2023. március 3.

Farkas Anett: Kettős játszma (Ádám és Lili 1.) - előolvasás

Farkas Anett elsőként 2021-ben robbant be a köztudatba A 33-as beteg című regényével, amely után rövid időn belül megérkezett a Dávid és Vivien trilógia középső és utolsó részével is. Idén tavasszal egy újabb sorozat - ezúttal egy duológia - kezdő kötetével ismerkedhetünk meg, A kettős játszma című művel.

Az írónő az eddig megszokottakhoz híven alapos és sokrétű kutatást végzett a történet tökéletes megformálásához, sőt az általa ismert kemény témákat egy magasabb szintre emelte - a cselekményszálat az emberrablás és a gyermekbántalmazás köré építette fel.

A Dávid és Vivien sorozat borítói a fekete-fehér színkombinációval és a piros 33-as számmal kerültek kialakításra. Ehhez képest ez a kötet egy sokkal színesebb külcsínt kapott, melyen kiemelkedő szereppel bír a kislány, illetve a felé nyúló kéz is - ez a két elem hűen tükrözi a műben rejlő mélyenszántó érzelmeket. Ezen felül jelentős szerepe van a fedlap közepén lévő női arcnak is, amely a történet megismerése során nyer igazi értelmet.

Az egyik főszereplő, Ádám egy közismert ügyvéd Sümegen, akit ezúttal a munkája Sopronba szólít. Védelmébe kell vennie Petrát, aki előzetes letartóztatásban van egy gyilkosság elkövetése miatt. A férfi igyekszik idomulni a nő helyzetéhez és szóra bírni őt, hiszen ismernie kell minden apró részletet ahhoz, hogy maximálisan a szárnyai alá vonja és kiharcolja a szabadon engedését.

Eközben a másik főszereplő, Lili csapatával együtt belemerül egy idegtépő és kíméletlen ügybe, mely nagy valószínűséggel köthető a helyi gyerekrabló hálózathoz. Ám ennek kiderítéséhez elő kell venniük egy évekkel ezelőtt eltűnt kislány esetét és ismételten körbejárni mindent, bízva abban, hogy kérdéseikre választ kapnak.

Rövid időn belül az ügyvéd és a százados kapcsolatba lép egymással, hogy letisztázzák a gyilkosság és az eltűnés közötti összefüggést. Olyan titkok és állítások látnak napvilágot, amelyek mindent más világításba helyeznek.

Ádám védence közbenjárásával rátalál egy gyűlésre, ahol elkeseredett személyek találkoznak és beszélik ki egymás előtt a problémájukat, remélve, hogy támaszra lelnek.
Lilinek nincs ideje gondolkodni, azonnal kell cselekednie ahhoz, hogy időben felfedje a megoldást és kiderüljön a csúnya igazság.

Milyen körülmények között tűnt el a kislány, s vajon tényleg a hálózat a felelős érte? Hogyan zajlott a gyilkosság valójában? Mi a kapcsolat a két ügy között és szereplőinknek lehetősége lesz-e fényt deríteni a történtekre? Lili és Ádám elég furfangos ahhoz, hogy azelőtt megtalálja a válaszokat, mielőtt bekövetkezik a visszafordíthatatlan?

Farkas Anett előző történetei bővelkedtek az emberi kegyetlenségben, azonban mindez ebben a kötetben magasabb szintre emelkedik és az olvasás során mi, olvasók is az ádáz küzdelmek tanúi lehetünk. Csavaros, feszültséggel teli, melyben semmi nem az, aminek látszik.

Valójában azt hittem, hogy a Dávid és Vivien trilógia után az írónő nem tud meglepetést okozni, mégis A kettős játszma megduplázta a bennem rejlő ámulatot. Személy szerint érzelmileg rettentően megterhelt, hiszen Anett tipikusan olyan író, aki ha elővesz egy kemény témát, akkor azt a legutolsó ecsetvonásig beleépíti a cselekménybe minden szörnyű pillanattal együtt. A kettős játszma pedig tüzetesen szemlélteti az olvasót mindezzel, mélyre ássa magát ebben a világban, s így nem csak elrettent, hanem el is gondolkodtat.

Anett stílusa lendületes, próbára teszi az embert mind szellemileg, mind lelkileg. Az olvasás során a vállamra nehezedett egy masszív teher, amit csak a regény végére érve tudtam eldobni magamtól. Szembesít az élet méltatlan és borzalmas részével, nem kímél meg senkit - egyszerűen csak sodródtam lapról lapra és bíztam abban, hogy sikerül megnyugtatnom a lelkemet, de az emócióknak és a fordulatoknak köszönhetően ledöbbenve vártam az utolsó szavakat.

Mindent egybevetve A kettős játszma magával ragad, a szíved mélyére hatol és kifacsarja az utolsó lélegzeted is. Az írónő most sem okozott csalódást, elrepített egy világba és olyan események láncolatát fedte fel előttem, amelyekre mai napig tökéletesen emlékszem.

Úgy vélem, hogy ez a mű kihagyhatatlan a nyomozós és a krimi alkotások kedvelőinek! Egyszerűen csak hagyd, hogy a küzdelem kezdetét vegye és éld át!

🌟

"(..) tudta vannak az életben olyan útkereszteződések, amikor horderejű döntéseket kell hozni."

"Kilenc, tíz, tizenegy
Ez volt az a nap, amikor a törékeny kis világa összeomlott. Érezte, ahogy felgyorsult a szívverése és kiszáradt a torka. Rosszullét kerülgette."

"(..) ne játssz a tűzzel, mert még megégeted magad."

" (..) kifelé összeszedettnek tűnik, de belül nagy harcot vív magával. Ez pedig a legveszélyesebb felállás, mert a környezete azt hiszi minden rendben van vele, holott az ilyen labilis személyek a legveszélyesebbek."

"Nyolc évesen már tudta azt, mennyire szörnyű tud lenni a világ."


🌟 
 
Fülszöveg:

Elhidegült kapcsolatok, egy kitaszított gyermek és a múltjával küszködő ügyfél.
Vajon melyik sötét titok vezet a megfejtéshez?
Várnai Ádám, a népszerű sümegi ügyvéd, Sopronba utazik, hogy védelmébe vegyen egy fiatal nőt, Petrát, akit gyilkosság vádjával tartanak őrizetben. Nehéz helyzetbe kerül, mert a vádlott zárkózott, nehezen nyílik meg.
Lili Ortiz százados versenyt fut az idővel, mikor csapatával beleveti magát a gyermekrablóhálózat falai között zajló baljós eseményekbe.
Egy három éve eltűnt kislány lehet a megoldás kulcsa, de ahhoz, hogy kiderítsék, mi történt, először válaszokat kell találniuk a börtönben őrzött nő titkaira.
Az őrület akkor kezdődik el igazán, amikor a szálak összefonódnak.
Mi lehet a közös a lányok múltjában?
Milyen kapcsolat fűzi őket a gyermekkereskedelemhez?
Mit hallgathat el Petra?
Egy ügyvéd.
Egy vádlott.
Egy kislány.
Egy hálózat.
Egy ügynök.
És egy mindenre elszánt csapat.

(Magánkiadás, 2023)