2022. augusztus 15.

P. C. Harris: Újrajátszás


Az írónő regénye az egyike volt az első Álomgyár kiadós élményeimnek. Évek óta tervezgettem az újraolvasást és őszintén bevallom, hogy sokkal jobban esett a lelkemnek, mint ahogyan azt gondoltam volna. Mert az Újrajátszás elrabolta a szívemet, összetörte azt, majd addig nem eresztette, míg az utolsó darabokat a helyére nem illesztette! P. C. Harris Árnyoldal című kötetét is olvastam régebben, a terveim közt szerepel annak a kötetnek az ismétlése is!

Borító:

Egyszerűen imádom! Az első olvasás alkalmával is hasonló véleménnyel voltam róla, s ez a mai napig így van! Számomra az egyik legtökéletesebb borító, amivel találkoztam ugyanis domináns és sokrétű színvilágot kapott, ráadásul a történet szempontjából két fontos momentumot is megjelenít - a hokit és a szőke hajú lányt.

Történet:

Zack és Melanie kapcsolata nehezen indult - tekintve a lány megbélyegzettségét. Erős érzelmeket tápláltak egymás iránt, az iskolai bálon is közösen vettek részt, ezzel is kimutatva összetartozásukat. Igazi álompárt alkottak, azonban az iskolai esemény estéjén Mel életében minden összedőlt, ami igazán számított. Zack pedig nem tehetett semmit, így tehetetlenül nézte, ahogy a lány teljesen összeomlik. Az útjuk kettészakadt és mindketten más irányban folytatták az életüket, mindketten hátrahagyták az otthonukat, s ezzel együtt a múltjukat is.

A fiú profi sportolóvá vált, a lány szorgalmas sebész lett. Évekkel később egy karácsony alkalmával mindketten visszatérnek szülőfalujukba. A sors rendeltetése szerint, már az első napokban összetalálkoznak, de az újabb találkozás nem úgy sikerült az ahogyan annak lennie kellett volna. Felfigyeltek a másikra, de mégsem oly módon, ahogyan Mel gondolta. Mindketten érzik a levegő vibrálását a másik közelében, így nem meglepő, hogy fokozatosan egyre több időt töltenek együtt, s ezzel a kettejük közötti kötelék is masszívabbá válik. Lopott pillanatok, amikben nemcsak a test, de a lélek is menedékre lel. Mindezt képes ennyi év elteltével egy apró, ugyanakkor jelentőségteljes titok tönkretenni?

Érezhető közöttük a perzselő szenvedély és a mindent elsöprő vágy, de ez elég a boldogsághoz? Képes a szerelem túlszárnyalni mindent és létezhet-e reményekkel teli új esély?

Vélemény:

P. C. Harris kötete már az első oldalakon magával ragadt, tekintve a mű lendületességét és pezsgését. Két idősíkban futnak a szálak, a két főszereplőn keresztül. Elsőként a múltban történtek bontakoznak ki a szemünk előtt, majd a jelen kerül előtérbe. A cselekményszál pörgős, nem egy szürke vagy egy mindennapi történetet ismerhetünk meg, hanem annál sokkal többet. Bepillantást kapunk a hoki iránti szeretet világába, valamint a valódi sóvárgást is megismerhetjük.

Az írónő regénye tele van érzelemmel és erotikával. A kötet az igazi szerelem érzését, valamint a második esélyt firtatja. Az Újrajátszás rendkívül mozgalmas, csodálatos módon szembesít minket a múltban elkövetett hibákkal és reményt kelt az olvasóban.

Egyszerűen lenyűgözött az a vonzás, ami az oldalakból áradt. Csak azt éreztem, hogy fogynak a lapok és szeretek a szereplők világába lenni, nem tudok elszakadni tőlük. Számomra egy valódi lélekemelő olvasmány volt a benne rejlő szomorúság és fájdalom ellenére. Realisztikus módon szemlélteti az emberi jellem fejlődését, valamint bölcseletekkel lát el.

Ajánlom a regényt a könnyedebb hangvételű kötetek, valamint a romantika rajongóinak!

Kedvenc idézetek:

"Pillanatok alatt próbálom helyére tenni a darabkákat, akár egy rohadt kirakósban, de ebben a játszmában nincs olyan, hogy nyertes. Mindenképp veszíteni fogok."

"Nem tudok tovább harcolni a szívem ellen."

"Hányszor kívántam az évek alatt, hogy bárcsak elfelejteném! Bárcsak kitörlődne a fejemből, és csak egy üres semmi tátongana az emléke helyén! Minden bizonnyal az lenne a legszebb semmi, amit valaha átéltem."

"Az édes kezei most nem simogatnak, nem szeretnek. Minden erejét összeszedve ellök magától, majd utolsó csapásként végigmér."

"A fülem cseng az elfojtott hangoktól, a szemem ég a visszatartott érzelmeimtől, a torkom pedig fáj a rengeteg ki nem mondott szótól."

További információk:
- Olvasásom: 2022.07.18.-07.23.
- Kiadó: Álomgyár
- Oldalak száma: 368 oldal

Fülszöveg:

A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompárnak tűnnek. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul, amikor hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos volt számára. Beleértve Zacket is. A fiú egy profi szerződéssel a zsebében elutazik és ezzel darabokra töri a lány lelkét. Ekkor Melanie úgy dönt, hogy ő is maga mögött hagyja Kanadát, és egészen New Yorkig menekül.
A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak.
Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?

P. C. Harris az Árnyoldal című sikerkönyv szerzőjének legújabb izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek.