Szilágyi-Kiszler Adrienn alkotásával legelőször tavaly áprilisban találkoztam. Egy kedves írónő barátom hívta fel a figyelmem a műre, amire rögtön lecsaptam. A Felperzselt a hőség, elvakított a napfény c. kötet Audrey történetének első felét ölelte fel, melyet az írónő kezdetleges, mégis olvasmányos stílusban tárt elénk. Ugyanaz év októberében a történet folytatását, a Körülölel a vihar c. művet is megismertem, mely ismét pozitív benyomást tett rám.
Alapvetően az én szememben Audrey története csak még inkább tökéletesítve lett az első, bővített részben. A napfény hangja magasabb színvonalat képvisel, eltűntek a friss írók hagyta nyomok. A történet cselekménydús, tele érzelemmel. Romantikus és drámai. Kifacsar, megszorongat és darabokra tör.
10+1 kérdést tettem fel Adrinak, amelyekre az alábbi válaszokat kaptam:
🎵 Hogy jutottál arra a döntésre, hogy a 2015-ben kiadott első könyvedet – Felperzselt a hőség, elvakított a napfény – újabb és bővített formában az olvasók elé tárd?
Az idő múlásával egyre inkább úgy éreztem, hogy várnom kellett volna még a kiadatással. Azt mondják, egy író sosem érzi igazán késznek a művét, mindig talál rajta mit javítani, szépíteni. Biztosan ez is közrejátszott, mégsem hagyott nyugodni, hogy többet is ki lehetett volna hozni Audrey történetének kezdetéből. Akkor még csak két éve írtam, az íráskészségemen sem ártott volna még dolgozni. Nem voltam elégedett a kiadó munkájával sem, sajnos azonban csak a második rész megjelenése után kaptam észbe, hogy váltani kellene. Így utólag belegondolva, túl naiv voltam, elvakított a tudat, hogy írtam egy jó történetet, és mindenképpen ki akartam adatni, szinte nem is számított, milyen formában… A hibáinkból tanulunk, ugye 😊
🎵 Milyen érzés volt elővenni a történetet és javítani, átírni dolgokat? Nehezen ment mindez?
Mikor megért bennem az elhatározás, hogy átírom, sőt, újraalkotom az első részt, nagyon izgatott voltam, de nehéz is volt úgy tekintenem rá, mintha „akkor látnám először”. Mégis, fejben nagyjából már megvolt, min szeretnék változtatni. Néhány hónap alatt át is írtam, azután a sors (vagyis Ludányi Bettina írónő) összehozott a szerkesztőmmel. A Zsófival való közös munka végeztével készen lett A napfény hangja, amire végre igazán büszke vagyok.
🎵 Milyen gondolatokkal indultál neki a kiadó keresésnek? Sok idő volt, amíg olyat találtál, akivel kölcsönösen megfeleltek egymás „elvárásainak”?
Az átírás kezdetén már volt egy határozott elképzelésem arról, melyik kiadót szeretném, végül mégsem őket kerestem meg a kész kézirattal. Némi tájékozódás után arra jutottam, hogy túl nagy falat lenne nekem, meg hát, nem is biztos, hogy tetszett volna nekik a sztori. A NewLine Kiadót pedig többen is ajánlották, és nem is bántam meg, hogy rájuk esett a választásom. Náluk igazán jó kezekben vagyok.
🎵 Mit éreztél A napfény hangja című kötet megjelenésekor? Milyen volt a harmadik kiadott könyvedet a kezedben tartani?
Igazán büszke vagyok rá, tényleg hihetetlen érzés! A helyzet az, hogy úgy tekintek A napfény hangjára, mint az első „igazi” regényemre. A másik kettőt is felemelő érzés volt nyomtatásban látni, mégis azokra most már úgy gondolok, mint első szárnypróbálgatások.
Nehéz kérdés… Rengeteget változtattunk rajta. Azt gondolom, a karakterek sokkal szerethetőbbek lettek, a történet pedig összeszedettebb és érdekesebb, mint az első verzióban. Audrey kevésbé önző, viszont nagyobbakat hibázik, amit persze ő maga is belát, és mindig próbálja menteni a menthetőt; számomra ezt teszi őt igazán emberivé, ez az énje az, ami eddig rejtve maradt.
🎵 Milyen
visszajelzéseket kaptál a regényeddel kapcsolatban? Hogyan tudnád/tudod kezelni
a kritikákat?
Eddig lényegében pozitív visszajelzéseket kaptam. Nekem már egy-egy jó szó is hatalmas elismerés. Ha valaki megdicséri a regényem, az mindig nagy löketet ad ahhoz, hogy folytassam az írást. Az építő jellegű kritikát szívesen fogadom, hiszen tisztában vagyok vele, hogy van még hova fejlődnöm. A korábbi verzióhoz kaptam egyszer egy keményebb hangvételű kritikát. Na, ott időre volt szükségem, hogy építő jelleggel tekintsek rá. Előfordul, hogy emlékeztetnem kell magam, hogy nem vagyunk egyformák, nem tetszhet mindenkinek, amit írok.
🎵 A 2017-ben kiadott történetedet – Körülel a vihar – is meg szeretnéd jelentetni átdolgozott kiadásban? Mikorra tervezed mindezt?
Igen, A napfény hangja megkapja a hozzá méltó folytatást, a Körülölel a vihar szétszedett és átírt verziójaként. A második rész szerkesztése folyamatban van, jövő tavasszal tervezem kiadatni. A címe egyelőre titok.
A helyzet az, hogy már a terhesség harmadik trimeszterében sem igazán ültem le írni. Akkor már minden testhelyzet kényelmetlen volt, a gondolataim pedig szinte csak a szülés körül forogtak. Nati lassan három hónapos, és nagyon nyugodt baba. Persze a gondolataim javarészt most csak körülötte forognak, mégis nagyon hiányzik az írás. A mindennapjainkba még nem sikerült teljesen visszailleszteni, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan folytatni fogom.
🎵 Vannak más történetötletek a fejedben? Ezeket is tervezed megjelentetni idővel?
Rengeteg ötletem van! Audrey történetét háromrészesre terveztem, ezen kívül szeretnék még egy sorozatot írni az egyik mellékszereplőnek, aki a második részben tűnik majd fel. Illetve van még egy teljesen különálló történet a fejemben, amit már nem úgy címkéznék, hogy könnyed romantikus, mint A napfény hangja, inkább drámai és elgondolkodtató iromány lesz.
🎵 Véleményed szerint
a drámaibb, romantikusabb irányban fogsz haladni a továbbiakban is? Melyik
zsánerben tudnád még elképzelni magad?
Egyelőre maradok a romantika és a dráma műfajánál. Olvasásban mindenevő vagyok. Tizenévesen legfőképp fantasy-t olvastam, ezen felbuzdulva az íráshoz is úgy kezdtem neki, hogy leültem fantasy-t írni, de csak jegyzetek lettek belőle. Néha felmerül bennem, hogy esetleg elhajózom a romantikus krimi vizeire is, azonban mind a fantasy, mind a krimi több fondorlatot és véleményem szerint mélyebb kutatómunkát igénylő műfajok, még fejlődnöm kell, ha ilyesmibe szeretnék belefogni.
🎵 Melyik a kedvenc jeleneted, részed A napfény hangjából?
A kedvenc jelenetem egy csókjelenet egy esküvőn, Audrey és egy számomra nagyon kedves karakter között. Ez az elsők között volt, amit sok-sok évvel ezelőtt megírtam, viszont nem idézném, mert spoileres. Ezen kívül az összes olyan jelenetet imádom, amiben Audrey és barátai szócsatáznak. Ezeket a részeket rendkívül szórakoztató volt megírni, ezért egy ilyet idéznék inkább. A srác neve azért rejtve marad 😊
„- Miss. Parker – szakította félbe ő a gondolataimat -, igen őrült ötletem támadt! – vetett egy félreérthetetlen pillantást a mosdó felé.- Na, ne szórakozzon, Mr. …– csóváltam a fejem nevetve. – Nem fogok úgy meghalni, hogy éppen egy szűk kis helyen szexelek, több száz méter magasan…
- Érdekes – fordult hátra Chris -, én pont így szeretnék meghalni – közölte, mire Alice felvihogott az ablak mellett.
- Mi is csináltuk már repülőn, mégsem haltunk bele.
- Egyáltalán, hogy jön ide, hogy akárki is meghal? – ráncolta a szemöldökét ő.
- Úgy, hogy Audrey halálosan retteg a repüléstől – felelte Scott, fel sem nézve a sci-fi regényéből.
- Enyhe túlzás – szálltam vitába, de akkor a gép megremegett, én pedig, ijedtemben megszorítottam … kezét. – Egyébként pedig, a szilárd földön annyi szép hely van, ahol szexelni lehet. Szóval, én még kivárnék, amíg leszállunk, ha nem bánod.
- Ja, csak máskor zárjátok kulcsra a fürdő ajtaját – kajánkodott Alice.
- Vicces – mondtam. – Amúgy, Oliver nem rád vár a mosdóban?
- Itt ülök mellette – mordult fel az említett –, és éppen aludnék, ha nem pofáznátok.
- Rajtakaptad őket a fürdőben? – hajolt át Chris Oliver felett.
- Tök kínos volt – suttogta Alice, mi viszont, akik mögöttük ültünk, így is tisztán hallottuk minden szavát. – Szegénykéim, szerintem éppen belelendültek volna, ha érted mire…
- Alice, ne már! – rúgtam az ülése felé, de véletlenül Scott lábát találtam el, mire ő fájdalmasan felkiáltott:
- Aú!
- Srácok! – fakadt ki Oliver. A hangzavarra végül, odasietett egy légiutas-kísérő.
- Valami probléma van? – érdeklődött udvariasan.
- Semmiség, hölgyem – fordult felé Oliver, immár teljes éberséggel. – Ha a barátnőnk nem parázna annyira a repüléstől, már rég a mosdóban szexelnének a barátjával, én nyugodtan aludhatnék, ez a beszélgetés pedig, meg sem történt volna – jelentette ki halálos nyugalommal, mire a barátainkból kitört a nevetés. A hölgy zavart ábrázattal távozott, én pedig odaszúrtam Olivernek:
- Olyan feszültnek tűnsz, Oli. Talán rád férne egy menet a mosdóban.
- Csak irigykedsz, mert neked nincs hozzá merszed, Parker – morogta.”