Lontai Léna: Gyilkos nárcisz

Lontai Léna olyan traumákat dolgoz fel a regényeiben, amelyeket mindenképpen meg kellene ismernünk, mégis ösztönösen menekülnénk előlük. A Könnyező liliomok és a Magányos cédrus olyan érzelmeket váltottak ki belőlem a megismerésük során, amelyekre a mai napig emlékszem. Emiatt döntöttem úgy, hogy szeretném elolvasni a Gyilkos nárciszt is. A fülszöveg alapján tudtam, hogy ez a történet sem lesz könnyű menet, és abszolút igazam volt, de egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam.

Történet:

Titanilla élete kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba, sikerül visszatalálnia önmagához, a munkáját pedig szeretettel végzi: esküvőszervezőként dolgozik a három barátjával, akikkel szuper csapatot alkotnak. Egy véletlennek köszönhetően találkozik Adriánnal, aki kezdettől fogva ellentétes érzéseket kelt a nőben. A sors úgy hozza, hogy az egyik esküvőn újra szembetalálkoznak egymással, amit nemsokkal később egy újabb találkozás követ.

Az események hihetetlen sebességgel felgyorsulnak, és hamarabb kerül főszereplőnk ujjára az eljegyzési gyűrű, mint azt bárki gondolta volna. Titanillát teljesen leveszi a lábáról a férfi gondoskodása, ahogyan a tenyerén hordozza, és mindaz, amit nyújtani tud. Ám hamar kiderül, hogy mindez csak egy álca, vagy legalábbis egyáltalán nem az igazság. 

A házastársak kapcsolata hamar omladozni kezd, amikor Adrián olyan oldalát mutatja meg, amit korábban sosem látott. Titanilla szeme lassan nyílik fel, mert képtelen elhinni, hogy a férje, a plasztikai sebész ennyire más ember lenne, mint amilyennek megismerte, pedig a barátai kezdettől fogva óvatosan viszonyultak a férfihoz. 

Manipuláció.
Megalázás.
Gázlángolás.
Nárcizmus.
Lelki terror.
Titanillának rengeteg mindent el kell viselnie.
A mézédes szerelem, ami naivitásból fakadt hamar átvált valódi félelemmé, és egy véget nem érő szélmalomharccá.

Sikerül-e főszereplőnknek kijutnia ebből a pokoli kapcsolatból anélkül, hogy feláldozna mindent?
Mi rejtőzik valójában a férfi álcája mögött? 

Véleményem:

Alkalomadtán szükségem van olyan olvasmányokra, amelyek nem elsősorban szórakoztatnak és kikapcsolnak, hanem a világ egy kegyetlen szeletét mutatják meg, amit az ember ritkán lát, vagy csak elrejt önmaga elől. Léna ezúttal is olyan témához nyúlt, ami nemcsak elgondolkodtatott, de a szívem legmélyére is mart. Mindig elámulok azon, hogy egy ilyen intenzív és fájdalmas megrázkódtatást hogyan lehet szépen csomagolva, választékos szóhasználattal az olvasó elé tárni.

Könnyen magukkal ragadtak az oldalak, akárcsak a cselekményszál feszültsége, ennek ellenére ambivalens érzések költöztek belém a regény kapcsán. Nem voltam még ilyen kapcsolatban vagy közegben, így nincs személyes tapasztalatom, de a fejezetekbe mélyedve többször kibontakozott bennem a gondolat, hogy egy-egy jelenet átadása már túl sok és kissé irreálissá teszi számomra azt, amit Léna ábrázolni szeretne.

Néhány pillanat érzelmi intenzitása erősnek tűnhet, de pont ez emeli ki a hétköznapi romantikus művek közül, és mutatja meg, hogy az írónő mennyire hitelesen mutatja be a lelki terror és a szerelem összefonódását. A Gyilkos nárciszt elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a mély érzelmi drámát, a pszichológiai feszültséget és az olyan alkotásokat, ahol a szereplők belső küzdelmei épp olyan hangsúlyosak, mint a cselekmény.

 

Kedvenc idézetek:

"Egyik percben ijesztőnek tűnik, hogy elvesztem a függetlenségemet, aztán megnyugszom, hiszen pont erre vágyik minden nő, hogy elválaszthatatlan kötelék szövödjön közte és élete szerelme között."

"A jó házasság titka, hogy a feleség sokat tűr. A férfiaknak vannak rossz napjaik, és jók is. Ezt ki kell tapasztalnod, és idomulni a kedvéhez." 

"Ez a világ olyan idegen számomra, mint a levegő oxigénje a partra vetett halnak."

"Ha az aggodalmak lebénítanak, fordítsuk meg a nagyítót, és a nehézségek eltörpülnek."

Fülszöveg:

Cukormázba mártott méreg

A fájó emlékek béklyóit lerázó Titanilla végre ismét önmaga, és erős kisugárzására felfigyel egy sármos plasztikai sebész, Adrián. Kapcsolatuk észveszejtő gyorsasággal jut el az eljegyzésig. A lány barátai hiába próbálják őt óvni, Titi menthetetlenül szerelembe esik. Édesanyjával és húgával együtt a férfi rajongóivá válnak.

A Covid beköszöntével luxusházuk díszes kalitkává válik. A hanyatló anyagi helyzetük Adriánból kihozza a fenevadat.

Titanilla megjárja a pokol legmélyebb bugyrait, mire ráeszmél, a férje múltjában kell kutatnia, hogy szabadulni tudjon a gyilkos közegből. A férfi azonban a manipuláció nagymestere. Ha egy időre Titi el is távolodik, azonnal visszarántja magához a lány szívét. Hiszen hozzá tartozik, ezért véglegesen magához kell kötnie.

Sikerülhet egy összetört lelkű nőnek kiszabadulnia egy ragadozó karmai közül? És mit kell megtennie érte?

Lontai Léna regényében egy toxikus kapcsolatról mesél, amely nem is olyan ritka, mint azt mi szeretnénk hinni. Húsbavágóan őszintén ír minden aspektusról. Felnyitja a szemünket, miközben a szívünkig is elér.

(Álomgyár, 2024)