Emma ZR: A Lidérc

Emma ZR egy olyan világ kapuit tárta ki előttem, amire egyáltalán nem számítottam. Kíváncsi vagy egy történetre, amiben a sötétség rabul ejt? Egy férfira, aki maga az ördög, mégis képes óvni és gondoskodni? Egy önbántalmazó lányra, aki valahol szeretne normális lenni? Akkor A Lidércet keresed!

Történet:

Evelin könyvesbolti dolgozóként tengődik, a mindennapok monotonitása veszi körül. Évekkel ezelőtt elvesztette a szüleit, már akkor tudta, hogy ő más, hiszen könnyek nélkül vészelte át azt az időszakot. Mellékszereplőnek érzi magát a saját életében, amiből a legjobb barátnője igyekszik kirángatni.

Zente gazdag, nem áll távol tőle, hogy a saját kezébe vegye a dolgok alakulását és bosszút álljon azon, aki nem tiszteli eléggé. A bolt kirakatán keresztül pillantja meg a lányt és első pillantásra érzi azt a különlegességet, ami árad belőle. Mindent megtesz, hogy a közelébe férkőzhessen. Nincs korlát, ami megállíthatná. A személyes találkozásuk alkalmával látja a lány szemében, hogy mennyire el akar tűnni a Föld színéről és milyen terhek nyomják a vállait. A sötétben is figyeli, érinti és őrzi. Még a lány otthonában is. A tudta nélkül.

Lidérc a Szellem megszállottja lesz.

A Szellemben ellentétes érzelmek alakulnak ki. Tisztában van azzal, hogy mennyire beteg a férfi, mégis elkeseredetten várja az újabb találkozásukat.

Milyen érzés halottként a megváltást várni, ami végül egy bűnös lélek képében jelenik meg? Magadhoz engednéd, ha tudnád ő az egyetlen, aki képes felszabadítani?
Létezik a szerelem, bármilyen beteg módon is legyen megélve? 

Véleményem:

Őszintén tartottam a történettől, amikor belekezdtem. Úgy éreztem, hogy Emma írása nem nekem íródott, nem azt a stílust és elbeszélést képviseli, amire nekem szükségem van. Hatalmasat tévedtem!
Mert a regény az oldalak elé szegezett és ahogy egyre jobban megismertem a sötétben megbúvó férfit, annál inkább megszerettem és annál inkább megértettem a szándékait! 

A Lidérc görbe tükröt mutat, ízelítőt ad az orvosi gondatlanságról, a kirekesztettség érzéséről és a megfelelni akarásról.
A Lidérc a gondolataidba férkőzik, magába szippant és megmutatja a sötétség szokatlan, ritka oldalát is.

Ha bírod a beteges köteteket, akkor A Lidérc megérdemel egy esélyt!

Kedvenc idézetek:

"Az a két hatalmas, barna szem, akár az erdő, amit elárvult napfelkelte von be. Az élet viszontagságai reszkettek benne. Megmutatom neked, hogy mi rejtőzik benned, megmutatom, és a rabommá teszlek. Hallom a könyörgésedet, amint rimánkodsz a megváltásért.
Én leszek a megváltásod."

"Elszívom a levegődet madárka, hogy már csak engem tudj belélegezni. És amikor fuldokolsz tőlem, amikor ott lesz az a pár, édes másodperc, amikor küzdesz az elkerülhetetlen ellen, új életet adok neked."

"Figyelem minden lépésedet, madárka. Nem bújhatsz el előlem. Nem menekülhetsz meg. Ott leszek, ahol te vagy, én leszek a kétségbeesett sóhajod, én leszek a megtört könyörgésed."

"- Mindig van választás – jegyzi meg csendesen. – Ha a világ nem fogad be, az nem biztos, hogy azt jelenti, hogy veled van a baj. Sokszor nem az a megoldás, hogy alkalmazkodunk a valósághoz, hanem az, hogy a valóságot változtatjuk magunkhoz."

"Mert ismered a halált, madárkám. Mert nem félsz tőle. Mert vágysz rá. Mert, amit mások sötétségnek hívnak, téged úgy vonz, mint éjjeli lepkét a fény. Mert érted a halál fenséges küzdését. Csak az életet nem érted még – mert bele akarnak kényszeríteni a világ elfogadott értékrendjébe."

"Beszívtam a félelmét, észveszejtő ambrózia, ölni tudnék érte, a faszomban villámként gerjesztődött a vágy, a golyóim sajogtak, és csak az járt a fejemben, hogy elkapom…"

"A mélység és a magasság bűnös keveréke, léteznie sem szabadna ilyen kegyetlen dolognak."

"Úgy ragyog a kibaszott sötét éjszakában, akár egy angyal. Egy angyal, akiről elfelejtkeztek az égiek, ezért hagyják idelent rohadni a pokolban."

"Nem könnyű megszabadulni a rácsoktól. Ez áldozatokkal jár. Szenvedéssel. Fájdalommal. Könnyekkel. De utána sokkal jobb lesz, madárkám. Ott leszek, hogy megtanítsalak repülni."

"Az életünkben nem lennének konfliktusok, ha mindig mindenben biztosak lennénk. Ha biztosan tudnánk, hogy amit teszünk, a rendben van. Ha biztosan tudnánk, hogy az érzéseinkkel nincs semmi baj, úgy jók, ahogy vannak."

"Amikor megmutatta azt a peremet, ahol a halál és a menny találkozik, és az újjászületés vár? Hogyan élhetnék tovább enélkül?"

"(..) fájdalmat és élvezetet add egyszerre, pusztulást és felemelkedést, széttép engem és a világot."

"Mosolygok. Mert megtanultam, hogy mosolyogni kell, akkor is, ha széthasadsz. Mert ezt várják el tőlem. Ha mosolyogsz, kevesebb veled a gond. Akkor nem kell veled foglalkozni."