezéhez.

Meddig képes a gyilkos hibátlanul dolgozni, ha tisztában van azzal, hogy rávadásznak? Caroline hogyan dönt a sorsáról, ha a gyilkos menekülőutat kínál neki?

Véleményem:

Ludányi Bettina történeteiben mindig női főszereplőkkel volt dolgunk, azonban a Festménybe zárt lelkek kivétel ez alól. Az írónő legújabb regényében a nyomozó és a gyilkos felváltva meséli el a történetet, így mindkét oldal érzelmi- és gondolati síkját tökéletesen megismerhetjük. A festőművész múltjának darabkáit eszméletlen lassan, mégis a szavak közé berobbanva lelhetjük fel. Minden kérdésre választ kapunk, s talán félve, de mégis megérteni kezdjük a gyilkolásának okát.

Bettina páratlan megfogalmazásban, az izgalmi feszültséget minden percben fenntartva tárja elénk egy kiváló nyomozó, illetve egy őrült elme történetét.
A mű végéhez közeledve egyre nagyobb nyomást éreztem magamon – gombóc nőtt a torkomba, a gondolataimat teljesen az uralma alá vonta – mert az írónő az utolsó ecsetvonásokra hagyta a sokkoló és a mindent eldöntő pillanatokat, amik akár képesek mindent más sodrásba helyezni. S ez így is történt, mert a befejező oldalak igazi tornádóként söpörtek végig az olvasó érzelmein. Keserűséget és megdöbbenést váltottak ki.

Szinte biztos voltam abban, hogy Ludányi Bettina most is hatalmasat alkot, s ez be is bizonyosodott. Mert a pszichológia és a lélektan elemeit tökéletesen beleépítette az akciódús thrillerszál mellé. Olyan drámai megnyilvánulások tanúi lehettünk, amik szintén hatással voltak ránk. A mű magával ragad és a „vége” szócskáig egy percre sem ereszt el.

Köszönöm az írónőnek a bizalmát és az előolvasási lehetőséget!
A Festménybe zárt lelkek című alkotást ajánlom a pszichológiai thriller és a drámai krimi kedvelőinek, mert ez a mű a léc legmagasabb fokára helyezi az olvasási élményt és katartikus pillanatokat okoz!

Kedvenc idézeteim:

"Azt mondta nekem, amikor ismét elértem a gödör alját, hogy rendben van. Teljesen oké, hogy most ott vagyok, mert szabad összetörni. Sőt néha kell is, hogy utána még erősebbé váljunk."

"Kergetjük itt a boldogságot egy életen keresztül, és nem jövünk rá, hogy bennünk van."

"(..) szükségünk van valamire. Egy hátországra, ami megtart addig, amíg nem leszünk képesek megtartani saját magunkat."


Fülszöveg:

A lelkeket festményekbe zárja, hogy örökké ragyoghassanak

A rendőrség egy kivéreztetett női holttestet talál Houston egyik sötét sikátorában. Scott C. Flynn nyomozó kapja meg az ügyet, aki azonnal nekilát a rejtély felgöngyölítéséhez. Amikor végre áttörést ér el, Flynn ismét nehéz helyzetben találja magát.

John M. McGlothlin látszólag egy hétköznapi festőművész életét éli, a felszín alatt azonban szörnyű titkokat őrizget. Munkái a női szépséget és a nőies ragyogást ábrázolják, ám többek ezek hétköznapi festményeknél.

Egy festő. Egy nyomozó. Megannyi áldozat. És egy nő, aki közelről látta a gyilkost, mégis túlélte! Ő az álcázás mestere, egy agyafúrt szélhámos, és talán a kulcs a gyilkos elfogásához.

Ludányi Bettina legújabb regényében bepillantást nyerhetünk egy sorozatgyilkos megborult elméjébe. Izgalmas és brutális utazást teszünk a művészetek világába, és választ kapunk a valódi nőiesség kérdéseire.

További információk:
- Olvasásom: 2021. október 5. - október 10.
- Kiadó: Álomgyár
- Oldalak száma: 416 oldal