Olivia Brice neve ismerős volt már számomra a NewLine kiadó gondozásában megjelent regényei kapcsán, bár eddig még nem olvastam tőle. Most azonban a Pitypang Kiadó égisze alatt megjelent Rhys duológia első kötete keltette fel a figyelmemet, miközben a könyvtári kínálatot böngésztem. A fülszöveg alapján egy olyan történetre számítottam, amely mélyen megérinti a lelkemet – és nem is csalódtam. A Nehéz esetet meglepően gyorsan, nagyjából két és fél nap alatt elolvastam, hiszen könnyen találtam benne magamra és az érzéseimre.
Tíz évvel később a sors újra összehozza őket, aminek nem igazán örülnek.
Emily éppen válófélben van, állást kap egy alapítványi iskolában, ahol hátrányos helyzetű gyerekeknek segíthet. Gyermekkorában az édesanyja és a társai is bántották a testsúlya miatt, ami az egész életét megnehezítette. Sok nehézségen kellett túljutnia, hogy elfogadja önmagát, ezt pedig igyekszik a tanulóknak továbbadni, különösen egy olyan kislánynak, akit mások szintén bántanak.
Rhys a barátai unszolására vállalja, hogy tanítja az alapítványi iskola diákjait. Meglepően tapasztalja, hogy mennyire tehetségesek a gyerekek és mennyire szorgalmasak.
A főszereplők már az első alkalommal érzékelik azt a vágyat és azt az őrületet, ami végig kísérte a kapcsolatukat. Képtelenek megmaradni egymás társaságában, pedig többet kell együtt dolgozniuk, mint azt gondolták volna. Félre kell tenniük a közöttük húzódó ellentétet ahhoz, hogy teljes mértékben a gyerekek mellett állhassanak.
Egy nosztalgikus csók és egy felejthetetlen éjszaka: tönkretehet mindent, vagy új esélyt adhat!
Begyógyíthatja a sebzett szívet az, aki a sérüléseket okozta?
Megélhető újra az a szerelem, ami már egyszer szomorú véget ért?
Olivia Brice regénye kikapcsolt és elgondolkodtatott, az intenzív érzelmek ábrázolásán túl erős témákat is feszeget. A történet fő témája a második esélyes szerelem, ugyanakkor megjelennek benne a szóbeli bántalmazás, a testképzavar, a szülői befolyás és a társadalmi rétegek közötti különbségek kérdései is.
A Nehéz eset könnyen magába szippantott, aztán az utolsó oldalakon teljesen ledöbbentett. Az írónő olyan függővéggel zárta a kötetet, amelyre nem lehet felkészülni, és amelyből felocsúdni is nehéz.
Összességében tetszett a könyv, szórakoztatott, ugyanakkor a szívemre is nagy hatással volt. Olivia felülmúlta az elvárásaimat, lendületes stílusban tárta elénk a történetet. Átéltem Emy küzdelmeit és Rhys belső vívódásait is, ami még emberibbé tette számomra a történetet. Izgatottan várom a duológia folytatását!
A regény egyik legfontosabb üzenete, hogy a bántalmazás nem menő, sőt inkább szégyenletes, ha valaki attól érzi magát nagyobbnak és jobbnak, mert bánt valakit a külseje, a viselkedése, vagy a döntései miatt. Mindenki kapott egy keresztet, amit egész életében cipelnie kell, ennyi nehézséggel pont elég megbirkózni! Magamra ismertem Emyben és Herminában egyaránt... A mai napig küzdök az önbizalomhiánnyal, ahogy azokkal a sebekkel is, amiket fiatalkoromban kaptam. A bántó szavak észrevétlenül beleivódnak az életünkbe, és soha nem tudunk igazán megszabadulni tőlük, mindig ott lesznek, hogy elbizonytalanítsanak, ha lehetőségük lesz rá. Ott lebegnek majd a fejünk felett, de annyit tehetünk, hogy kizárjuk őket az elménkből, és megpróbáljuk meghallani a saját hangunkat — a bántó szavak helyett és magunkban kell hinnünk!
Ajánlom azoknak az olvasóknak, akik szeretik a romantikus történeteket, amelyekben társadalmi kérdések is helyet kapnak!
"Veszélyes, játékos és gyönyörű. Ez a halálos egyveleg receptje a férfinem ellen."
" – Nagyon nehéz megszeretnem magam – mondja szomorúan. – Neked hogy sikerült?
– Sok-sok év gyakorlása van mögöttem, neked is menni fog, csak engedd meg a szívednek, hogy néha elcsendesedjen, és érezd a lelked szeretetét. A lélek, amely benned lakozik, okkal választott téged, engedd neki, hogy szeressen! – próbálom jobban magyarázni."
"Valami elképesztő az a kémia, amely köztünk van, ugyanakkor veszélyes is. Olyan, akár a drog: könnyen rászoksz, de a leszokáshoz vezető út végtelen sötétbe merül."
"A szeretlek szó több más jelentéssel és tartalommal is bírhat, míg a „hiányzol”-lal kifejezhetjük minden érzésünket."
"Nem egy férfi jelenti a boldogságot, sokkal inkább az az érzelmi kavalkád, amelyet a szerelem ihlet és éreztet velünk."
"(..) a szerelemben nincs óvatosság, ott kizárólag a magas- és mélyrepülés érvényesül, amelynek én még nem mertem magam átadni. Olyan ez, mint az ejtőernyőzés. Ott állsz a repülőgép hátuljában, nyitva van az ajtó, de nem mersz kiugrani, és átélni azt az eufóriát, amelyet csak az ugrás adhat."
"(..) a fénybe született, neki ragyognia kell, nem maradhat a világ sötét oldalán megbújva."