Szabics Adrienn: Amethyst ékköve

 

Szabics Adrienn munkássága ezidáig ismeretlen volt számomra, habár a korábban megjelent regényeivel már többször találkoztam a közösségi médiában. Lelkesen fogadtam a megkeresését az Amethyst ékköve kapcsán. Többek között azért, mert számos méltatást olvastam vele kapcsolatban, és kíváncsi voltam, hogy belőlem milyen érzéseket képes kiváltani. Másrészt a legújabb könyvének a külsejét gyönyörűnek, a fülszövegét pedig figyelemfelkeltőnek és titokzatosnak találtam, ennek az egyvelegnek köszönhetően pedig izgatottan vártam, hogy mi rejtőzhet a sorok mögött. 

Történet:

Amethyst egy harminc év körüli nő, akinek az élete sosem volt könnyű, de mindig törekedett arra, hogy a legtöbbet hozza ki belőle. Állatorvosként dolgozik a saját rendelőjében, amit az egyik legjobb barátnőjével, Beckyvel hoztak létre. 

Gyermekkorában az édesapja egyik napról a másikra elment, így az édesanyja nevelte fel. Hamar a saját lábára állt, hogy a nő válláról levegyen némi terhet - amint lehetősége adódott, dolgozni kezdett, hogy a saját kiadásait fedezni tudja. Különleges kötelék alakult ki közöttük, hiszen ő volt az egyetlen szerette, aki támogatta őt mindenben. Rettenetesen nehéz volt szembesülnie az édesanyja betegségével, a fokozatos leépülésével. Akkor, ott az ő egyik része is meghalt.

Az egyetem alatt megismerkedett egy férfival, akivel könnyedén szerelembe esett. Ám ahogy az évek teltek, Kayshon viselkedése úgy változott meg. A munkahelyével kapcsolatos frusztrációt rajta vezette le - kezdetben szavakkal bántotta, majd az egyik pofont a másik követte. Amethyst bízott abban, hogy megmenthető a házassága, hogy a férfi igazat mond, amikor könyörög neki, hogy meg fog változni, és soha többé nem emel rá kezet. 

Aztán elérkezett az a nap, ami fordulópont volt főszereplőnk számára. A férje képtelen volt kontrollálni a dühét, és félholtra verte őt. Ekkor döntötte el, hogy benyújtja a válókeresetet, és elhagyja a férfit. Sokat vacillált a következő lépésén, de úgy érezte hátra kell hagynia Los Angelest, hogy fel tudja dolgozni mindazt, ami történt vele: a gyászt és a bántalmazást. Ezért Alaszkába repül az édesapjához.

Sitka városa gyönyörű, mégis kettős érzések dúlnak benne. Bizonytalan az apjával kapcsolatban. Rengeteg kérdésre szeretne választ kapni, de egyelőre nem áll készen arra, hogy feltegye őket. Habár napról napra egyre közelebb érzi magát hozzá, és jó érzéssel tölti el, hogy mindketten próbálkoznak megismerni a másikat. Ennek ellenére a kínos csend továbbra is megszokott köztük. A férfi indián származású felesége, Narua is egyre szimpatikusabbá válik számára. Ő is segít abban, hogy otthonosan érezze magát a kisvárosban. 

Amethyst azzal a céllal érkezik, hogy gyógyuljon és felejtsen. Ám minden megváltozik akkor, amikor megismerkedik a helyi vadőrrel. William sármos, első pillantásra mogorva, de ha valaki az álarca mögé lát, megismerheti az igazi arcát. Azt a gondoskodó, tiszta szívű férfit, aki az átélt csalódások miatt húzott maga elé egy falat, amit egészen idáig senki kedvéért sem kezdett el lebontani.

Vajon a főszereplőnk képes arra, hogy szembenézzen a gyermekkori sérelmével, és megbocsásson az édesapjának?
Mennyi fájdalmat kellett elviselnie a férjétől, és hogyan tud megbirkózni mindezzel?
Létezik az az elsöprő érzelem, ami segít begyógyítani egy darabokra tört szívet? 
Félre tudja tenni a rossz beidegződéseket ahhoz, hogy békességgel teli, boldog jövője lehessen? 

Véleményem:

Az Amethyst ékköve már az első oldalakon magába szippantott. Annyira hamar tudtam azonosulni az írónő könnyed, választékos stílusával, hogy másfél nap alatt ledaráltam az egész történetet. Tipikusan egy olyan könyv bontakozott ki előttem, amiből többet szerettem volna kapni. 

Adrienn többségében szerethető karaktereket alkotott. A férj megszállott, nárcisztikus énje annyira valóságosan lett bemutatva, hogy a releváns részeket olvasva teljes mértékben a főszereplő bőrén keresztül érezhettem át a félelmet és az aggodalmat is. William és Amethyst kapcsolata annyira szélsőségesen indult, mégis azonnal megkedveltem a párosukat. A csipkelődös párbeszédek és a sokatmondó, óvatos flörtök mögül fokozatosan bukkant elő a felemésztő vágy, az erős vonzalom. 

Kifejezetten tetszett, hogy az írónő nem vitte el a romantikus jelenetekkel a fókuszt a történet lélektani elemeiről. Szerves része a műnek a gyász feldolgozása, a mérgező kapcsolatok hatása és a megsebzett szív felélesztése. Ezek az intenzív témák nem vesztek el a gyönyörű tájleírások között sem, annak ellenére, hogy Adriennek köszönhetően megismerhettem az alaszkai hideget, a magával ragadó, ugyanakkor veszélyekkel teli erdős területeket és a többi környezeti szépséget. Mindemellett bepillantást kapunk az indián kultúrába, amelyet fokozatosan, a cselekménybe építve ismerhetünk meg.  

Számomra az egyik legemlékezetesebb jelenet a bálnales volt. Egyrészt itt éreztem legelőször, hogy Amethyst és William között megváltozik valami. Másrészt azért, mert annyira részletes és élvezetes ábrázolást kaptunk. 
Adrienn az egész kötet során sugallta az állatok iránti szeretetet. A medvével való találkozás tekintetében sem a veszély lebegett elsőként a szemem előtt, a csapdás esetről nem is beszélve. 

Egyetlen dolgot bánok, hogy korábban nem volt lehetőségem megismerkedni az írónő regényeivel. Az Amethyst ékköve című művet azoknak az olvasóknak ajánlom, akik szívesen utaznak el egy hűvös helyre, amit a szeretet és a kedvesség ereje felmelegít, és így válik teljessé. Emellett azoknak, akik szeretik azokat az olvasmányélményeket, amelyek kikapcsolnak, tanítanak és útravalóul adnak valamit. 

Szabics Adrienn könyve megmutatta, mennyi bátorság kell ahhoz, hogy a változás útjára lépjünk. Arra is rávilágított, hogyan teszi tönkre a bántalmazás az emberi lelket, és milyen hatalmas teher alól szabadít fel a megbocsátás ereje. 

Az Amethyst ékköve egy kapaszkodó, egy reménysugár, amikor elakadsz az életben, és nem tudod merre indulj.

Köszönöm Szabics Adrienn írónőnek a recenziós példányt! 

Kedvenc idézetek:

"Akárhogy próbálkoztam helytállni, számára mindig volt egy “de”. Ha főztem megdicsért, DE lehetett volna sósabb. Ha takarítottam, örült neki, DE pár hajszálat azért talált a fürdőben. Ha vettem egy új nadrágot, csinosnak vélt, DE a szoknya jobban áll. Ha mostam, tiszta volt az inge, DE nem jó öblítőt használtam. Ha megettem az utolsó süteményt, azt mondta, egészségemre, DE már igazán nem kellett volna."

"Mostanra megszerettem az egyedüllétet, mert ilyenkor nem látja senki, mennyire szenvedek. Annyit bőghetek, amennyit csak akarok. Társaságom csak a titkom, ami lassan felemészt."

"William mozdulatlanul előremered. A szeme a vízre fókuszál olyan erővel, mintha várna valamire. Oldalról sokkal jobban körvonalazódik markáns állkapcsa és egyenes orra. Ettől a tekintélyes megfigyeléstől bizseregni kezd a gyomrom. Úgy néz ki, mint egy szívtipró hegylakó. Jobban csontig hatol bennem ez az érzés, mint a hideg."

"Elképzelem, ahogy az ő fekete szemét az én halványzöld szemem színével összekeverjük, és létrejön a világ legszebb pisztácia árnyalata."

"Amióta találkoztunk, szokatlan érzések keringenek bennem vele kapcsolatban. Hol ingerel a jelenléte, hol megnyugtat. Egy bizarr játékot űz velem az elmém. Félek is tőle, mert a szívem már nem tud több darabra törni." 

"- (..) nem élhetsz örökké a múlt árnyékában. Mindannyian követünk el hibákat, ettől vagyunk emberek. De ha adhatok egy tanácsot, ne zárkózz el előle. Ne nézz vissza a múltba, és ne gondolkodj a jövő. Sodródj az árral a jelenben, és majd kialakul."

"Tekintete rabul ejti az enyémet. Nem bírok mozdulni. Olyan, mintha megfogott volna magának, és nem eresztene."

Fülszöveg:

Szerettem, gyűlöltem. Voltam szomorú és magányos. Szárnyaltam fent, de megmártóztam a pokol legsötétebb bugyraiban is. Sebek égettek, gúny csapott arcul. Boldogság? Nem ismerem. Érzéseim? Nincsenek.

Mindent, ami valaha fontos volt nekem, kegyetlenül elvettek tőlem. Szeretni akartam, de kitépték a szívemet a helyéről. Jégtömbbé változtattak, és már senki nem tud felolvasztani. A lelkem abban a pillanatban megfagyott, hogy léket ütöttek rajta. A bennem tátongó üresség hideg levegőként kering a testemben.

Fényeket látok, hangokat hallok. Valaki sikít.

Alaszka. Indiánok. Kristályok. Egy lángoló autó, két erős kéz. Másra nem emlékszem. Vége van. Vesztettem. A nevem Amethyst Coleman, és ennyi volt az életem…

(Gyémántfelhő, 2026)