2022. október 20.

Diana Hunt: Jack árnyékában - előolvasás


Tavaly ősszel volt lehetőségem megismerni a legelső könyvemet az írónőtől, az Őrületbe kergetsz-et, melynek lapjai között egy rendkívül intenzív, fordulatos, túltengő érzelmi töltettel rendelkező történet bontakozott ki. Már akkor éreztem azt, hogy Diana piszkosul jól ír, s képtelenség nem élvezni a történeteit, a Jack árnyékában pedig abszolút bebizonyította mindezt. Nem mellesleg az írónő legelső megjelent kötete, a Titokzatos útitárs is szerepel az olvasatlan könyveim listáján, sőt valójában otthon csücsül a könyvespolcomon.

Az írónő ezúttal magánkiadásban jelenteti meg legújabb regényét, mely az eddigieken külcsínét tekintve is túltesz. A borító fedlapján egytől egyig olyan elemek szerepelnek, melyek nagy szereppel bírnak a műben - a helyszín,a női és férfi alak, a sötétben rejtőző idegen. A színvilágot tekintve a sötét színek dominálnak, mégsem vesznek el a részletek a borítón, sőt pont ennek köszönhetően figyeli meg az olvasó még részletesebben a külsőt, mely megbabonázza és roppant mód felkelti az érdeklődését.

Diana Hunt a 19. századvégi London városába repít vissza bennünket, ahol Hasfelmetsző Jack neve nem ismeretlen a lakosság számára, ahogy a rettegés sem.

Katherine nem egy tipikus előkelő hölgy, akit lenyűgöz a fényűzés és a gazdagság, hanem annál egy sokkal makacsabb, szívósabb nőszemély, aki nem bír a kíváncsiságával, s rögtön az első gyilkossági helyszínre téved bátyja jóváhagyása nélkül. A városban rengetegen ismerik a leányzót mind származása, mind hierarchiában betöltött szerepe, mind természete miatt. A benne rejlő bátorság sokszor veszélybe sodorja, ennek ellenére sem tud nyugton ülni és a megszokott, nemesi habitusú kisasszonyok életét élni.

Egy véletlen folytán botlik bele a lovagias, pökhendi férfiba, Victorba, aki egyúttal testvérének egyik közeli ismerőse is. Ám az első találkozás után folyamatosan összetalálkoznak, hol egy bálban, hol egy temetőben, hol más helyeken. Ezen alkalmakkor pedig mindketten érzik a vonzalmat a másik irányába, azonban egyikőjük sem ítéli megfelelőnek a helyzetet és az alkalmat.

Mindeközben valaki bosszúra szomjazik, vagy csak élvezetét leli a gyilkolásban. Hasfelmetsző Jack az eltűnése előtt csak a szegényebb körökből szedte áldozatait, csakhogy ezúttal taktikát vált és az indulatok felvértezése, illetve a kiszámíthatatlanság megerősítése végett egy felsőbb rétegből választja ki legújabb zsákmányát.

Katherine nem nyugszik addig, míg meg nem találja és le nem leplezi Jacket. Ebben pedig segítségére lesz az egyik legjobb barátja, illetve Victor is. A lány olyan helyzetekbe sodorja magát, ahonnan talán már nem jut ki élve, mégsem retten meg, hanem halad tovább a célja felé.

Mi történik akkor, ha a vágy figyelmetlenséget okoz, s a veszély egyre közelebb leselkedik? Mi az indítéka a gyilkosságoknak, s ki Jack valójában?

Diana Hunt merész módon, minden kérdést kiküszöbölve írta meg a Hasfelmetsző köré felépített romantikus thrillert. Félelmet kelt, a bűvkörébe von és az oldalak elé szegez!

Merőben más, mint az írónő legutóbbi regénye, ugyanis ott leginkább a pszichológiai és a lélektani elemekre lett helyezve a hangsúly, míg ebben a kötetben a nyomozás, a rejtély és a titkok kapták a kiemelkedő szerepet.

A karakterek kellő tulajdonsággal lettek felruházva, így gond nélkül helyt álltak a rájuk kiosztott feladatban - vakmerőség, zsugoriság, önelégültség. Az írónő rendkívüli alapossággal, furfangos megfogalmazással, elképesztő csavarokkal alkotta meg a cselekményszálat, amit a színes, változatos személyiségű szereplők pezsdítettek fel még jobban.

A Jack árnyékában már a beharangozáskor felkeltette a figyelmem, de őszintén bevallom, hogy sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam. Az előző kötet maximálisan pozitív élményéből kiindulva nagyon vártam, hogy ezúttal mit tartogat Diana Hunt, de a történet légköre, cselekmény rendszere és érzelmi sokszínűsége még a képzeletemet is felülmúlta.

Ha szívesen olvasnál egy szédületes, sodró lendületű regényt, amely a múltba repít vissza, akkor egyértelműen ajánlom Diana legújabb művét! Amikor azt hinnéd, hogy elérted a kötet tetőfokát, akkor jön egy csavar, egy visszafordíthatatlan pillanat, egy hatalmas ütés, ami megmagyarázhatatlanul felforgat mindent és leesett állal olvasod majd az utolsó mondatokat!

🌟

"Nincs veszedelmesebb egy megsebzett nőnél."

"A halál az egyetlen, ami igazságot szolgáltathat romlással teli világunkban. A természetben van, aki ölésre teremtetett, és van aki áldozattá."

"Veszélyes játék az érzelmeknek szabad utat engedni."

"A természet törvényét nem lehet kijátszani. A gyilkolás, a vérontás maga az élet. Ez vesz körül minket. Csak akiket elvakít a bálok és gazdagság fényűzése az nem látja ezt. Az ember hajlamos elfelejteni a mulandóság erejét. Ezt csak egy dologgal lehet ellensúlyozni. Emlékeztetni kell őket…"

"Voltál már vendég a saját testedben? Félelmetes.. Azt hiszem, csupán két dolog van, ami előidézheti. A halál jeges érintése, és a szerelem lángnyelvének perzselése."

"A szörnyek ellen csak egy szörnyeteg képes harcolni."

"A külvilág számára elbűvölő, minden gyanú fölött álló személy. Egy megnyerő álarc mögé bújt valódi szörnyeteg. Számára mindenki csak eszköz és játékszer. A színlelés nagymestere."

"Haldoklom, mióta megismertelek, mert tudom, ha ennek vége semmivé leszek."

🌟


Fülszöveg:

London 1888
Hasfelmetsző Jack.
Egy név, ami félelemben tartja London lakosságát.
Egy kíméletlen gyilkos, aki sorra szedi áldozatait, majd váratlanul eltűnik.

London 1892
A nemesi Gray család legfiatalabb sarja, Katherine élete irigylésre méltó, ám a fényűző bálok korántsem elégítik ki vágyait.
Napjai egyhangúan telnek, egészen addig, amíg a gyilkos vissza nem tér a városba.
Hasfelmetsző még kegyetlenebb, még veszedelmesebb, mint korábban, már senki sincs biztonságban. Katherinet a feltárandó titkok éltetik, még attól sem retten vissza, hogy árnyékként eredjen a gyilkos nyomába.
Nyomozása közben veszélyek sora zúdul rá. Segítségére a jóképű, ám rendkívül öntelt Victor Reed siet. Az érzelmeik megvédik vagy talán még nagyobb veszedelembe sodorják őket?

Ha Jack gondolatai mögé látsz, rájöhetsz, mi vezérli.
A kérdés már csak az, hogy utána el tudsz majd menekülni?

(Magánkiadás, 2022)