2021. május 31.

10+1 kedvenc idézetem Anne L. Green regényeiből

Az írónő egyik első regénye - A remény hajnala - volt az a mű, aminek köszönhetően felfigyeltem pár évvel ezelőtt az Álomgyár kiadó munkásságára, illetve ALG könyveire is. Kezdettől fogva magával ragadott az a világ, amiben alkot. Ekkor éreztem elsőként magamban az érdeklődést az erotikus-romantikus zsáner iránt, ami azóta is kiemelkedő helyen szerepel az olvasmányaim közt. 

Az eddig megjelent kötetei közül majdnem az összeset olvastam, kivéve a Törött szárnyakkal című regényt, illetve A sötétség fogságában-t. Utóbbiba már belekezdtem, de egyenlőre félig olvasottan fekszik a könyvespolcomon. Anne L. Green regényei nemcsak szenvedélyesek és érzelmekkel túlfűtöttek, de tele vannak izgalommal és csavarral is egyaránt.


Ismerjétek meg a kedvenc idézeteimet az írónő tollából!

1.

"Rá kellett ébrednem, nem az a gond, ha a padlóra kerülök, hanem az, ha ott is maradok. Ez adott erőt ahhoz, hogy újra és újra felálljak. Egy igazi harcosnak egy idő után már nem fájnak az ütések, megtanulja elviselni a fájdalmat." 
(Elfojtott indulatok)

2.

"Tanuld meg kinyitni a szíved, és élj a lehetőségekkel, amit az élet teremtett számodra." 
(Baljós szitakötő)

3.

"- Mintha két test, egy lélek lennénk – húztam végig az ujjam az álla vonalán.
- Mert azok is vagyunk, két eltévedt, csonka lélek, melyek egymásra találtak."
(Eltitkolt múlt)

4.

"Az emlékek fájdalmasak. A fájdalom pedig erőt ad az önvédelemhez vagy a bosszúhoz. Az élni akarás ösztönös emberi reakció. Soha ne szégyelld azokat a sebeket, amiket az élet hagyott rajtad. Jelzik, hogy legyőzted a fájdalmat, megtanultad a leckét, egyre erősebb vagy. A heg győzelmi tetoválás, amire büszke lehetsz." 
(Elvarratlan szálak)

5.

"Ha az ember szerelembe esik, veszélynek és fájdalomnak teszi ki magát. A lelkem mélyén féltem, hogy mire megkapom, amire vágyom, már nem csak a testem lesz meztelen előtte. Látni fogja a cafatokra tépett és szétzilált lelkem. Mégis szívhez szólóbb véget el sem tudtam képzelni, mint hogy ennek a nőnek a karjai közt leljek a végzetemre." 
(Arcátlan csábító)

6.

"- (..) Nem a múltunk tesz azzá, akik vagyunk, hanem az, ahogy reagálunk rá - szívta be élesen a levegőt.
- Múlt, jelen, jövő összefügg - toltam el magamtól az üres tányért. - A jelen a múlton alapszik, a jövő a jelenből táplálkozik. Nem lehet boldog jelenünk anélkül, hogy a múltat nem tisztáznánk." 
(Heather vonzásában)

7.

"Az ember nem gondol bele, milyen hirtelen bekövetkezhet a halál, mert elfojtjuk magunkban egészen addig, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. A dolgok csak úgy megtörténnek, és nincs felettük hatalmunk. Ilyenkor az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos." 
(Érzéki csábító)

8.

"- Mert félek – ziháltam. Megdermedtem a rémülettől.
- Tőlem? – húzódott el.
- Az érintésedtől. – vallottam be. – Nem tudom, hogy a pokol fenekére vagy a mennyekbe röpítesz majd.
Mélyen a szembe nézett. Felmászott hozzám, egy csókot lehelt a számra.
- Én is félek – suttogta a csókba. – Veled ellentétben én biztos vagyok benne, hogy eszméletlenül fogom élvezni, ahogy azt is, hogy ami utána jön, az maga lesz a pokol. Mégis eladnám az ördögnek is a lelkem ezért az éjszakáért." 
(Ördögi kísértés)

9.

"(..) egyetlen ember sincs, aki hibátlanul játszana. Az életünk olyan, mint egy végeláthatatlanul hosszú film. Csak pörög, pörög, és nem tudod, mikor, hol és mi lesz az utolsó filmkocka. Olykor drámai, keserű, máskor pedig szárnyaló, kalandos az út, de a főszereplő a saját történetedben mindig te leszel. Te alakítod, és döntöd el, mi lesz a vége, de mindennél fontosabb, hogy megéld minden pillanatát." 
(Elfojtott indulatok)

10.

"Az életünk során történnek jó és rossz dolgok egyaránt. Ebben élünk, küzdünk, harcolunk.. Olykor magunk alá zuhanunk, olykor feladjuk, vagy éppen rettegünk a következő pillanattól, miközben a szívünk mélyén tudjuk, érezzük, nem tehetünk ellene semmit." 
(Viharos érzelmek)

10+1.

"Élni nem mindig ésszel kell. A szíved dobogása az, ami életben tart. Ezt ne feledd!" 
(Joyce csapdájában)

(A kép forrása: Anne L. Green oldala)