2022. október 9.

Anne Raven: Egy riport ára - előolvasás

 

Anne Raven már a második regényének elolvasásakor - ahol szintén előolvasó lehettem - százszázalékosan megnyert magának. A szenzációs élményt nyújtó Illegális szerelem megismerése után nehezen tudtam elhinni, hogy az írónő következő alkotása magasabb szintre fog vinni, azonban ezt sikeresen megugrotta, hiszen a Sekély olyan lelki magasságokba emelt, amire végképp nem számítottam. Mindezek után biztos voltam abban, hogy az Egy riport ára című kötetben ismét meglepetést fog okozni, s egy újabb intenzív különlegességgel fog elvarázsolni. Nos, egyáltalán nem tévedtem, sőt.. elképesztő módon sokkal magasabb színvonalat képvisel ebben a történetben, mint amire gondoltam.
Az írónő eddig megjelent művei közül a Sekély külcsíne volt az, ami teljesen magával ragadott. Alapvetően nem vagyok a szín kedvelője, viszont annyira harmonikusan passzol a borító és a történet, amivel ezidáig kevésszer találkoztam. Nem mellesleg, azóta is rettentően imádom azt a külsőt. A harmadik regény borítója pedig magasan tarolt az én szememben, egyszerűen imádom! Alig várom, hogy a kezembe foghassam!

A kötet két szemszögből íródott: Petra és Matthew bőrében ismerhetjük meg a találkozásuk és a kapcsolatuk történetét, s mindazt, ami körüllengte őket.

Petra szabadúszó újságíró, kivételes témákban készít riportot - az élet hiteles és igaz oldalát szeretné bemutatni, ennek tökéletes megformálásához lehetetlen és megdöbbentő helyzetekbe sodorja magát, hogy testközelből mutathassa be az embereknek a mindennapi lét fájdalmas részét.

Matthew építési vállalkozó, magyar múlttal rendelkezik, melynek lezárásához legjobb barátjától, Ádámtól kér segítséget. Az ügy lezárásig Magyarországra kell látogatnia, amihez valójában egyáltalán nem fűlik a foga.

Főszereplőink első találkozása pár pillanatig tart, mégis mindkettejükre egyfajta átütő hatással van. Azonban a második alkalommal elindul egy lavina, amikoris a nő interjút készít a férfival. A levegő pattanásig feszül közöttük a bennük rejlő vágy hatásaként, de hogyan kezelik mindezt?

Egy sikeres férfi, aki a hírnév mögé bújva nyalogatja a sebeit, a múlt sérelmeit.
Egy nő, aki bármit megtenne azért, hogy felfedje az igazságot.
Egy befolyásos férfi, aki nem fél bemocskolni a kezét, hogy az érdekeit védje.

Fellobbanhat a szerelem két rendkívül ellentétes személyiség között? Mi történik akkor, ha a kettejük kapcsolata kinyitja az összes bezárt ajtót és olyan titkok, érzelmek kerülnek napvilágra, amelyek felforgatják mindannyiuk életét? Vajon a szerelem ereje legyőzheti a keserves fájdalmat, ezzel meghozva a boldogságot?

Anne Raven regénye sokrétű és függőséget okozó. Ezúttal több elemet kevert a történet soraiba, melyeket kellő mértékben vegyített. Egyrészt a lélektani jegyek és a komoly témák kaptak nagyobb hangsúlyt - például a polgármester halálának oka, Matthew gyermekkora. Míg másrészt megjelenik a felemésztő vágy és a megfoghatatlan szenvedély érzése is.

Az Egy riport ára egy rendkívül összetett felépítésű, ugyanakkor választékos és leleményes módon megfogalmazott történet, mely nem fél az olvasó lelkébe tiporni és hatást gyakorolni rá. Az írónő határozott és mély emóciókat épített a sorok közé, amik még színesebbé teszik az adott részt, ezáltal fokozva az élményt.

Történetenként észrevehető a folyamatos fejlődés az írónő részéről, hiszen nemcsak érzelmi- és cselekményi szinten, de az alkotói részben is egyre magasabb szintre lépdel. Azt hiszem, hogy ezzel a kötettel eljutottam oda, hogy az írónő neve egyet jelent számomra a fergetegesen megírt művekkel, ezáltal az Anne Raven név garancia lesz számomra a verhetetlen olvasmányokra.

Ajánlom az írónő legújabb könyvét, az Egy riport ára című regényt az erotikus-romantikus zsáner szerelmeseinek, mert tüzet csihol a lelkedben és olyan szenvedélyes szerelembe repít, ahol minden percet élvezni fogsz!

🌟

"Az élet túl rövid, és túl kegyetlen, és én nem voltam az a sor végén álló típus."

"Nem voltam féltékeny, nem voltam magányos, csak egyszerűen úgy éreztem nincs senki, aki ki tudná hozni belőlem az igazi szenvedélyt, akiért elégnék, aki nem csak bánni tudna velem, hanem megérteni is, aki nem csak elvenni tudna, hanem adni is."

"Egy vak vágány volt, egy tévedés, egy újabb zsákutca."

"A rossz emlékek, a vegytiszta megvetés, ami olyan régóta a lelkemet mérgezte megkönnyebbülésért kiáltott. Az átkozott kapocs, ami ide kötött úgy fojtogatott, akár egy kígyó halálos szorítása, és úgy tűnt nem enged el, amíg nem nézek szembe vele."

"El kell engedned a múltat, mert csak megmérgezi a lelked."

"Féltem megmutatni az igazi énem, féltem odaadni a lelkem, a szívem, a szeretetem. Mert én is képes lettem volna szeretni, képes lettem volna arra, hogy hagyjam, hogy szeressenek.
De túl kockázatos volt."

"Az izgalom, amit ígért, a lehetőség, amit felkínált úgy csábított, mint eltévedt hajóst a szirének dala."

"Fájni fog, amikor vége lesz, szenvedni fogok, akár egy kivert kutya, mert tudom semmi sincs ingyen. Az ördög benyújtja majd a számlát, és minden bizonnyal kamatostól fizetett meg velem minden buja percet."

"(..) mindegy, hogy a gyűlölet, vagy a szeretet vezérel, mind a kettő okozhat fájdalmat."

"A cápa nem fél az ellenségtől, azt hiszi ő a legnagyobb ragadozó, épp ezért túl magabiztos és óvatlan. Azt gondolja nem érheti meglepetés, hogy sebezhetetlen. De a sok kishallal nem számol. "

"Egy mozdulat volt, egy észrevehetetlen pillanat, de a világot jelentette."


🌟


Fülszöveg:

Nem hiszel a sorsban? Itt az ideje, hogy higgy!

A sikeres és gazdag Matthew Darmian teljhatalommal uralkodik vállalata felett Angliában. Magánélete mégis üres és felszínes.
Tíz éves kora óta nem hallott az apjáról. Gyűlöli őt. Váratlan halála azonban arra kényszeríti, hogy hazautazzon Magyarországra és feltépje a régi sebeket.

Jakab Petra szabadúszó újságíróként, mindenki más előtt ugrik rá a titokzatos örökös sztorijára, és mindent latba vet, hogy kiderítse mi történt húsz évvel ezelőtt.

Kettejük találkozása több lesz egyszerű interjúnál. A nő hamar rádöbben, ha meg akarja tudni az igazat a családról, a rideg és közönyös férfi játékszabályai szerint kell játszania. Kapcsolatuk gyorsan átalakul. A vágy úgy bontakozik ki köztük, akár a felkavaró titok, mely csak még több kérdést vet fel. A féktelen szenvedély egy rövid időre elhomályosítja a céljaikat, azonban a sérelmek és a hazugságok kíméletlenül törnek a felszínre.

Rá kell ébredniük, minél tovább tart ez a kaland, annál nagyobb árat kell fizetniük érte.

De vajon megéri megfizetni ezt az árat?

(Magánkiadás, 2022)