2020. október 27.

Ludányi Bettina: Mögötted! - előolvasás



Ludányi Bettina munkásságát folyamatosan követem. Anno a legelső könyvét a Colorcom kiadónak köszönhetően ismertem meg, s azóta töretlenül állok a történetei pártján. Kezdetben az írónő sokkal óvatosabb témákat vett előtérbe, sokkal szolidabban fogalmazott. A mostani regényei pedig túltengenek az egyes pszichológiai fordulatoktól, ráadásul szókimondóbb és bátrabb is a cselekményszálakat tekintve.
Engem már Az egyetlen menedék című alkotásával is rabul ejtett – ez már sajnos nem kapható -, aztán megjelent a Mennem kell, amit az első oldaltól az utolsóig a szívembe zártam. Majd a legelső lélektani könyve, a Meghasadt valóság valami újdonságot mutatott, egy olyan oldalát Bettinának, amivel eddig nem találkozhattunk. Később folytatta ezt a vonalat a Nyomodban című kötettel, amiben ismét egy fokkal fentebb léptünk. Ám ezután következett a valódi fordulat, hiszen a Függőség-sorozatban az írónő mindent feltett egy lapra és letehetetlen stílusban tárta elénk az általa alkotott világot.

Mindezen izgalmak után teljesen természetesnek éltem meg azt, hogy epekedtem a következő regényéért. Bátran merem ajánlani minden olvasónak, akit érdekel a szekták mibenléte, a manipuláció, valamint azoknak is, akik már olvastak Bettinától!
“A testem mintha súlytalan lenne. A lelkem darabjaira szakadt, a szívem meghasadt. A gyomromban lévő fájdalom egyre jobban terjed. Nincs borzalmasabb érzés annál, mint amikor a lelked sír.”
Történet:

Akkor

Lucille árva, már több nevelőcsaládnál is volt, de egyik sem felelt meg az ő elképzeléseinek. A mostani családja pedig túltesz az eddigieken minden értelemben – verik, parancsolgatnak neki -, tiszta őrültek háza az egész. Eltervezte, hogy megszökik és megkeresi azt a srácot, aki az egyik régebbi családnál lakott. Sikerül ép bőrrel végrehajtani a tervét?

Később

Flynn nyomozót egy újabb gyilkossági ügyhöz hívják, egy lány holttestét találták a közeli parkban. Érdekes esetnek tűnik, ráadásul idővel kiderül, hogy nem sok nyom van, amin el tudnának indulni. Emiatt egy helyben toporognak, hiába próbálkoznak minden lehetőséget számba venni.

Caroline élete évekkel ezelőtt megváltozott, szélhámosként éli a mindennapjait. Egyetlen ember van, akiben teljes mértékben megbízik. Ő az egyetlen, aki tudja az előéletét és mégis mindenben mellette áll. Ez a férfi az, akit már ha megpillant, akkor elmosolyodik.

“Ha vele beszélgetek, mindig meglágyul a szívem, és béke költözik a lelkembe. Mellette elhalkulnak a gondolatok, eltűnik a sok mocsok a világból. Olyan ő nekem, mint egy védett kikötő.”

Akkor érzi a lebukást, amikor az általa kiszemelt művészeti kiállításon egy olyan nőbe botlik bele, aki szintén álarcot hord. Caroline kezébe olyan bizonyíték kerül, ami megdönthetetlenül igazol egy gyilkosságot. Azonban nem futhat a rendőrségre vele, hiszen ő is bűnöző. De megváltozhat a döntése? Talán az elég, ha a falak összeomlani látszanak körülötte?

Flynn nyomozó és csapata nem halad előrébb – közben egy újabb gyilkosság is történik-, ezért a hadnagy segítséget hív. Egy nőre esik a választása, aki jártas a pszichológiában valamint gyilkossági tanácsadóként is helyt állt már.

Ahogy egyre több idő telik el, egyre inkább felbukkan az üggyel kapcsolatban a szekták jelenléte is. Az esetek előre haladtával úgy tűnik, hogy a szálak ebben a témában futnak össze. Hiszen az áldozatok fiatalok, akik egyszer csak fogták magukat és leléptek otthonról.

“Mindenki vágyik arra, hogy szeressék, elfogadják, dicsérjék, elismerjék.”

Vajon Caroline-nak sikerül segítenie a rendőrség kezére keríteni a gyilkost? Mi áll az egész ügy mögött? Ki a valódi szereplő, aki mozgatja a szálakat?

Összességében:

Lenyűgöző történet szédítő fordulatokkal, megspékelve az elmaradhatatlan pszichológiai szállal. Ludányi Bettina ezzel a regénnyel sem okozott csalódást, rendkívüli élményt kaptam. A zsigeremig hatolt, meghökkentett!

“A könnyek hangtalanul indulnak el a szememből. A fülem zúg. Érzem, hogy forogni kezd velem a szoba, de nem mozdulok. Pislogni sem pislogok. Meredek az előttem villogó képekre, és egyszerűen képtelen vagyok felfogni, mi történt.”

Az elején féltem, hogy a rengeteg szemszögben elvesztem a fonalat, de teljes mértékben követhető volt az egész. Sőt, hogy az áldozatok pillanataiba is belekukkanthattam, csak még frenetikusabbá varázsolta a művet.

Alapvetően is szerettem azt a plusz főszereplőt, aki újra felbukkant ebben a könyvben, ám az itt nyújtott szerepe egyszerűen szenzációs volt.

Még nem olvastam olyan könyvet, amiben a szekták világa feltűnik, így kérdésekkel a fejemben vágtam neki az olvasásnak. Bettina pedig a mérhetetlen mennyiségű kutakodásnak köszönhetően, elképesztő képet nyújtott nekünk ezzel kapcsolatban és szinte mindenre választ kaptam.

Meglepődtem azon, hogy mennyire manipulálhatóak az emberek, mégis, ha jobban belegondolok, talán engem is ugyanígy befolyásolhatott volna bárki. Hiszen ha az ember nem kap szeretetet és törődést, ha folyton csak bántják, akkor naiv és bármit megtesz azért, hogy szabaduljon az adott helyzettől.

Nagyon tetszett a történet, amennyire megrendített, annyira meg is szerettette magát velem! Bettina verhetetlent alkotott ismét!

“Sosem hittem volna, hogy a saját elmém lesz a legnagyobb ellenségem. Illúziókat kelt, édes reménnyel dédelget, aztán meg az arcomba tolja a valóságot. Nincs ennél kegyetlenebb dolog a világon.”


Fülszöveg:

Mindig nézz a hátad mögé!

Scott C. Flynn nyomozót egy brutális gyilkossághoz hívják. Az áldozat egy húszas éveiben járó nő, akit a Herman Brown Parkban találnak meg. A rendőrség megkezdi a nyomozást, ám sajnos elegendő bizonyíték hiányában nem sikerül közelebb kerülni a gyilkoshoz. Amikor feltűnik egy újabb holttest, a nyomok egy szektához vezetnek.

Caroline R. Hutchinson szélhámosként éli az életét: lop, csal, hazudik, bárkit képes átverni. Egyik éjjel nagyon rossz áldozatot választ magának, így a sorsa megpecsételődik. Úgy tűnik, csak akkor menekülhet meg, ha a rendőrökhöz fordul segítségért.

Vajon mi az összefüggés Flynn nyomozó és Caroline esete között? Mit tesz a rendőrség, amikor szembetalálja magát egy szektával? Hogyan képes egy szektavezér mindenkit irányítani és átverni maga körül?

Ludányi Bettina Mögötted! című regényében megismerhetjük a szekták működésének pszichológiáját és bepillantást nyerhetünk a jogtalan befolyásolás rejtelmeibe.

(Álomgyár, 2020)