2022. augusztus 26.

Kate Hewitt: Búcsú, amely nem tart örökké


Kate Hewitt azon írók közé tartozik, aki nem fél komoly témákhoz nyúlni, így nem meglepő, hogy minden egyes regényében különféle problémákat dolgoz fel, mégis a történeteiben található egy tematikus közös pont: a szülő-gyermek kapcsolat, e köré építi fel a különböző cselekményszálakat. A könyvei nem könnyű olvasmányok, hiszen az oldalakon rejlő intenzív érzelmek akaratlanul is hatással vannak az olvasókra, ezmiatt semmiképp sem lehet egyszerűen túllendülni a közvetített üzeneten.

Az írónő munkásságát fokozatosan ismertem meg, sőt mivel számos olvasatlan regény várakozik rám tőle, így a továbbiakban is törekedni fogok arra, hogy még közelebb kerüljek a történeteihez. Az Isten veled, gyermekem!-et tavaly év elején olvastam, ezzel kezdtem a Kate Hewitt maratonomat, amit végül csak múlt hónapban folytattam a Bárcsak visszajönnél című művével, aztán elérkeztem jelen kötethez, mely az előzőekhez hasonlóan rendkívül megragadt és elgondolkodtatott.

A Búcsú, amely nem tart örökké egy különös helyzetet jelenít meg. Az egyik sarkalatos pont, hogy a cselekményt három női szemszögből ismerhetjük meg - Mia, Suzanne, Daisy -, míg a másik lényeges tényező, hogy az időbeliség ugrásszerűen változik a múlt és jelen között. Ezek összessége miatt több nézőpontot is megismerhetünk, s még mélyebbre áshatjuk magunkat szereplőink múltjában, ezzel bepillantva személyiségük kialakulásának legfontosabb részébe.

Mia fiatalkora nem volt irigylésre méltó, sokkal inkább sajnálatos. Szigorú szülők gyermekeként nevelkedett, akik folyamatosan a “tökéletes” testvéréhez hasonlították. Aztán mikor bevallotta terhességét, akkor sem álltak mellette - egyedül édesanyja törődött vele, aki szüntelenül az örökbefogadást hangoztatta a lány előtt, aki végül fejet hajtott a döntés előtt. Hiszen egyértelmű volt, hogy a gyermeknevelés nem fér meg a tanulás és a karrierépítés mellett, s nyilván a jövő kiépítése a legfontosabb, vagy nem?

Ennek következtében talált rá Suzannera és Markra, akiknek saját gyermekük nem születhetett, így nevelőszülőként próbálkoznak előrébb jutni. Daisy születésekor az örökbefogadók és az örökbeadó megegyezett a nyílt örökbefogadásról, ezáltal Mia részt vehet az örökbeadott életében. Ám rengeteg dolog megváltozott az évek során, míg a biológiai édesanya egyre kevesebbet találkozott a lányával, s a kapcsolatuk is hanyatló félbe került.

Daisy élete sosem volt egyszerű, hiszen a valódi édesanyja hiánya és az iránta érzett szeretete folyamatosan vetekedett egymással. A nevelőszüleit rettentően szerette, még ha sokszor nem is érezte kölcsönösen ezt, ám amikor Mark és Suzanne elvált, az teljesen felőrölte. A lázadás és a meggondolatlanság felé vezetett az útja, ami végül tragikus fordulatot vett. A lány hatalmas hibát követett el, s úgy érzi, hogy ennek legyőzéséhez a háta mögött kell hagynia mindent. Hogyan birkózik meg Daisy döntésével Suzanne? Lehetséges, hogy erre van szüksége a nőnek ahhoz, hogy újra önmaga lehessen? Egyáltalán ki ő valójában?

Mia élete pozitív mederben sodródik, boldog családként él férjével és három kislányával együtt - sokszor eszébe jut, hogy milyen lenne, ha elsőszülöttje is velük lenne. A nő egy rohanós hétköznapon üzenetet kap Daisy-től, hogy szeretné meglátogatni őket. Ám mielőtt válaszolhatna rá, megjelenik az ajtójukban a lánya egy apró hátizsákkal, félénk félmosollyal az arcán. Mia hogyan kezeli a helyzetet, s mennyire képes józanul gondolkodni, hogyha a legnagyobb titka veszélybe kerül? Miként egyensúlyozik a múlt és a jelen, valamint a jövő találkozásakor, s mi lesz számára a legfontosabb?

A könyv alapvetően a nyílt örökbefogadás következményeképpen kialakult helyzetet mutatja be, és elemez egy rendkívül elgondolkodtató esetet, ami végül teljesen felbolygatja a résztvevők életét. A Búcsú, amely nem tart örökké című műben temérdek lényeges kérdésre kapunk választ: hogyan lehet feldolgozni a folyamatot és elfogadni az örökbefogadást, hogyan lehet megküzdeni az egyik legnagyobb félelmünkkel, s hogyan tudjuk helyrehozni az életünkben elkövetett legnagyobb hibákat.

Kate Hewitt ismételten egy olyan történetet tárt az olvasók elé, amelyben bizonyos szempontból mindenki áldozat, illetve a szereplőkkel szemben két erős érzelmet érzünk csak: a sajnálatot és az empátiát. Ebben a kötetben egy rettentően fájdalmas eseményt ismerhetünk meg, ami a benne rejlő szomorúság miatt a székhez szögez és nem ereszt el az utolsó oldalakhoz érve sem!

Szeretem azokat a köteteket, amelyek valósághűen mutatják be az élet fájdalmas és keserű oldalát. Hiszen ezek a történetek bizonyítják be azt, hogy minden egyes lefelé vezető út után, lesz egy felfelé vezető és bármiről is legyen szó, mindig van remény.

Az írónő megszokott stílusa és a cselekményszál fordulatossága elképesztő élményt okoz az olvasás során. Érzelmi katarzisba sodor, ahonnan az ép szívvel való kikerülés lehetetlenné válik. Egyszerűen fergeteges hatással volt rám, az emocionális skála összes értékén keresztül mentem, s irtózatosan vártam a végkifejletet. Olyan titkok derültek napvilágra, amik nemcsak a karaktereket, de engem is összetörtek. Csak könnyeztem és vártam a megváltást, ami nem akart megérkezni.. aztán bumm, váratlanul becsapott!

Roppantul kíváncsi vagyok Kate további köteteire, mert bámulatos, ahogy fokozni tudja az érzelmeket és pontosan tudja, hogy mikor kell darabokra törni az ember szívét! Kifejezetten ajánlom azoknak az olvasóknak, akik szeretik a hasonló témájú, erősségű regényeket!

🌟

"Sosem fogom magától értetődőnek venni. Ezt tudom, minden sejtemmel. Soha, de soha."

"Nem bírja elengedni a lányát, mert ha megteszi, az olyan lenne, mintha egy szakadékba hullana, egyenesen a semmibe.. csak zuhanna és zuhanna."

"(..) őszintén reménykedem, a lelkem mélyén, valóban. Valami jó sül ki a sérülésekből. Valami olyan, ami nehéz, de gyógyító."

"(..) az ember megtanulja elengedni. Muszáj. Vagy ez, vagy beleőrülsz a bűntudatba és a fájdalomba."

🌟

Fülszöveg:

Ha ​megmenthetnéd a rég elveszett lányodat, akkor megtennéd, ugye?
Egy meleg nyári estén valaki becsenget Miához. Ajtót nyit, és egy tinédzser lány áll odakint. Azonnal tudja, hogy ő Daisy, a lánya, akiről még csecsemőkorában lemondott.
Tizenhét évvel korábban Mia meghozta élete legnehezebb döntését. És Suzanne tökéletes örökbefogadónak tűnt: nyugodt volt, kiegyensúlyozott, tele szeretettel a gyermek iránt, akiről mindig is álmodott. A két anya megállapodott, hogy kapcsolatban maradnak, de ahogy teltek az évek, Mia elköltözött, és a látogatások egyre ritkultak.
Daisy mára idegen lett Miának, gyermeke most mégis ott áll az ajtajában, és azt mondja, van egy rémes titka, amit sosem mondhat el Suzanne-nek, és úgy véli, csupán egyvalaki segíthet csak rajta: Mia, a biológiai anyja. Azonban Miának is megvannak a maga titkai, amiket nem mer elmondani sem Daisynek, sem másnak.
Míg Suzanne kétségbeesetten próbálja visszakapni a gyermekét, vajon Mia képes túllépni a múlton, hogy segítsen Daisynek? Tud-e segíteni a legsötétebb órában, mielőtt még túl késő lenne?
A USA Today bestsellerszerző, Kate Hewitt egy magával ragadó regénnyel tér vissza a magyar olvasókhoz, amely az anyaság legnehezebb kérdéseit járja körül egy izgalmas és elgondolkodtató történet mentén.

(Álomgyár, 2022)