Pam Godwin: Szerelmet ígértél, de ... (Harcolj értem 1.)

 

Magát a könyvet ajánlásra vásároltam meg, habár előtte többször szembe találkoztam vele, de sosem éreztem azt a tipikus „nekem ez a könyv kell” érzést. Ennek ellenére izgatottan kezdtem bele, bízva abban, hogy segít az olvasási válságomon túllépni – legutóbb több napig egy oldalt sem olvastam, a kiútra pedig nem leltem rá.

R. Kelényi Angelika: Halálos Hollywood (Caroline Wood 3.)

Angelika könyvei mindig fantasztikus kikapcsolódást nyújtanak számomra, hiszen több zsánerben is publikál – történelmi és romantikus. Ennek köszönhetően mindig találok a művei közt olyan olvasmányt, ami passzol az aktuális hangulatomhoz. Habár nem vagyok a történelmi alkotások nagy rajongója, ennek ellenére szívesen olvasom az írónőtől ezeket is.

A Barcelona, Barcelona című regény magasra emelte nálam a lécet, mert annyira magával ragadó és lendületes volt, hogy nem tudtam letenni. Azonban a Róma, Róma egy fokkal visszább lépett a már elvárt szinttől, mégis megfogadtam, hogy adok a következő résznek is egy esélyt. Azt hiszem jó döntést hoztam.

Steve Cavanagh: Tizenhárom (Eddie Flynn 4.)

Alapvetően nem terveztem, hogy olvasni fogom a regényt. Leginkább csak azért kerítettem rá sort, mert az Olvasás éltet! csoportban kibeszélt könyvként vesz részt. Ráadásul elég változó véleményeket hallottam róla, ezért kicsit kétkedve vágtam bele. 

Hogy miért nem terveztem az olvasását? Mert nem szeretem azokat a könyveket, amiknek a megjelenését nagy felhajtás övezi. A Tizenhárom c. kötet körül pedig pont ez történt, s ez rám ellenkező hatással volt.

Anne L. Green: Baljós szitakötő (Biztos menedék 1.)

Kezdetektől fogva izgatottan vártam a regény megjelenését. Biztos voltam abban, hogy ez a történet most még különlegesebb lesz, mint amit az írónőtől megszokhattunk. A Baljós szitakötő című kötet alapvetően a családon belüli erőszakot, a bántalmazó kapcsolatból való kilépés témakörét öleli fel.

Mimi Taylor & Abby Winter: Az utolsó kívánság - előolvasás

Hatalmas megdöbbenéssel fogadtam a hírt, miszerint a két írónő közös könyvet tár az olvasóközönség elé. Izgatott voltam, hiszen már olvastam tőlük külön-külön és kíváncsian vártam, hogyan tudják összeegyeztetni a saját stílusukat és megfogalmazásukat a másikéval. Hiszen hiába egy zsánerben alkotnak, mégis más jellegzetes elemekre teszik a hangsúlyt.

Mimi Taylortól az összes megjelent regényét olvastam, egytől-egyig megmelengették a szívemet. Ám a legutóbbi regénye, a Féktelen szerelem című alkotás volt az, ami számomra feltette az i-re a pontot.
Abby Winter esetében más élményeim vannak. Az első két könyve nem győzött meg igazán, azonban a Treasure sorozat harmadik része teljes mértékben lenyűgözött.
Tehát alapvetően pozitív véleménnyel kezdtem bele Az utolsó kívánságba, aztán mindez az első pár oldal után csak még inkább megerősödött.

Interjú Szilágyi-Kiszler Adriennel, avagy ismerjük meg A napfény hangja című kötet írónőjét

Szilágyi-Kiszler Adrienn alkotásával legelőször tavaly áprilisban találkoztam. Egy kedves írónő barátom hívta fel a figyelmem a műre, amire rögtön lecsaptam. A Felperzselt a hőség, elvakított a napfény c. kötet Audrey történetének első felét ölelte fel, melyet az írónő kezdetleges, mégis olvasmányos stílusban tárt elénk. Ugyanaz év októberében a történet folytatását, a Körülölel a vihar c. művet is megismertem, mely ismét pozitív benyomást tett rám.

Marilyn Miller & Ella Steel: Üldözöttek

 

A két írónő könyvét rengetegen várták, hiszen Ella Steel és Marilyn Miller azonos zsánerben alkot, mégis az írás terén más stílust képviselnek, más gondolatvilágúak. Így én is izgatottan vártam, hogy vajon ketten együtt hogyan tudnak együttműködni, vagy, hogy egyáltalán hogyan tudják összepárosítani a kettejük világát. A végeredmény pedig szerintem megdöbbentő és bámulatos lett!

Lakatos Levente: Simlis

Az írótól pár évvel ezelőtt már volt szerencsém olvasni több kötetet is – Barbibébi, Szeress jobban -, melyben lehetőségem volt megismerni Levente stílusát. Tetszettek azok a művek, így izgatottan vártam, hogy egy újabb könyvet is a kezembe vehessek tőle. Bevallom, hogy kíváncsian kezdtem bele a Simlisbe, hiszen rögtön felvetődött bennem, hogy vajon érezhető lesz-e az a röpke idő, ami a legutóbbi olvasási élményem óta eltelt.

Lakatos Levente munkásságát folyamatosan nyomon követtem, szembe találtam magam többször is az újabbnál újabb regényeivel. Mégis a Simlisnél éreztem azt már első pillantásra, hogy „igen, ezt nekem olvasnom kell”. Nagyon örülök annak, hogy ennek hatására beszereztem a művet, mert hamar bele is csöppentem az író által megalkotott világba.

Patricia Gibney: Titkok terhe (Lottie Parker 5.)

 

Minden egyes Patricia Gibney kötet elolvasása után alig várom, hogy a következő rész is már a kezemben legyen. Ez most sem volt másként.

Rengeteg értékelésemben kiemeltem már, hogy mennyire szeretem az írónő munkásságát és mennyire érzem kivételesnek a történeteit. Ezúttal nem kifejezetten ezt szeretném hangsúlyozni, sokkal inkább azt, hogy mi az az üzenet, amit ez a mű adott nekem.
Patricia Gibney az élet kegyetlen oldalával szembesít minket a cselekményszálak láncolatában. Megmutatja azt, hogy mennyire vagyunk naivak, és miért kellene odafigyelnünk a környezetünkre, a minket körülvevő ismert vagy ismeretlen arcokra. Görbe tükör elé állít bennünket – olvasókat -, s próbálja felhívni a figyelmünket arra, hogy talán ha pár perccel többet törődnénk másokkal, akkor rengeteg konfliktustól, végzetes lépéstől megmenthetnénk azokat.

Anne L. Green: Elfojtott indulatok (Elfojtva 1.)

 

Vannak azok az írók, akik kiadtak tíz könyvet ugyanabban a zsánerben, ugyanazzal a cselekménnyel, csak más megfogalmazásban. S vannak azok a történetek, amelyek ugyan azonos zsánerben íródtak, mégis képesek újat mutatni.
Nos, szerintem nem mondok újdonságot azzal, hogy Anne L. Green a második kategóriába tartozik, legalábbis az én szememben mindenképp. Ő az egyik olyan írónő, akinek a neve számomra garancia a különleges és egyedi romantikus könyvekre.

Patricia Gibney: Nincs menedék (Lottie Parker 4.)

Patricia Gibney minden egyes alkalommal bebizonyítja azt, hogy milyen szinten képes feszíteni a húrt, hogy kellően izgalmas történetet alkosson. A mostani olvasás során is éreztem a feszültséget, a kétségeket, amik a kötet alakulása során gyötörnek minket, olvasókat.

Igaz, hogy most több hétig húztam az olvasást, mert se időm, se kedvem nem volt magához az olvasáshoz – ennek ellenére, amikor belecsöppentem, akkor tökéletesen fel tudtam venni a fonalat ott, ahol legutóbb abbahagytam.

Patricia Gibney: Az elveszett gyermek (Lottie Parker 3.)

Az írónőnek az eddigi kötetei mind-mind különleges élményt nyújtottak számomra. Ha össze szeretném hasonlítani valamivel, akkor azt mondanám, hogy Emelie Schepp könyveinek olvasása közben éreztem ezt az erős vonzást a sorozat részei között. Mert minden egyes történet a bűnügyet, a nyomozást helyezte hangsúlyba, ennek ellenére egy pillanat erejéig sem éreztem azt, hogy mintha ezt már olvastam tőle – minden regényben tartogat valami pluszt, valami egyedi és olvasmányos elemet.

Mostanában igyekszem egyre választékosabban, egyre több zsánert és témát körülölelve olvasni. Úgy érzem, hogy szükségem van a saját látóköröm tágítására, s bevallom, hogy eme mű során is sikerült tanulnom valamit. Az elveszett gyermek című alkotásban az emberi kegyetlenség legmélyebb pontjai is kibontakoznak előttünk, emellett bepillantást nyerhetünk a hazugság és a múlt démonainak ismételt felbukkanásaiba is. Megerősít bennünket a valóságban átélt tapasztalatainkkal kapcsolatban, óvatosságra és megfontolásra int!

Szilágyi-Kiszler Adrienn: A napfény hangja (Audrey Rose Parker 1.)

Az írónőtől olvastam már, ugyanis Adrienne Stephan néven adott ki két könyvet. Így már volt egy kialakult minta bennem azzal kapcsolatban, hogy Adri milyen stílusban ír és hogyan fogalmaz.

Első alkalommal beleszerettem a történetbe, amit akkor elém tárt a Felperzselt a hőség, elvakított a napfény és a Körülölel a vihar című kötetekben. Pozitív érzelmeket váltott ki belőlem az írónő megfogalmazása, az érzelmes cselekményszálak ismertetése.

Baráth Viktória: Egy év Rómában

Már ismertem a művet, de mivel Az Olvasás éltet! csoportban Viki könyve volt az egyik kibeszélő témája, így mindenképp szerettem volna újraolvasni, hiszen rengeteg rés maradt az emlékezetemben az Egy év Rómában kapcsán. Azt hiszem, hogy anno ez volt a második könyvem az írónőtől, s egyben az első olyan, amit saját példányként megszereztem. Már nincsenek meg teljesen az emlékeim arról, hogy milyen volt legelőször belecsöppeni Leila hétköznapjaiba, mindenesetre ismeretlen könyvként kezeltem az olvasás folyamán, így minden pillanatot átéreztem újra – a keserűeket és az örömteliket is egyaránt.

Patricia Gibney: Az elrabolt lányok (Lottie Parker 2.)

A sorozat első részéhez már volt szerencsém, melyben úgy éreztem, hogy egy teljesen új és különleges vizekre eveztem. Izgatottan vártam a második részt, ugyanis bíztam abban, hogy magasabb színvonalat fog képviselni a könyv, vagy legalább üti ugyanazt a szintet. Nos, ebben nem is kellett csalódnom, ugyanis Az elrabolt lányok című mű a már megismert zsáner elemeit hordozza magán, egy sokkal bravúrosabb és szövevényesebb cselekményszál keretein belül.

Berill Shero: Halál a szalonban

Megtiszteltetés volt számomra, hogy felkeresett az írónő a könyve elolvasásával kapcsolatban. Bár bevallom, hogy egy kicsit tartottam tőle, ugyanakkor izgatott is voltam miatta. Tehát összességében vegyes érzésekkel kezdtem bele a műbe, s mindez csak még inkább összekavarodott bennem, ahogy haladtam a regénnyel.

Hogy pontosan mire is gondolok? Arra, hogy a kezdeti izgalom az egész történet folyamán végig kísért, viszont voltak olyan elemek és helyzetek, amik egy kicsit megnehezítették számomra az olvasást és leheletnyi mennyiségben rontottak az élményemen.

Patricia Gibney: A hiányzók (Lottie Parker 1.)

A Libri kiadó gondozásában megjelent könyvek közül, már többhöz volt szerencsém. Bátran merek tőlük könyvsorozatokat is olvasni, mert nemrégiben olvastam Emelie Scheppe svéd krimi köteteit, valamint Courtney Cole romantikus trilógiáját is, s mind-mind csupa-csupa kellemes élmények voltak számomra.

Bevallom, hogy valamilyen szinten fontos számomra az, hogy az aktuális olvasmányom melyik kiadó keze közül kerül ki. Mert ha tömegesen hibákkal teli, rossz megfogalmazású könyveket olvasok valamelyiktől, akkor sokkal kevesebb lelkesedéssel kezdek neki egy újabb kötetnek tőlük.

Carrie Cooper: Kétségekbe zárva, Bábok tánca (Marionettjátszma 1-2.)

Az írónő regényével legelőször két éve találkoztam, attól a perctől kezdve fogalmam sem volt arról, hogy miért nem olvastam korábban tőle. S ez az érzés csak fokozódott, miután a második könyvét ismertem meg. Hogy mit fogok érezni egy újabb Carrie Cooper történetnél? Fogalmam sincs, viszont izgatottan várom.

A Kétségekbe zárva című kötet olyan érzelmeket indított el bennem, amikkel már nagyon rég találkoztam. Teljesen magával ragadott, mintha szinte a mélyvízbe fulladtam volna és az utolsó pillanatban dobnák nekem a mentőövet. Szomjazva olvastam minden egyes szót, amit az írónő elénk tárt.

Halász Emese: A JÓSLAT (Skorpió vumen 1.) - előolvasás

Az írónő neve ismeretlen volt számomra, egészen addig, amíg fel nem keresett a története előolvasására, amit ezúton is köszönök neki.

A fülszöveg már első alkalommal felkeltette az érdeklődésem. Szeretem a romantikus történeteket, rengeteg félét olvastam már ebben a zsánerben, számos regény hasonlítani szokott egymásra, de könnyen találok különleges gyémántot is köztük.

Nem igazán vagyok oda a misztikus elemekért, így reménykedtem abban, hogy nem lesz nagy szerepe a műben. Kellemeset csalódtam. Halász Emese inkább a fordulatokra, az érzelmekre helyezte a hangsúlyt. Nem félt sokszor a lehető legszélsőségesebb érzéseket kiváltani belőlünk a főszereplője segítségével.

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

Első pillantásra tudtam, hogy ez a könyv kell nekem. Nemcsak a borítónak, de a címnek köszönhetően is. Arról nem is beszélve, hogy Jodi Picoult írta, az ő neve pedig döntő számomra.

Az írónőtől ez még csak a harmadik könyvem, mégis ki merem jelenteni, hogy imádom a műveit. Rajongok a stílusáért, a fogalmazás módjáért. S ha ez nem lenne elég, minden egyes történetében más dolgokra helyezi a hangsúlyt. Minden komolyabb témához van egy saját képe, amit meg szeretne ismertetni velünk, szavakon keresztül. Célul tűztem ki magam elé, hogy minél több regényt elolvassak tőle – akárcsak Nicholas Sparkstól. Számomra ők ketten különösen kiemelkednek a külföldi írók közül.

Ludányi Bettina: Mögötted! - előolvasás

Ludányi Bettina munkásságát folyamatosan követem. Anno a legelső könyvét a Colorcom kiadónak köszönhetően ismertem meg, s azóta töretlenül állok a történetei pártján. Kezdetben az írónő sokkal óvatosabb témákat vett előtérbe, sokkal szolidabban fogalmazott. A mostani regényei pedig túltengenek az egyes pszichológiai fordulatoktól, ráadásul szókimondóbb és bátrabb is a cselekményszálakat tekintve.

Ruby Saw: Inferno (Vergilius játékai 2.)

Ruby Saw írói munkásságát még a kezdeti szárnypróbálgatásakor ismertem meg, már akkor láttam benne a potenciált a jövőbeni regényeivel kapcsolatban. A legelső könyvem tőle a Pillangó-hatás és Az igazi volt, amit követett a Csak két lépés Észak, valamint az Inferno.

Kimerem jelenteni, hogy időszakosan olvastam az írónő könyveit, mégis a legelső történetétől kezdve rengeteg fejlődést látok benne, mind megfogalmazásban, mind cselekményszálban. Ugyanis Liv Jackson történetének két részében sokkal inkább a romantika volt a mozgatórugó, egy ún. „biztonsági szállal” összefonva. Míg a Hadleyről és Jinről szóló mű már sokkal izgalmasabb irányba ment el, ahol nem félt Ruby Saw kimondani és leírni, amit igazán szeretne. Mégis számomra vele kapcsolatban az Inferno c. könyv lett a jéghegy csúcsa.

Lisa De Jong: Amikor esik...

Legelőször évekkel ezelőtt vettem a kezembe, azonnal a szívembe lopta magát. Még akkor megfogadtam, hogy mihamarabb be fogom szerezni és újra fogom olvasni. Ez tavaly meg is történt, ám azóta számtalanszor kinyitottam és elmerültem benne.

A kedvenc könyvemmé avanzsáltam, mert az Amikor esik című történet a pokol és a menny kapujában egy cérnavékony kötélen táncoltat. Darabokra szaggatta a szívemet, s mikor már megnyugvásra leltem, akkor történt valami, ami által még apróbb szilánkokra törtem. Hatással van az olvasóra – a gondolataira, a lelkére, az érzelmeire. A kötet az utolsó oldalig nem ereszt, ám amikor odaérsz, fel sem fogod, hogy csak ennyi volt.

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.) - előolvasás

Az írónőtől már több regényt is olvastam – A múlt bűnei, Holttest az Ambróziában -, mégis azt hiszem, hogy Judit ebben a kötetben engedte el igazán magát, tárta ki a szárnyait és bontakozott ki. Az eddig megjelent könyveiben sokkal szolidabban jelenítette meg a jelképes zsáner elemeit, a Lowdeni boszorkányhajsza azonban túlteljesített mindezen, a szó szoros értelmében.

A múlt bűnei című alkotásban inkább a romantikus vonalra helyeződött a hangsúly, mintsem az akciódúsabb elemekre. Habár már a Holttest az Ambróziában esetében próbálta Jud Meyrin kellően mérlegelni a zsánerek erősségét, ami véleményem szerint sikerült is neki. De a Felföldi-rejtélyek első részének olvasásakor már nyoma sem volt a próbálkozásnak, hanem látszódott a határozottság a különböző elemek intenzitásából.

Kristin M. Furrier: Az üveggyémánt átka

Őszintén bevallom, hogy kicsit tologattam a regényt, mert nagyon rég olvastam már ebben a zsánerben.

A borító alapján úgy éreztem, hogy ez a történet nem igazán az én korosztályomnak szól, hiszen legutóbb évekkel ezelőtt, még gyerekként találkoztam hasonlóval. Ám a történet végére érve rácáfoltam minderre, s kiderült, hogy Kristin M. Furrier alkotása egyáltalán nem korhoz kötött, sőt talán gyermekként meg sem hallottam volna azt az üzenetet benne, amit most felnőtt fejjel felfedeztem.

Marilyn Miller: A királynő

Izgatottan vártam, hogy megismerkedhessek ezzel a művel is, mert az írónő előző kötete – A vezér – teljesen levett a lábamról. S annyira szerettem volna tudni, hogy hogyan folytatódik Alexander és Serena kapcsolata. Annyira drukkoltam nekik!

R. Kelényi Angelika: Róma, Róma (Caroline Wood 2.)

 

R. Kelényi Angelika több oldalát is megmutatta már az olvasóinak. Egyrészt a történelmi regényeivel, másrészt a humoros és romantikus történeteivel. Mindkét zsánerben észbontó alkotások születtek általa, számomra a neve egyet jelent az izgalmas és szórakoztató történetekkel.

Most is izgatottan vetettem bele magam a kötetébe, nagyon vártam Caroline Wood legújabb kalandját. A Barcelona, Barcelona című műbe hamar beleszerettem és gigantikusan pozitív hatással volt rám. Rengeteget nevettem közben, mert könnyed, laza, humoros történetet kaptunk egy kisebb adag romantikával.
Mondhatni ugyanezt vártam a folytatás színvonalát tekintve is, ezt pedig Angelikának sikerült is tartania. Úgy éreztem a Róma, Róma-t olvasva, mintha az első résznek vége sem lett volna és rögtön a folytatás következett volna.

Szurovecz Kitti: Az egyetlen ismerős arc

Az írónő nem ismeretlen számomra sem nevét, sem írói stílusát tekintve, hiszen már két könyvet volt szerencsém megismerni tőle. A kisemmizett angyal alapvetően a prostitúció és az emberrablás köré épül fel, míg A sokszívű című regény a poliamoriát, mint az etikus többszerelműség témáját dolgozza fel. Tehát Szurovecz Kitti minden egyes történetében olyan komoly témákat vesz elő, amikről beszélnünk kell, és amikről ki kell mondanunk a véleményünket, valamint amelyek meglétéről tudomást kell vennünk a mi életünkben is.

A mostani kötete nemcsupán a lélektani mélységig hatoló szerelem tényét boncolgatja, hanem az elfeledett emlékek felkutatásának útját is bejárja az elejétől a végéig.

E. K. Blair: Echo (Fekete Lótusz 2.)

E. K. Blair bátor és vakmerő. Nem fél elítélendő vagy beteges szexualitáshoz köthető dolgokról írni a regényeiben. Azt hiszem, hogy az olvasói is hasonló csónakban eveznek. Én szerettem. Nekem tetszett az a világ, amit teremtett, még ha sokszor tintát nem tűrő jelenetek kerültek előtérbe. Sőt, talán pont ezért olvasom a köteteit lendületesen és kihagyások nélkül, mert a lehető legtermészetesebb módon képes tabu témákat robbantani.

Az Echo című mű érzelmileg és lélektanilag is egyaránt kegyetlen, mélybe taszító. A Bang megdöbbentő befejezése után bíztam abban, hogy választ kapok rengeteg kérdésre és E. K. Blair igyekezni fog visszahúzni bennünket, olvasókat a talajra. Mégis azt éreztem, hogy minden alkalommal mikor a lábam a földhöz ért, kaptam egy hatalmas taszítást, ami következtében újra a pokol tornácán találtam magam, s ez rengetegszer megismétlődött. Föld-pokol-föld-pokol. Egy ördögi kör, aminek nincs vége.