Farkas Anett: Ne félj! - Az iskolai zaklatás nem játék! 2.

Farkas Anett debütáló regénye krimi-thriller zsánerben íródott, majd az írónő ezt a vonalat erősítette a további köteteivel is, azonban 2025-ben egy teljesen új irányba indult el, és végül megjelent az első bántalmazást körüljáró, ifjúsági könyve. Bevallom, a Ne bánts!-ra is felfigyeltem már, de a Ne félj! esetében éreztem azt, hogy “ezt nekem el kell olvasnom”, így amint előjegyezhetővé vált a könyvtárunkban, landolt is a kikölcsönzött példányaim között. Ambivalens érzésekkel kezdtem bele, mert féltem attól, hogy milyen hatással lesz rám - tudtam, hogy olyan fontos témát mutat be, amiről nem beszélünk eleget, ugyanakkor tartottam attól, hogy a fiatalon szerzett sebeim felszakadnak. 

Történet:

Bogi egy olyan lány, aki gazdag családból származik, mégis rengeteg nehézséggel kell szembenéznie nap, mint nap. Az édesanyja megszállottan tereli a sport irányába, hiába edz kifulladásig, ennél sokkal többet vár el tőle. Soha nem elég jó, soha nem kap dicséretet, vagy akár szeretetet, esetleg figyelmet. A lány nem szereti ezt csinálni, azonban a szülői nyomás miatt nincs választása. Hiába érzi teljesnek, szabadnak magát, ha ceruzát ragadhat, ezt csak a szoba négy falai között élheti meg igazán. Emellett az iskolában is rengeteget piszkálják. Kezdetben azért, mert márkás, drága ruhákat hordott, ezért úgy döntött, megpróbál változtatni, de ez is kevésnek bizonyul, mert ugyanúgy bántják. Nincs elég önbizalma és bátorsága ahhoz, hogy megvédje magát akár az osztálytársai, akár az édesanyja előtt. Csak sodródik, folyamatos bántalmazásban éli az életét, és reméli, hogy egyszer mindez megváltozik. Az egyetlen támasza a legjobb barátnője, Léna.

Máté egy olyan fiú, akinek az élete évekkel ezelőtt megváltozott: amikor az édesanyja elvesztette a munkáját és új otthon után kellett nézniük, az édesapja pedig rátalált az alkoholra, ami azóta is hű társa. Azóta a veszekedés mindennapos, ahogy a verbális bántalmazás is, ami alkalmanként elfajul és átlépi a határt, fizikaivá változik. A fiú számára kimerítő az otthonlét, a benne rejlő gyengeséget pedig azzal próbálja leplezni, hogy az iskolában az egyik menő, bántalmazó háromfős társaságba tartozik. Minden alkalommal végignézi, ahogy Dani és Milán piszkál, sérteget másokat, de ő általában csak csendesen megfigyel, nem tesz semmit. Nem akarja az esélyt megadni, hogy az iskolatársai előtt céltábla legyen, ezért nincs más választása, a másik oldalon kell állnia, még ha néha a lelkiismerete és a jószíve közbe is szólna.

A Horizont Program egy kéthetes nyári tábor, amelynek a keretében két iskola 11. osztályos tanulói ismeretség nélkül levelezőtársak lesznek. A tábor célja az elfogadás erősítése, a kiközösítés megszüntetése, hiszen a gyerekek először írásban ismerkednek meg egymással, csak a belsőre fókuszálva, majd idővel a tábor keretében személyesen is találkozhatnak. 

Bogi és Máté akkor találkozik először, amikor mindkettőjüknek rossz napjuk volt, és valamiért a parkban lévő gesztenyefánál kerestek vigaszt. Óvatosan közelítettek egymáshoz, de könnyen szóba elegyedtek és hamar egymásra hangolódtak, valamiféle kellemes közeg alakult ki kettejük között. Aztán minden megváltozott…

Bogi azért megy a táborba, hogy kiszabaduljon az aranykalitkájából és egy kicsit kikapcsolódhasson. Izgatottan várja, hogy megismerje a levelezőtársát, Maját, valamint reménykedik abban, hogy Mátéval is több időt tölthet együtt. Végre bízik abban, hogy jobbra fordulhatnak a dolgok, és maradandó élményekkel gazdagodhat.

Máté kettős szerepet játszik, amivel nincs kibékülve, de szabadulni sem tud tőle. Milyen a valódi önmaga, melyik oldalon áll? Milyen motiváció áll a tettei mögött?
Bogi egy rendkívül erős, kedves lány, akire még több teher nehezedik. Mennyi bántást bír el egy lélek, mielőtt teljesen összeomlik? 
Hol húzódik a határ gyerekek esetében az önhiba és a felelősség között?
Ha valaki egyszer bántalmazó szerepbe kerül, hogyan tud kilépni belőle és elszámolni a lelkiismeretével?

Véleményem:

Ahogy a fejezetek peregtek a kezemben, úgy elevenedtek meg előttem azok az érzések, amiket az iskolai éveket követően elzártam a szívem mélyére. Voltam kiközösített, ahogy az is, aki a csúfolódás középpontja volt. Már általános iskolában, majd gimnáziumban, végül a felsőoktatásban is. Fájdalmas mértékig tudtam azonosulni Bogival, mert mindig az a lány voltam, aki önbizalomhiányos, aki félt megvédeni magát. Az a lány voltam, aki csendben, megsemmisülve tűrte, hogy mások élcelődjenek azon, hogy márkátlan a ruhája, hogy eláll a foga, vagy éppen, hogy súlyfelesleg van rajta. Megijesztett az, hogy mennyire átéreztem mindazt, ami a lányban zajlik. Azt a naivitást, ahogy másokhoz állt - mert természetesen én is rettentően az vagyok, a mai napig. De bevallom, mosolyt csalt az arcomra, és a lelkemnek is megnyugvást adott, ahogy erőre kapott és végül kiállt magáért - ha már nekem soha nem volt merszem hozzá. Bár a műnek köszönhetően úgy éltem meg, mintha én is megtettem volna.

A szereplők jól kidolgozottak voltak, kellőképpen rálátást kaptam a múltjukra, és így könnyebben tudtam megérteni őket - főként a fiú viselkedését. Szóhasználat szempontjából is abszolút a korosztályukba képzeltem magamat, lendületesen haladtam az oldalakkal. 
Bogi annyira kedves volt és szerethető. Ugyanakkor Máté gondolatai és érzései is annyira átjöttek, a benne zajló vacilálást és belső vívódást is át tudtam érezni. Egyikőjük sem volt tökéletes, mindketten sérültek bizonyos értelemben, és pont emiatt volt annyira valósághű az egész.

Furcsa ezt mondani egy ilyen nehéz témájú könyvre, hiszen a bullying az minden, csak nem vicces vagy elfogadható, de én nagyon szerettem a kötetet. Többször összeszorult a torkom, darabokra tört a szívem és bevallom, felnéztem Bogi megbocsátó természetére. Annak ellenére, hogy fiataloknak szól a történet, felnőtt fejjel is volt mondanivalója számomra. Megmutatja azt, hogy egy-egy átgondolatlan szó mennyire mélyen tudja megsebezni az embert. Megmutatja azt, hogy a bántalmazó sokszor bántalmazott, és ez akár egy segélykiáltás is lehet. Megmutatja azt, hogy sokszor végzetesnek tűnő, megrázó eseménynek kell történnie ahhoz, hogy a változás útjára lépjünk. 

Anett ebben a zsánerben is bebizonyította, hogy mennyire jól tud felépíteni, megírni egy történetet. A bántalmazás egy olyan téma, amiről sosem beszélünk eleget, hiszen több évtizeddel ezelőtt is aktuális volt, ahogy a mai napig is az.

A Ne félj! egy kapaszkodó lehet azoknak az embereknek, akik félnek megmutatni az igazi arcukat, akik félnek kiállni magukért, akik félnek segítséget kérni. Pont ezért nemcsak azoknak ajánlom, akik szívesen olvasnak nehezebb témában, vagy akik szeretik az ifjúsági könyveket, hanem mindenkinek, mert mindenki volt már Bogi vagy Máté helyében, ha most nincs is. Ez a kötet megértést ad, elfogadást és erőt!

Idézetek:

"Kiskoromban azt hittem, az iskolában az a legrosszabb, ha felelni kell. Hogy a matekdoga a mumus. Aztán rájöttem, nem az a legijesztőbb dolog, ha nem tudsz valamit. Hanem ha nem vagy valaki.
Ha észrevétlen vagy. Vagy épp ellenkezőleg - nagyon is észrevehető. Amikor minden mozdulatod sok. Amikor a nevetésed furcsa. Amikor a hangod más, a cipőd olcsó, az uzsonnád üres zsömle. Ez mind elég ahhoz, hogy céltáblává válj."

"Voltam én is ott. A középpontban. A poén végén a csattanó. Aztán megtanultam ütni. Vagy inkább - nevetni. Másokon. Magamon. Akárkin. Mert ha nevetsz, nem lehetsz gyenge. Ha beszólsz, nem lehetsz áldozat."

"Emlékszem egy másik versenyre, évekkel ezelőtt. Elestem a gyakorlat végén. Az edzőm vigasztalt volna, ám anyu félrehívott, és hidegen közölte: a hibáidat nem sírással javítod. Akkor értettem meg, hogy nála a szeretet feltétele a teljesítmény."

"Megszakad bennem minden. A rajzaim ott vannak, szétszaggatva. A legjobbak, az egyedi képeim, amiket senkinek nem mutattam. A virág, amit órákig satíroztam. Az a portré, amire titokban büszke voltam. Most mind darabokban hever. Köztük ott egy papír, amin hatalmas, vastag vonalakkal egy vigyorgó smile van rajzolva. Torz és nyers, valaki biztos direkt akarta belém vésni: kinevettelek, összetörtelek, elvettük, ami fontos volt neked."

"Akiben megbíztam, itt áll, övé az egyik nevető hang a sok közül."

"A gondolataim körbe-körbeforognak, mindig ugyanoda érkeznek: az illúzióba, amit elhittem, és a csalódásba, amit kaptam."

"(..) tudd, Bogi: te sokkal több vagy annál, mint amit ezek a gyerekek ma gondoltak rólad. Én látom benned az értéket. Hidd el, egy napon ők is látni fogják."

"Ahogy közelebb húz, az orrunk majdnem összeér. A lélegzetünk egy ritmusra jár. Ha most megcsókolna, talán tényleg minden mese valóra válna."

"Mindegyikük belém mar. Néha finoman, néha durván, de a végeredmény ugyanaz: vérzek belül."

"Minden porcikám fáradt. A testem, a lelkem, a szívem. Annyi mindenki okozott sebet, hogy már nem tudom, hol kezdeném a gyógyulást. És lehet, hogy nincs is mit kezdeni."

"Azt hittem, ilyen egy igazi szerelem. Hogy a bajokon átívelve, minden ellenére együtt lehet maradni. Akkor még nem tudtam, hogy a mesék néha úgy fordulnak, hogy a boldogság hirtelen szétfoszlik."

"Minden lépésnél azt ígérem magamnak,egyszer majd erősebb leszek annál, hogy ne engedjem másnak eldönteni, ki akarok lenni."

Fülszöveg:

Bogi és Máté. Két idegen. Két külön világ. Soha nem kellett volna találkozniuk…

Egy tragédia azonban mindent megváltoztat. Egy délután. Egy gesztenyefa. Egy pillanat, ami örökre összeköti őket.

Mindketten cipelik a saját terheiket: otthon feszültség, az iskolában hallgatás. Félelem és titkok. Az egyikük bántalmazó, a másik bántalmazott. De vajon ki kicsoda valójában?

Amikor egy nyári táborban újra találkoznak, már nincs menekvés: a múlt visszatér, nem kér engedélyt. A szerepek összecsúsznak, a maszkok repedeznek, és minden kimondott szó újabb veszélyt rejt.

Már csak az a kérdés: ki mond igazat és ki hazudik?

Titkok. Sebek. Hazugságok.

(Pitypang, 2026) 

 

További képek a könyv belsejéről: