2022. február 3.

Vi Keeland: Tiltott gyümölcs (Rivaldafény 1.)

                                     
Az írónőtől ezelőtt egyetlen olvasmányom volt, amikor is A beosztott című történetét ismerhettem meg. Sajnos nem teljesen emlékszem már a mű cselekményére, viszont a mai napig megragadt bennem az ott átélt lendületesség cselekményi és érzelmi szempontból egyaránt. Emiatt (is) hoztam meg azt a döntést, hogy az éven szeretném jobban megismerni Vi Keeland munkásságát, s ennek köszönhetően került a kezeim közé a Rivaldafény sorozat első része.

Történet:

Cooper Montgomery egy nagymenő filmipari cég főnöke, míg testvére, Miles a valóságshow-k berobbanásával foglalatoskodik. Két férfi, akik szinte azonos területen dolgoznak, mégis személyiségük és viselkedésük közt hatalmas különbségek vannak - ég és föld. Két testvér, akiknek a kapcsolata évekkel ezelőtt tönkrement, s ezt a szakadékot azóta sem sikerült csökkenteniük.

Kate Monroe élete sosem volt egyszerű, mindig harcolnia kellett azért, hogy a felszínen maradjon. Édesapja halála nagyon megrázta, s ha ez még nem lenne elég, az édesanyja és a testvére egészségügyi állapota is aggasztja. A mindennapokban osztóként tevékenykedik, ám most egy valóságshow szereplőjeként éli meg az elkövetkezendő heteket.

A nőnek sürgősen pénzre van szüksége, ezért is dönti el, hogy megpróbálja megszerezni a főnyereményt, melynek segítségével egy rövid időre elmúlnának az anyagi gondok a családját tekintve. Azonban ekkor még nem számít arra, hogy egy baráti kártyázás alkalmával megismer valakit, aki egyetlen pillantásával megrengeti az egész világát. S ugyan ő mit sem sejt erről, de a férfire is óriási hatással van. 

Cooper és Kate kapcsolata nehézkesen indul, hiszen a nőnek a szerződésben foglaltakhoz híven erkölcsösen kell viselkednie - nincs szex, nincs szerelem. Ha megszegné mindezt, akkor jelentős kártérítést kellene fizetnie , mégis óvatosan ugyan, de végül belemegy az ismerkedésbe. Hamar egymásra hangolódnak és könnyedén harmóniába kerülnek a másik lelkével. Közösen kell szembenézniük a köztük tomboló viharral – a vonzalom a másik felé teljesen letaglózza mindkettőjüket, s az a nyers és birtokló szenvedély, ami minden mást porba tipor körülöttük egyszerűen felemészti őket.

A nő megkísérli a helyén kezelni a dolgokat, s egyensúlyban tartani a kialakuló szerelmet és a fődíj megnyerése iránti akaratát. Véletlenül sem akarja kockára tenni a megmentő pénzjutalmat, ugyanakkor a valódi szerelmet sem szeretné kiengedni a kezei közül. Kate-nek sikerül olyan megoldást találnia, amivel mindent megtarthat, amit szeretne? Lehetséges, hogy mindez felesleges, mert Cooper álarcot visel és nem a valódi arcát mutatja a nőnek?

Véleményem:

A Tiltott gyümölcs című regény tele volt érzelemmel. Nem kellett agyalni, csupán mindent megélni a szereplőkkel és sodródni az oldalak közepette. Kate és Cooper története fesztelen, s emellett roppantul szórakoztató.

Lehetőségünk adódott megismerni a „tiltott gyümölcs” valódi ízét, mely az olvasóra robosztus hatással volt. Páratlan élményben részesített, hála az írónő fogalmazásmódjának. Egyértelműen kihagyhatatlan alkotás a romantika kedvelőinek!

A szereplőket imádtam a maguk módján, még Flynn is gond nélkül belopta magát a szívembe – kivéve Miles-t, akit egy picit sem tudtam megkedvelni. A két főszereplő személyiségét bizonyos szempontból nagyon hasonlónak láttam: Alapvetően Cooper egy önfejű, hajthatatlan, ugyanakkor domináns férfi. Mégis Kate-t csak az erős akaratereje és  határozottsága miatt tudom hozzá hasonlítani.
Másrészről megosztó volt számomra a nőnek a két férfival való viszonya – Flynnel sokkal inkább egyhúron pendültek, mégis a vonzalom ereje Cooper mellett tartotta. Talán az írónőnek ez is volt a célja, hogy mindkettőjükhöz passzoljon, s az olvasó szeme előtt bontakozzon ki a "kegyetlen" valóság. Mindemellett, talán a sorozat második részének előfutára is volt, ahol Flynn történetét ismerhetjük meg jobban. Alig várom, hogy belecsöppenhessek a Szerelmi háromszög-be is!

Kedvenc idézetek:

"(..) időnként érdemes lenne megállni, és körülnézni."

"(..) talán több, mint egy játék, és döntenem kell: játszom vagy sem."

"(..) már akkor a tiéd voltam, amikor először megpillantottalak!"


További információk:
- Olvasásom: 2021. január 24. - január 27.
- Kiadó: Álomgyár
- Oldalak száma: 314 oldal


Fülszöveg:
Arra vágyom a legjobban, ami nem lehet az enyém!
Nyolc héttel ezelőtt aláírtam egy szerződést, ami akkor jó ötletnek tűnt. Jóképű agglegény, luxuskörülmények, és egy esély, hogy megnyerjük azt a főnyereményt, amire a családomnak olyan égető szüksége volt. Azonban voltak feltételek. Mi több, rengeteg.
Mással randizni tilos. Műsoron kívül szexelni tilos. A szerződés tartalmát felfedni tilos.
Miután tavaly önként lemondtam a férfiakról, úgy tűnt, nem lesz nehéz teljesítenem a feltételeket… legalábbis azt hittem. Azonban rájöttem, hogy magával az ördöggel paktáltam le… aztán beleszerettem a mocskos szájú fivérébe.
A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Vi Keeland kétrészes, különálló történetekként olvasható sorozatában megmutatja, hogy a tiltott gyümölcs édessége semmihez sem fogható, ám az élvezetért nagy árat kell fizetni.