A következő címkéjű bejegyzések mutatása: BL. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: BL. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 9.

Mezőföldi Pitypang: Rózsaszín köd (Színes vászon 3/1.)

Mezőföldi Pitypang munkásságát az elmúlt három hónapban ismertem meg. A Színes vászon sorozat első része, Az első ecsetvonások bevezetett az írónő által felépített világba. Egy gimnáziumi osztályba, ahol a színes egyéniségek mellett az önámítás bajnokával, azaz a főszereplővel is találkozhat az olvasó. Ez csak egyfajta bevezető kötet volt, amely a Fehér festék avagy az örök második című kötettel folytatódott, ahol a dráma és a BL igazán kicsúcsosodott. Azt hittem, hogy a Rózsaszín köd tartja a szintet és hasonló mélységű történet fog kibontakozni előttem. Hatalmasat tévedtem! Talán elcsépelt, de sokkal többet kaptam Pitypangtól ebben a kötetben, mint amire számítottam.

2026. augusztus 12.

Mezőföldi Pitypang: Fehér festék avagy az örök második (Színes vászon 2.)

Mezőföldi Pitypang Színes vászon sorozatának az első része pozitív élmény volt számomra. Ez volt a harmadik olyan könyv, amit Boys Love témában olvastam. Sokáig gondolkodtam azon, hogy korábban miért nem voltak előtérben nálam az ilyen típusú regények, végül arra jutottam, hogy azt gondoltam, hogy a “szimpla” romantikus történeteken keresztül már szinte mindent láttam. Ezt a tényt az írónő mindenképpen megcáfolja, mert olyan mértékű drámával és káosszal egyetlen műben sem találkoztam, mint nála. Azt hittem, hogy Az első ecsetvonások után nincs tovább, aztán kezembe vettem a Fehér festék avagy az örök második-at, ahol pontosan azt az érzést kaptam, amit az írónő a fülszövegben is megfogalmazott: “Na falhoz vágtad már a könyvet? Nem baj, ha nem – tudom még fokozni. SHOWTIME!” Jelentem, én nem falhoz, hanem máshová akartam vágni…

2026. június 30.

Mezőföldi Pitypang: Az első ecsetvonások (Színes vászon 1.)

Mezőföldi Pitypang nevével korábban már találkoztam a közösségi médiában, de bevallom, nem követtem, és nem néztem utána a könyveinek. Tudatosan sosem kerestem a Boys Love témát, kizárólag Rácz-Stefán Tibor könyveiben találkoztam vele, valamint a Netflixen futó Fülig beléd zúgtam című sorozatban. Ezért nagyon megörültem, amiért felkeresett az írónő, és a kevés BL-ismeretem ellenére bizalmat szavazott nekem. Kíváncsian nyitottam ki Az első ecsetvonások című kötetet, de arra nem voltam felkészülve, ami a műben várt rám!