2022. július 3.

J. K. Smith: Káosz a köbön

Az írónő munkásságával elsőként 2020-ban ismerkedtem meg, amikor elolvastam a Szerelem hirdetésre című regényét. Akkoriban egy picit tartottam tőle, mert néhány negatív véleménnyel találkoztam a kötettel kapcsolatban és ez az olvasás kezdetekor bennem is felélesztette a kétség szikráját. Mégis személy szerint az olvasásom alatt egy pillanatra sem éreztem azt, hogy helytállóak lennének. S mivel elég pozitív élmény volt számomra a regény, így megfogadtam, hogy olvasni fogok J. K. Smithtől más művet is.
A Káosz a köbön című könyv egyszerű, színes borítót kapott, maximálisan passzol a történethez, hiszen magára a kötetre is ez jellemző: az írónő nem akar világmegváltó cselekményt felállítani, mégis annyira sokrétű a történet - más szóval hibátlan összeállítást kapott.

Történet:

Andi a legjobb barátnője, Kori után költözött el Magyarországról. Itt ismerkedett meg közel egy éve egy nagyszerű férfival, Tommal, akivel könnyen megtalálták a közös hangot és rövid időn belül egybekeltek. A házasságuk az összeomlás szélén áll - a nő nagyon szeretne egy babát, de nem sikerül áldott állapotba kerülnie, a férfi ellenzi a gyermekáldással kapcsolatban az orvossal való konzultációt. Egyre durvábban bánnak egymással, végül ugyan Andi mondja ki, de közösen döntenek a különköltözés mellett.

A nő egy garzonba költözik és munkát keres, mert a Korinak való segítségért kapott pénz nem elegendő ahhoz, hogy fenntartsa a lakást és eltartsa magát. Talál egy titkárnői állást egy ügyvédi irodában, ahová boldogan tér be már az első napon. Ledöbben a főnöke kilétén, hiszen egy közeli ismerősének fog segédkezni.

Andi és Paul fokozatosan egyre több időt tölt együtt a munkán kívül és idejekorán szimpatizálni kezdenek egymással. A férfinek rossz hírneve van a női körökben, most mégis máshogy viszonyul a magyar nőhöz.

Hogyan viseli Tom, ha számára is kiderül a felesége és a Paul közötti viszony? Mi áll a férfi hazatérése mögött? Boldogok lehetnek Andival?

Vélemény:

J. K. Smith regényének elolvasásáról elég könnyen döntöttem, ugyanis szükségem volt egy kis “limonádé” élményre és ezt tökéletesen megtaláltam benne. Az írónő rendkívüli módon odavonzza a kötetéhez az olvasót és a szórakoztató, kiforrott stílusának köszönhetően páratlan élményben részesíti. Lendületes megfogalmazás, izgalmas cselekményszál!

A kötet jókor talált meg, szinte peregtek az oldalak a kezemben és annyira könnyen magamba szippantottam a történetet. Szívesen olvastam volna még tovább a szereplők szócsatáit! A humoros oldal mellett helyet kapott a szomorúság és a remény is!

J. K. Smith olyan erős témát is elővesz, amely erős kontrasztban áll az eddigi örömteli pillanatokkal és sokkal mélyebb irányba sodorja a szereplőket. A kétoldalú helyzetek és emóciók arányosan vegyülnek a történetbe, s ezzel az olvasó is szélsőséges állapotba sodródik.

Ez a második könyvem az írónőtől, de biztos vagyok abba, hogy a többit is olvasni fogom!
Bátran ajánlom azoknak a könyvmolyoknak, akik szívesen olvasnának egy könnyed romantikus, humoros történetet és feltöltődésre vágynak!

Kedvenc idézetek:

"Mint a tűz és a víz. Ez egy olyan örökké tartó harc, amiben folyton sebeket ejtetek a másikon, de az isten tudja, kikerül-e valaha bármelyikőtök győztesen."

"Ha egy férfi engem választ, az érje be velem. Nincs mellébeszélés, nincsenek kiskapuk, nincsenek mellékvágányok."

"(..) szeretek olykor egyedül lenni, hiszen így találtam meg újra önmagamat. Azt a részemet, ami önálló, bátor és független. Úgy akarok valaki életének a része lenni, hogy közben megmaradok én magam is."

"Elrontottál dolgokat, hoztál rossz döntéseket? Le van szarva. Nem tudsz olyan embert mutatni, aki ne cseszte volna el legalább egyszer az életét. Mi, akik szeretünk, olyannak szeretünk, amilyen vagy."

További információk:
- Olvasásom: 2022.06.20.-06.23.
- Kiadó: Álomgyár
- Oldalak száma: 328 oldal


Fülszöveg:

A ​káosz a köbön főszereplője Andi, akit a Szerelem hirdetésre című első J. K. Smith-regényből ismerhettünk meg Kori szókimondó barátnőjeként. Azóta férjez ment Kanadába Tomhoz, és a Walker-farmon éli látszólag boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott vidéki életét.
Paul sikeres ügyvéd. Az ő élete csupa csillogás: fényes karriert tudhat magáénak, drága autókat, luxuslakást és tökéletes testű nőket.
De mi történik, ha mindkét ember életében megkapargatjuk a felszínt? Lehet, hogy Andi házassága valójában elhamarkodott volt, és Tommal nem is közösek a céljaik? Paulnak vajon mire van szüksége ahhoz, hogy lehulljon a szeméről a fátyol, és a hamis csillogást hátrahagyva visszatérjen szülővárosába, hogy ott kezdjen új, tartalmasabb életet?
Ha kíváncsi vagy, mekkora káosz keletkezik abból, ha két ennyire különböző ember találkozik egymással, és a sorsuk egymásba fonódik, akkor feltétlenül olvasd el ezt a könyvet. Külön érdekessége, hogy J. K. Smith első regényéből megismert szereplők életébe nyerhetünk újból bepillantást.