2020. november 5.

Lakatos Levente: Simlis



Az írótól pár évvel ezelőtt már volt szerencsém olvasni több kötetet is – Barbibébi, Szeress jobban -, melyben lehetőségem volt megismerni Levente stílusát. Tetszettek azok a művek, így izgatottan vártam, hogy egy újabb könyvet is a kezembe vehessek tőle. Bevallom, hogy kíváncsian kezdtem bele a Simlisbe, hiszen rögtön felvetődött bennem, hogy vajon érezhető lesz-e az a röpke idő, ami a legutóbbi olvasási élményem óta eltelt.

Lakatos Levente munkásságát folyamatosan nyomon követtem, szembe találtam magam többször is az újabbnál újabb regényeivel. Mégis a Simlisnél éreztem azt már első pillantásra, hogy „igen, ezt nekem olvasnom kell”. Nagyon örülök annak, hogy ennek hatására beszereztem a művet, mert hamar bele is csöppentem az író által megalkotott világba.

"A mások feletti ítélkezésnél talán csak a felszínes általánosítás megy könnyebben az embereknek."

Haraszti Éva népszerű divattervezőként éli a mindennapjait. Titokban tartja azt, hogy már egy ideje nincs ihlete a munkájához. Ám mindez napvilágra kerül akkor, mikor az egyik kuncsaftjára egy más által megalkotott ruhát húz, s ez hamar feltűnik a nő környezetének.

Majori Ádám hosszú ideje átveri az embereket, ezzel keresi meg a mindennapi betevőt. Sármos és jóképű, így nehéz is nemet mondani neki. Azt pedig végképp nehéz elhinni róla, hogy a nap nagyrészében másnak adja ki magát, mint aki. Azaz egy szélhámos.

Egy bravúros rendezvényen mindketten részt vesznek, így elkerülhetetlenné válik kettejük találkozása. Ezzel pedig kezdetét veszi egy olyan viszony, ami mindkettőjükből mást hoz ki, és az életükre is különböző hatással van. 

"De az életet nem mi alakítjuk, hanem az alakít minket: vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy boldogtalanul élünk tovább."

Kapcsolatuk egy felejthetetlen szexuális kalanddal kezdődik, ám a sors úgy alakítja a szálakat, hogy Évának fel kell keresnie Györgyöt – akiről hamar kiderül, hogy valójában Ádámnak hívják. 
Felfedezik a másikban azt, amiről már régóta azt hitték, hogy nem létezik. Visszaadják egymásnak a reményt. Megcsapja őket a boldogság szele, ami nem tart sokáig.
Ádám olyan helyzetbe kerül, ami nehéz döntésre kényszeríti. Ki akar szállni a csapatból, de ez nem olyan könnyű, mint ahogy ő azt elsőre gondolta. A nő mindent megtesz azért, hogy megmentse a férfi irháját és annak ne kelljen még nehezebb dolgokkal szembenéznie, mint ami így vár rá.

Mindkettejük részéről egy hajsza veszi kezdetét. Meg akarják kaparintani egymást. Azonban amikor mindez kezd egyre fájdalmasabb lenni, akkor már nem a másikért, hanem önmagukért kell harcolniuk. A saját lelkükért.

Sikerül Ádámnak megszabadulnia a démonjaitól, és boldogok lehetnek együtt? 

"Nem akarom hazug emberekkel körbevenni magam. Nem akarok kételyek között élni. Nem akarok attól rettegni, mikor fordul ellenem valaki olyan, akit addig bizalmasomnak tartottam. És ami a legfontosabb: nem akarom mások életét kockáztatni."

Lakatos Levente egy erotikus jelenetekben bővelkedő, durva eseményláncolatokkal tarkított történetet adott ki a kezei közül. Az első pár oldalon bele kerültem a Simlis sodrásába és az utolsó oldalig nem eresztett el. Folyamatosan a gondolataimba férkőzött, s akárhányszor le kellett tennem, mindig alig vártam, hogy tovább olvashassam.

Élveztem a regény oldalait, rengeteg érzelmet éltem át általa, Ádám és Éva szemén keresztül. Megértettem mindkettőjüket, mégis sokszor dühöngtem vagy elszontyolodtam az aktuális események miatt. Lendületes, izgalommal tarkított olvasmány!
Az író egy bravúros olvasási élményt szerzett nekem, amit ezúton is köszönök neki!
Biztos vagyok abban, hogy fogok még olvasni Leventétől, de hogy mikor és mit, azt majd az idő eldönti!

"– Szerintem ahhoz, hogy igazán boldoggá tudjunk tenni valakit, nekünk is boldognak kell lennünk."



Fülszöveg:

Haraszti ​Éva, a népszerű divattervező élete a siker, a pompa és a csillogás. Kevesen tudják, hogy a kreativitása egy ideje cserben hagyja, ezzel együtt pedig a cége is komoly válságban van. A nehéz idők arra kényszerítik, hogy a húszas évei végén átértékelje addigi életét. Habár mindig két kanállal falta az életet, most a férfiaktól is igyekszik távol tartani magát. Pech, hogy egy fogadáson beleütközik a jóképű Balogh Györgybe.

Majori Ádám, az angyalarcú rosszfiú, aki mások becsapásával keresi a kenyérrevalót. Élete mindaddig gondtalan, mígnem egyik megbízása hatására ráébred: tetteivel amellett, hogy borsot tör mások orra alá, akár az életüket is kockáztatja. A felismerés hatására a férfi új életet akar kezdeni, de az nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elképzeli.

Lakatos Levente, a többszörös Aranykönyv-díjas szerző Szigor-trilógiája hatalmas rajongótábornak örvend. A szerző ezúttal a népszerű sorozat egyik mellékszereplőjének, Haraszti Évának szentel egy teljes történetet. A titkokkal, politikai összeesküvésekkel, illetve forró szerelmi jelenetekkel fűszerezett, őrült sodrású regény ismét magába szippant és nem ereszt.

(Libri, 2018)