2023. december 6.

Ella Steel: Végtelen játszma (Hajsza 4.)

Őszintén szólva az írónő regényei közül ez volt az a történet, amiben nagyon kételkedtem. A fülszövege egyszerre csigázott fel és rémisztett meg - a valóságshow-k sosem kötöttek le, így tartottam attól, hogy hogyan fogom megélni azt a játékot, amibe a mű főszereplője jelentkezik. Ella kellemes csalódást okozott, rendkívül könnyen belopta magát a szívembe Evelyn története és minden újabb oldal olvasásába izgatottan fogtam bele!

Történet:

Evelyn egész eddigi életét szörnyűségek kísérték végig - fiatal korában elvesztette a szüleit, így a család fogalmát számára egyedül a bátyja teszi ki. Egyszerűen képtelen elviselni, hogy ezúttal az ő hiányával is meg kell birkóznia, de szerencsére a sógornőjével végig támogatják egymást, ahogy a legjobb barátnőjével is. Ebben az időszakban köszönt be a mindennapjaiba a szerelem, Jeff személyében. A férfi pillanatok alatt magába bolondítja a nőt, abszolút felforgatja a világát. Főhősnőnk azt érzi, hogy az élet végre nem csak elvesz tőle, de ad is neki valamit, s ezért rendkívül hálás. Ám idő előtt kiderül, hogy sok minden nem az, aminek látszik és egy újabb csalódás elszenvedője lesz.

Mira mindent megtesz annak érdekében, hogy a barátnőjét mielőbb kirángassa abból a stagnáló állapotból, amibe keveredett. Ennek hatására Ev a Davis családdal tart New Yorkba, hogy visszaszerezze az élete felett az irányítást. Azonban hiába az új környezet és az új emberek, nem tudja elviselni a szerelme hiányát, így hoz egy döntést, ami talán alapjaiban változtat meg mindent: jelentkezik egy játékba, ahol vakon kell megismerni a másik oldalon ülő férfiakat - szimpátiát kell kialakítania és bepillantania a másik személyiségébe, külsőségek hiányába kell választania, hogy kihez menne férjhez, s talán házasságot is kötni.

Ev számos férfival megismerkedik a játék során, hárman kerülnek közelebb hozzá, de ezek közül egyetlen olyan van, aki hasonló érdeklődésűnek és mentalitásúnak tűnik, mint ő. Ugyan mindegyikben egy kicsit Jeff-et keresi, mert bármit is tesz, nem tudja maximálisan száműzni a gondolataiból - többször is feleleveníti a boldog pillanatokat, a felejthetetlen élményeket és a legszomorúbb perceket is. Mindezek ellenére megtalálja a kiválasztott férfi személyében azt, aki hű társa lehetne az életben.

Zach okkal jelentkezett a játékba, nem hiába választotta Evelynt, de azzal nem számolt, hogy a nő valódi érzéseket indít el benne. Könnyen megtalálják az összhangot, szinte tökéletes párost alkotnak, az oltár elé is kerülnek, azonban a nő számára nem megy könnyen a döntéshozatal - tekintve, hogy Jeff is újra képbe kerül.

Evelyn szívébe két férfi férkőzött be, mindkettő hibázott, de vajon melyiknek tud őszintén, visszavonhatatlanul megbocsátani és kiben látja a jövőt?
Mennyi nehézséget, fájdalmat képes a szív elraktározni magában, mielőtt teljesen használhatatlanná válik?
Mindenkinek kijár a boldogság, vagy van olyan, aki bármennyire is küzd, sohasem lélegezhet fel?

Véleményem:

A Végtelen játszma vegyes érzelmeket váltott ki belőlem: egyszerre imádtam és utáltam is! Hogy miért? Mert a könyv letehetetlen volt, szinte ittam minden mondatát. Azonban a főhősnő végső választása apró darabokra tört - erős szívfájdalmat éreztem, mert én rettenetesen szerettem volna, hogy más befejezést kapjon a mű. Ám utólag belátva, talán pont így volt a jó, mert az ellentétes érzelmeimet sokkal intenzívebben éltem meg, ezáltal maximálisan a történet részévé válhattam.

Ella Steel világa pillanatok alatt berántja az olvasót. Őrületes, ahogy forgatja a szálakat, akciót csempész a lassabb lefolyású fejezetekbe, ugyanakkor olyan érzelmi vihart alakít ki, ami végképp nem engedi az olvasót elszakadni az oldalak elől. Erősen vetekedett bennem a Crosby testvérek sorozata - Dermesztő fogság, Hullámok foglyai - által okozott szédületes élménnyel, de ezúttal nem sikerült letaszítania a trónról, viszont nálam a második helyet zsigerből bezsebelte.

Csak ajánlani tudom a romantikus regények szerelmeseinek, mert a Hajsza sorozat negyedik kötete tele van izgalommal, emócióval és nem utolsó sorban tanulsággal is. Tudod, hogy mennyi kínt képes elviselni a szív, mielőtt teljesen hasznavehetetlenné válik? A Végtelen játszma súrolja a határt, sőt talán túl is lépi. Merülj bele a könyvbe és ismerd meg Evelyn történetét!

 Kedvenc idézetek:

"Az érintése olyan volt, mint egy defibrillátor a megállt szívemnek."

"Nyithatsz új fejezetet, de az addig átélt események mindig ott maradnak a tudatod legmélyén, mint a sztori alapját alkotó bevezető fejezetek, amiket olykor legszívesebben kitépnél a könyvből, majd idővel rádöbbensz: azok nélkül értelmetlen lenne a történet."

"Talán a szívem, ami megszámlálhatatlan törött darabkából lett összeragasztva, már képtelen igaz szerelemmel szeretni. Meglehet, nem minden rész került a helyére. Megeshet, hogy a legfontosabb darab azóta is a földön hever, porosodik… várja, hogy valaki ráleljen."

"Bizonyítsuk be, hogy a mi történetünk nem csupán néhány fejezetből áll. Mutassuk meg a világnak, hogy (..) mi egészen másba kezdünk. A végtelen játszmába, ami életünk végéig tart, ahol számtalan kaland és akadály keresztezi majd az utunkat, de mi teszünk róla, hogy minden felmerülő problémát leküzdjünk."

A könyv fülszövege itt olvasható!