2023. április 19.

Anne Raven: Kéjlak - előolvasás

Anne Raven eddig megjelent művei - Illegális szerelem, Sekély, Egy riport ára - egytől egyig magukkal ragadtak és pozitív élményt okoztak, így nyugodt szívvel fogadtam el a lehetőséget a hamarosan megjelenő, legújabb regényének az előolvasására. Az írónő csoportjában be tudtam pillantani a Kéjlak egyes fejezeteibe, melyekből úgy tapasztaltam, hogy Anne ezúttal egy másabb világ kapuit nyitja meg előttünk, aztán a kötet fülszövege kétséget kizáróan meg is erősített benne.

Személy szerint én azért szeretem az írónő munkásságát, mert minden egyes könyvében egy különlegesebb oldalát, egy sajátos történetet mutat be előttünk - nem egy százszor lerágott csontot testesít meg más szemszögből, hanem mindig valami extrát elrejt benne, ami által letehetetlenné varázsolódik a kezeim közt.

A Kéjlak lapjai közé a két főszereplő Jake és Allison szemén keresztül nyerhetünk bepillantást, azonban a mű túlnyomó részében a női karakter érzéseit és gondolatait ismerhetjük meg. Anne Raven negyedik regényének borítója - az előzőekhez híven - ízléses, ugyanakkor perzselő harmóniát alkot a benne rejlő oldalakkal. Az írónő ezúttal sem okozott csalódást és olyan utazásra invitált, ahová talán még sohasem kalandozhattam el. Elragad és darabokra szaggat!

Allison úgy érzi, hogy boldogsága révbe ért, száguldva tart hazafelé a születésnapi tortájával. Azonban pillanatok alatt összeomlik az élete, s végül a legjobb barátnője, Joanne karjaiban keresi a vigaszt, aki önzetlenül mellette áll. Ezáltal van elég ereje ahhoz, hogy új életet kezdjen a kiskutyájával, Candyvel - persze a háta mögött roskadozó adósságról, így sem tud megfelejtkezni.

Jake élete sem habos torta, a pokol egyik mély bugyrából kapaszkodott fel. Most költözött a környékre a kislányával, Emilyvel, a mindennapjait pedig egy szoftverfejlesztő cég vezetőjeként tölti. A gyermekére egy idősebb, de kedves dadus vigyáz, akinek igyekszik a férfi bizalmat szavazni, de sajnos későn jön rá arra, hogy feleslegesen próbálkozott vele.

Allison és Jake szomszédokká válnak, ezáltal már az első pillanatokban megérzik az egymás felé húzó vágyat. Mindketten sérültek, mindketten titkokat őriznek és mindketten küzdenek a bennük tomboló démonokkal. Ennek ellenére könnyedén munkakapcsolatba keverednek, ami a későbbiekben valami többé válik.

Szenvedély, megtévesztés, sóvárgás.
Egymást akarják, de ahhoz fel kell fedniük egymás előtt minden lapjukat, legyen az bármennyire sötét, fájdalmas vagy megdöbbentő.
Hogyan viszonyul a férfi a nőhöz, ha fény derül arra, amit mindvégig titkolt? Mennyire erős a köztük lévő kötelék, a szerelem elég ahhoz, hogy elfogadjuk a másikat minden mocskos tettével együtt?

Anne Raven regényei az erotikus-romantikus zsáner világába kalauzolnak el, a Kéjlak is hasonló ezekhez, azonban mégsem említeném az írónő három kötetével egy lapon. Ezúttal nem a testi vágy megélése kapja a főbb szerepet, hanem sokkal inkább annak az eszközként való használata. Megmutatja azt, hogy az ember mennyire tud kiszolgáltatott helyzetbe kerülni és mennyire kell félredobni a becsületét, ha a megélhetése a cél. Ugyanakkor a főszereplők nézőpontján keresztül bizonyítást nyer az a tény is, hogy mindenki hibázik, s igen, előfordul, hogy rendkívül kényelmetlen és gyötrelmes következményekkel jár, de akkor is képesek vagyunk változtatni rajta és jóvátenni a tévedéseinket.

A Kéjlak az emberi lélek marcangoló oldalát mutatja meg nekünk, két sebzett emberrel, akik gyógyulást hozhatnak egymásra, de még mélyebbre is lökhetik a másikat. A történet fő kérdése, hogy két egymásba kapaszkodó kéz milyen súly alatt szakad el, s képesek-e kitartani a másik mellett, ha rájuk szakad a múlt és jelen minden árnya.

Anne Raven ámulatba ejtő stílusban, lebilincselő megfogalmazásban tárta elénk legújabb regényét. Azt hittem, hogy az Egy riport ára hosszabb ideig marad a top helyen nálam, de a Kéjlak leverte onnan. Egyszerűen imádtam minden egyes oldalát!

🌟

"A sírás fojtogató érzése kínzott, és akárhogy küzdöttem ellene, végül hangosan, keservesen szakadt ki belőlem. Úgy zokogtam, mint egy gyerek. Vigasztalhatatlanul, megállíthatatlanul."

"Nem tudom, hogy ne szeressem annyira, hogy a szívem ne szakadjon meg érte, közben pedig mégsem bírom elviselni, hogy ennyire közel van hozzám. "

"Kemény akartam lenni, erős, úgy akartam végig csinálni, hogy nem tör össze, de ma mégis a padlóra küldött a teher, amit cipeltem, és ezzel nehéz volt szembe néznem. Úgy kerülgettem, mint eső után a tócsákat, de végül elnyelt. Nem bírtam tovább. A valóság, ami elől eddig sikeresen bezárkóztam, most rám törte az ajtót."

"Átalakul a pillanat, megbabonáz, elragad, akár egy kiáradó folyó. Lélegezni is elfelejtek közben."

"Megtépázott lelke az enyémet égeti. Szeretném semmissé tenni a fájdalmat, és ragyogásra bírni a tekintetét. Vajon képes lennék rá?"

"- Ne küzdj ellenem.
- Muszáj küzdenem."

"Túl közel vagy ahhoz, hogy megbocsáss és túl távol, hogy megérts."

"Van az a pont, amikor nem számít mit diktál a józan ész, csak az adott pillanat, ami magába húz, és te a végtelenségig merülnél benne, csak hogy tovább tartson."

🌟

Fülszöveg:

Hamis ​világba léptem, ahol a gyönyör és a kéj a túlélés színjátéka volt.

Azon a napon minden megváltozott, reggel még Allison voltam, este valaki más. A csalódás maga alá gyűrt és végzetes hibára sarkallt. Eldobtam a gátlásaimat, hogy megmentsem önmagam és ez örökre megpecsételt, megölte bennem a reményt a boldogságra. Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam Jake Wilsonnal.
A távolságtartásától megfagyott a levegő, a szemében lévő sötétség pedig messziről figyelmeztetett, tartsam magam távol tőle. Én mégsem voltam elég óvatos. Felkészületlenül ért az a vonzalom, ami felé húzott. Túl közel engedtem. Olyasmire vágytam, amire nem szabadott, és közben végig tudtam, amint rájön, hogy ki vagyok, meggyűlöl majd.

Vajon csak a sors akar csúfot űzni belőlem, vagy ez egy második esély az élettől?

A Kéjlak egy megrázó és izgalmas történet. Éld át minden percét és lépj be egy olyan világba, ahol még nem jártál. És ha elolvastad, garantáltan másképp nézel majd a szerelemre, az erotikára és az életre.

(Magánkiadás, 2023)