2022. január 5.

Sssh! (szerk. : Alex L. Hooper, Monos Anett, M. Z. Chapelle)

A C&H Projects gondozásában megjelent Sssh! című antológia elolvasására volt lehetőségem még decemberben. Korábban egyetlenegy ilyen műfajú művet ismertem meg – a NewLine Kiadó által kiadott Lelkünkből, szeretettel alkotást -, így kíváncsian, ugyanakkor picit félve kezdtem bele a 342 oldalas kötetbe.

A borító egyszerű, magával ragadó, ezenfelül rendkívüli összhangban van a fülszöveggel. Ezek egyvelege, tehát a külcsín hamar felkelti az olvasó figyelmét. Számomra azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy valódi titkokba pillanthatunk be - olyan gondolatokkal és érzésekkel találkozhatunk, amelyek nagyrészt komoly témát feszegetnek, ugyanakkor egyfajta felüdülésként kevésbé súlyos, de ugyanakkora jelentőséggel bíró kérdések is feldolgozásra kerültek. Így lehetőségünk adódik megpihenni - lelki és szellemi értelemben is - egyes novellák elolvasása után.

Az olvasmánycsokorban összesen 13 novella található, 12 alkotó tollából. Minden mű külön témát ölel fel, más-más formában jelennek meg köztük a szerelem formái és értelmezései. Talányok, melyek lehetnek szenvedélyesek, ugyanakkor fájdalmasak és félelmetesek is. Sorsok és döntések, melyek megpecsételik az életet.

Az antológiában az alábbi művek kaptak helyet:

🦋 Pataki Eszter és Pataki Krisztina: Hóvarázs  

Emma szét van esve, rettentően izgatott és fél az utolsó egyetemi vizsgája miatt. A tervek szerint Hunor, Gábor egyik ismerőse viszi fel kora reggel Pestre. Azonban a lány egy idegen kocsijába száll be, amire előbb-utóbb fény is derül. A hazugság jelenléte vetekedhet a kettejük közt kirobbanó vonzalommal?

🦋 Lekli Medárd: A Szakember

Márk és Dorina szerelme évek óta töretlen, azonban a Titok egyre jobban nyomja mindkettőjük vállát, melyhez párkapcsolati problémák is párosulnak. Jelentős szerepet tölt be a műben a terhesség talánya és az őszinteség is. Lehetséges, hogy túl korán ismerjük meg az Igazit?

🦋 Szilágyi Heléna: A Határvidék Úrnője

Adelmár felett ítéletet hirdettek, lakolnia kell a hibája miatt. Egy újonctáborba kerül, ahol a kékvérűek mellett kell harcolnia. Ezelőtt csupán pletykákat hallott a hadnagyról, aki hercegnőből vált egy vérszomjas ragadózóvá. A férfi egy éjszakára a nő szeretőjévé válik, de képtelen ennyivel beérni. Egy élet megmentése elég tettnek bizonyul egy szerelem beteljesedésére?

🦋 M. Z. Chapelle: Tükörlélek

Nathan egy jósnőnél járt, ahová az édesanyja rángatta el. A nő furcsa dolgot mondott neki, amit a fiú azóta sem tud nemtörődöttséggel elengedni. Ezen kívül a továbbtanulással kapcsolatos döntés is nyomasztja, a szülei különböző irányba szeretnék terelni őt. A születésnapjára meglepi őt a bátyja egy régi, ócska tükörrel. Nathan először nem tudja, hogy mit tehetne vele, de hamar fény derül a benne rejlő titokra. Összehozhat és erős kapcsot alakíthat ki két fiatal között egy lehetetlennek tűnő tényező?

🦋 Alex L. Hooper: A béklyók mögött

Lucifer elvesztette a királynéját, azóta egyetlen nő tudta megdobogtatni a szívét. Ám, ha ez nyilvánosságra kerül, akkor Cayával együtt gyenge láncszemekké válnak. A kettejük közt tomboló vonzalmat nem lehet sokáig tűrni, mégis mintha valami furcsa dolog történne a nő elméjében. Távol tudja tartani magát a Pokol királya a szívszerelmétől?

🦋 HoRa: Fecske

Kilián és féltestvére, Belár egy pincében kialakított küzdőtérre látogatott. Itt pillantották meg először a lányt, aki bemelegített a következő körre. A lány sugárzott, akár egy fecske, s ezzel teljesen megbolondította Kilián szívét. A fiú elhatározta, hogy a gyönyörűség közelébe férkőzik, fittyet hányva arra, hogy nemsokára nős ember lesz. A saját döntést hátra szorítva, az elvárást teljesítve milyen élet vár ránk? Történhet egy ilyen helyzetben csoda?

🦋 Shadow: A zenében szikkadó, szétfolyt életfesték

Főszereplőnk szereti a színek kavalkádját. Folyamatosan Dávid jár a fejében, a fiú, akit évekkel ezelőtt elvesztett. Úgy érzi, hogyha lefesti a szerelmét és az érzelmeit, akkor végleg elveszti őt. Hibásnak érzi magát, s nem tudja hogyan dolgozza fel a gyászt. Sikerül kikeverednie belőle, mielőtt teljesen összezuhan?

🦋 Sárközi Erika Nilla: Tavaszi zápor fűszere a földnek

Gréta fogadott gyermek, az egyik testvére a legjobb barátnője. Hannával nyolc hónapja leléptek, hátrahagyva a családi fészket és az Iván iránt érzett szerelmét. A fiú végül felkeresi őt egy csip-csup ürüggyel, de ennél sokkal többet akar. Mennyi időt hajlandó a szív várni az áhított szerelem után, s mikor van már túl késő mindehhez?

🦋 Czipó Petra: Szerelmünk örök lángja

Dorka szerelmes, eldönti, hogy bemutatja a férfit a legjobb barátnőjének. Csenge ledöbben, amikor egykori egyetemi szerelme jelenik meg barátnője oldalán. A régi vonzalom hamar feltörik kettejükben, a közös fiúkról nem is beszélve. Évek múltán is elég erős lehet egy szerelem ahhoz, hogy felborítson mindent?

🦋 Monos Anett: Játsszuk el!

Roli nem szeretett volna részt venni a családi ebéden, mert tudta, hogy bátyja oldalán ott ül majd a lány, Dalma. Apja egyből észrevette, hogy valami nem stimmel a fiával, de ő egy szót se szólt az érzéseiről. Hamar kiderül, hogy mindenkinek van valami titka, amit titkol a másik elől. Ám, ha az egyik nyilvánosságra kerül, s vele együtt a többi is lelepleződik, attól még lehet happy end?

🦋 Estell Ivy: A két kehely próbája

A ceremónia során kiderül, hogy Avian lesz a mentora a nemrég megismert Hasaddanak. Kezdettől fogva érződik kettejük közt a szikra, ám a tanulási folyamat alatt semmi sem történhet köztük. Miután a mentorság véget ért köztük, képtelenek távol tartani magukat a másiktól. Hogyan döntenek, ha a szerelmet vagy az istenek iránti hűséget kell választaniuk?

🦋 Alex L. Hooper: OdOn

Olivér egy alkalmi kalandba bonyolódik egy lenyűgöző nővel. Mindketten tudják, hogy ez csupán ennyi – Olivér mégis reménykedik egy picit a folytatásban - , ám arra egyikőjük sem számít, hogy egy munka hozza össze őket más szerepben. A férfi nem akarja elengedni a nőt, minden percben az az éjszaka jár a fejében. Elérhető a boldogság, ha nagyon akarjuk?

🦋 M. Z. Chapelle: A lány, aki kívánni sem mert

Gwen kislánykorában találkozik először a szomszéd lánnyal. Adele minden nyáron ugyanazt a könyvet olvassa, s közben várja a barátnőjét. Évekkel később is együtt játszanak a kertben, míg fény nem derül a lány igazi kilétére. Egy barátság, ami sokkal többé válik és egy kívánság, amit talán sosem kellett volna kimondani. Milyen titkot rejt az az ezerszer olvasott könyv és mi az igazság?

Véleményem:

A Sssh! című antológia romantikus-erotikus töltetű alkotásokat foglal magába. Minden egyes történetben fontos szerepet tölt be a vágyakkal teli szerelem és a csalódás, s a gyötrődés érzése is. Kulcsfontosságú témák kerülnek előtérbe, melyek néhol lazább, míg máshol nyers megfogalmazásban jelennek meg az oldalak rengetegében.

Érzelmi kötődések és megpróbáltatások.
Titkok, melyeket mi is őrzünk.
Titkok, melyek megváltoztathatnak mindent.
Titkok, melyeket talán nem is kellene igazán eltitkolni.

A klasszikus értelemben vett szerelem mellett megjelennek a durvább helyzetek is, melyben a társadalmi különbségek, a nemi identitás és a terhesség is jelentős szerepet kap.
Történetek, melyekben központi szerepet kapnak a titkok. Ugyanakkor történetek, melyeket mindannyiunknak ismernünk kell.
Kifacsarja a lelked és kést szúr a szívedbe, hogy aztán betapaszthassa!

Minden olvasónak ajánlom ezt az olvasmánycsokrot, mert érzelmes, ugyanakkor rögös útra sodor, melyet talán egyszer nekünk is be kell járnunk – vagy már bejártuk!

Kedvenc idézeteim:

"(..)az egészből nem marad más, mint egy gyönyörű, ám kínzó emlék. Beteljesülni kívánó álmok és örömök elszalasztott lehetősége. Egy elérhetetlen délibáb, aminek látványa egyre halványul, majd a feledés homályába vész, mert az új ingerek és élmények kiszorítják a szívnek még a legdrágább, legbecsesebb páholyából is."

"Meddig futhat a gazella az oroszlán elől?"

"(..) a hercegnő olyan volt a szerelemben is, mint a harctéren: vad és lehengerlő."

"(..) nem csak vigasz akart lenni, hanem gyógyír is."

"Halálos táncba kezdünk. Mozdulataink, kardcsapásaink igazodnak a másikéhoz. Minden pörgés, fordulat után visszatérünk a kezdő pozícióba. Egymáshoz. Hatalmas pusztítássá olvadunk össze. Sötét vér fröcsköl szerteszét, fémes szag nehezedik a levegőre."

"A szavak, amelyeket tegnap suttogott el, a padló és a plafon közé szorultak. A szavak nem szálltak el, nem váltak semmissé. Megrekedtek a négy fal között, testet öltöttek, és keresték az ablakot, akár egy eltévedt darázs. Mert ezek a szavak fullánkosak, és minduntalan a szívembe szúrtak."

"Nincs semmi bűn abban, ha két hasonló lélek egymásra talál."


További információk:
- Olvasásom: 2021. december 10. - 2021. december 23. 
- Kiadó: C&H Projects
- Oldalak száma: 342 oldal


Fülszöveg:

Mindenkinek van, mégsem beszélünk róla. Görcsösen kapaszkodunk belé, féltve őrizzük. Néha egészen apró, olykor viszont mázsás súlyként nehezedik a vállunkra.
A lapokon szárnyat bont a sokszínű szerelem. Tizenhárom novella kalauzol izgalmas világokba, különböző sorsokat, életutakat mutatva be.
Az ecset mérgező fullánkká változik a festő kezében, aki bánatát pasztellzöld életfestékbe mártja. Vibráló feszültség tölti meg a kocsit, de a vizsgájára siető lány a megfelelő autóba szállt be? Érzelmeik pokolian perzselik a harcost és királyát: vajon Lucifer meddig képes leplezni emésztő vágyát?
Szenvedély.
Elfojtott vágyak.
Elsuttogott ígéretek.
Mindenkinek van titka. Mi a tiéd?