2021. február 8.

R. Kelényi Angelika: Rejtélyes Rio (Caroline Wood 4.) - előolvasás


A Caroline Wood-sorozat eddig megjelent kötetei összességében „hullámvasút-élményt” okoztak számomra. A barcelonai kiruccanást nagyon szerettem, a római kaland egy picit csalódás volt számomra, majd a Hollywood-i utazás újabb kellemes pillanatokat okozott – így picit féltem attól, hogy újra lentebb kerülök Rioban, ahogy a második kötetben is. Hogy végül milyen érzelmeket váltott ki belőlem? Az értékelésemből kiderül!


Első benyomás:

A regény külcsíne a sorozat előző köteteihez hasonlóan nem egy lapos színvilágot kapott, s ennek köszönhetően sokkal inkább megragadja az olvasó figyelmét – szerintem tökéletesen passzol az előzmény részekhez.
Már a cím is sugallja az olvasónak a műben rejlő fondorlatokat. Mindig is szerettem volna eljutni Rioba, s ennek a történetnek köszönhetően pedig bepillantást kapok a városra, az ott élők életébe.

"Miért hazudják egyesek, hogy sok pénzük van, miközben csórók? Hogy magasak, miközben törpék? Mert jobb esélyekkel indulnak…"

Történet:

Caroline Wood a Hollywood-i kaland után sokkal inkább nyomozónak, mintsem újságírónak érzi magát – habár bízik abban, hogy a közeljövőben nem szánnak neki hasonló feladatokat. A nő Párizsba utazik, hogy találkozzon főnökével, ám arra egy fikarcnyit sem számít, ami rá vár: egy újabb megoldandó ügy.
Rioban van egy elkerített ház a parton, ahol a gyászban vagy más traumában szenvedők testi és lelki fejlesztéssel jobban lehetnek. Az otthonban valami titok lappang, mert néhányan eltűnnek, míg mások teljesen más személyiséggel és viselkedéssel térnek vissza. Caronak ki kell derítenie, hogy milyen módszereket alkalmaznak a segítőhelyen és mi is zajlik a háttérben. Így a nő következő útja ide vezet.

Caroline az előzőleg tapasztalt utazásai alapján felveszi a kapcsolatot egy ott élő férfivel, aki talán segíthet a környék megismerésében, s talán hallott is arról, ami abban az otthonban történik.
A férfi szimpatikus lesz a nő számára, így a beköltözése előtti napokat vele tölti, aminek hála rengeteg dolgot megtapasztal. Azonban Caro gondolatait mégsem az idegenvezetője, hanem egy másik férfi uralja: a főnöke. Az elmúlt időszakban annyira másként viselkedett vele, mintha nemcsak a beosztottját látná benne és ez a nőt is elgondolkodtatta.

Az első nap az otthonban rengeteg dolgot megmagyaráz. Összesen öt páciens van (nők), akikkel a kötelező órákon kívül sehol sem lehet találkozni, ahogy beszélgetni sem. A kert is csak akkor látogatható, ha nincs kint senki más sem, ráadásul be van kamerázva minden. Mintha egy börtönben lennének, azonban rövid időn belül fény derül arra, hogy mind a dolgozók, mind a „betegek” kapnak valamilyen szert, amitől sokkal nyugodtabbak és felszabadítóbbak lesznek.
Mikor Caroline úgy érzi, hogy rájött a lelkiguru titkaira, akkor kerül a legnagyobb csapdába, ahonnan talán ki sem jut épségben. Lesz valaki, aki a segítségére siet majd? Mi vár a nőre ezután?

"(..) itt a kémia, amitől úgy ver a szívem, hogy mindjárt kiszakad. Beszívtam az illatát, és a mellkasára hajtottam a fejemet. Minden idegszálam táncolt, izgalom töltött el, nem az a nyugodt, otthonos érzés, hogy hazaérkeztem, nem, dehogy, valami egészen más érzés, amitől száguld a vér és az ember elfelejt levegőt venni."

Véleményem:

A Rejtélyes Rio című alkotás hozta az elvárt színvonalat és a benne rejlő titokzatosságnak köszönhetően végig fenntartja az olvasó figyelmét. Caroline-nal izgultam végig minden egyes percet, ami néhol megdöbbentett, míg máshol megnevettetett. Tehát összességében frenetikus élményként maradt meg bennem!

Bravúros és egyben letehetetlen olvasmány, tele pezsgéssel és felfűtöttséggel! A már megismert R. Kelényi Angelika stílus pedig csak még inkább növeli a regény lendületességét, ezzel elérve a letehetetlenség érzését is!
Élveztem az oldalakat és kíváncsian vetettem bele magam minden egyes oldalba, ahol az érzelmek mellett a fondorlatok is hatással voltak a történetre, ahogy ránk is.

A kötet befejezése rengeteg kérdést hagyott bennem, így már most bezsongva várom a sorozat következő részét! Ajánlom azoknak az olvasóknak, akik szeretik Angelika könyveit, valamint akik szívesen olvasnak egy kalandos, olvasmányos történetet! Mert számukra a Rejtélyes Rio kihagyhatatlan!

"Hagyta, hogy azt higgyem, lehet komoly kapcsolatunk, hagyta, hogy ábrándozzak a jövőről, hagyta, hogy beleéljem magam ebbe a szerelembe..."

Fülszöveg:

Caroline ​jóképű és rátarti főnöke ezúttal nem kevesebbet vár el a bloggerből lett nyomozótól, mint hogy találja meg a legrövidebb utat a mennyországba… persze anélkül, hogy elhalálozna. A gazdag francia és brit turisták csinos kis összegeket hajlandók áldozni Brazília legnépszerűbb gurujának, akitől testben és lélekben is megfiatalodva térnek haza, de egyre furcsábban viselkednek, mintha agymosáson estek volna át. Persze akad olyan is, akinek a megváltó szeánsz az egzotikus dzsungelben nemcsak a vagyonába, de az életébe is kerül…
Carót is elküldi a főnöke, hogy egy ütős riporttal buktassa le a szélhámos gurut, mire a fekete mágus sötéten villogó tekintete megakad a csinos lányon, aki, ha nem vigyáz, hamar a hetedik mennyországban találja magát.

R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk. Caro újságíróként ered a rejtélyek nyomába, de gyakran a bűntényeknél is nagyobb veszély leselkedik rá: a szerelem.

(Álomgyár, 2021)