2026. szeptember 19.

Hannah Huimang: Csábító szörnyeteg (Sötét érzelmek 1.)

Hannah Huimang nevével akkor találkoztam először, amikor a Pitypang kiadó írójaként bemutatkozott. Aztán a debütáló regényének a megjelenése előtt ismét felbukkant előttem, és már akkor felkeltette az érdeklődésemet a műve. Kezdettől fogva megragadott a gyönyörű könyvborító és az izgalmas fülszöveg, amiben egyszerre fedeztem fel a sötétséget és a reményt is. Aztán egyre több pozitív értékelést olvastam a Sötét érzelmek sorozat első részéről, ezért felkerült a TBR-listámra. Hálás vagyok az írónőnek, amiért bizalmat szavazott nekem, és lehetőségem volt megismerkedni a Csábító szörnyeteggel, mert sokkal gazdagabb lettem általa. 

Történet:

A Famigliában az elrendezett házasságok megszokottak, nőként egyáltalán nincs beleszólásod, de olykor férfiként sem. Valentina és Dante frigyéről a szülők döntöttek, nem számított az, hogy akarták-e vagy sem, csak az, hogy a megállapodás megköttetett a két család között. Val számára ezt is nehéz volt megemészteni, de aztán történt valami, ami a női mivoltát teljesen romba döntötte, a lelkét apró cafatokra szaggatta. Az egyetlen mentsvára a bátyja, Luca volt, aki mindig támogatta őt.

Öt év telt el azóta, hogy Val és Dante utoljára találkoztak, de minden megváltozik akkor, amikor a nő megtalálja a férje levelét az apja asztalán, amely a házasság felbontásáról szól. Valentina mindig is túl tiszta lélek volt ahhoz a világhoz, amiben nevelkednie kellett. Ő sosem akart hatalmat, vagyont, csak szabadságot, és ki akarta bontakoztatni a benne rejlő művészetet. Belefáradt abba a folytonos harcba, amit az apja és önmaga ellen folytat, hogy csendben tűrjön mindent. Kiutat lát a férfi üzenetében. 

Dante gyermekkorától kezdve arra készült, hogy átvegye az apja szerepét a maffia életében. Kifejezetten erre nevelték: könyörtelenségre, érzéketlenségre. Ehhez pedig nem féltek olyan eszközöket is bevetni, amelyek alapjaiban rombolták le a férfi lelkét. Őt arra teremtették, hogy a kínzásban leljen örömöt, ne ismerjen kegyelmet, és vegye el azt, ami őt illeti meg. Azonban neki is vannak elvei, amelyekből nem enged – így kerül sor egy alkura a feleségével.

Egy egész év, amit együtt töltenek. Az új megállapodás nem érzelemből köttetett, csupán kötelességből. Danténak szüksége van valamire, cserébe Valentina azt tehet, amit csak szeretne, de ha a férfi szól, ugrania kell. Kezdetben kényelmetlenséget, zavart és utálatot éreznek egymás társaságában, de ahogy egyre több időt töltenek együtt, úgy alakul át mindez valami többé. 

Két lélek, akik másra vágynak, mégis van egy pont, ahol összekapcsolódnak.
Megszállottság.
Vágy.
Érzelmek.

Attól, hogy valakit szörnyeteggé változtatnak, rejtőzhet benne jóság?
Kialakulhat a bizalom egy olyan közegben, ahol mindenhol áthatolhatatlan falak húzódnak?
Mi történik akkor, ha a jólelkű lányban is rejtőzik sötétség, amit csak a megfelelő személy tud előcsalogatni?
Vajon a vad leigázza végül a kis nyuszit, vagy hoppon marad?

Véleményem:

Nagy reményekkel vettem kezembe a könyvet, és bevallom, olyan érzést váltott ki belőlem, amire már régóta szomjaztam. Konkrétan két este alatt elolvastam, de a pláne mégis az volt számomra az egészben, hogy napközben is teljes mértékben lefoglalta a gondolataimat, és emiatt nehéz volt a munkára koncentrálnom. Rettentően vágytam arra, hogy véget érjen a munkaidőm, és meg tudjam, mit rejtenek a hátralévő oldalak. 

Őszintén szólva volt bennem egy kis félsz, mert az elmúlt időszakban rengeteg maffiarománc került a kezembe, és nem könnyű olyat találni közöttük, amely képes még valami újat mutatni. Számomra a Sötét érzelmek sorozat első része ebből a szempontból pozitív csalódás volt, ugyanis nem egy átlagos történet bontakozott ki előttem. Kifejezetten tetszett az, hogy a főszereplők nem a két végletet szimbolizálták, hanem mindkettejükben ott rejlett mindkét oldal – Dante nem egy tipikus rosszfiú, ahogy Valentina sem egy ártatlan angyal. 

Hannah Huimang dinamikus, választékos, mégis könnyed stílusban mutatta be a debütáló regényét. Mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy elsőkönyves szerzőként olyan színvonalat képviselt, amelyre olvasóként is büszke lehetek. 

A Csábító szörnyeteg egy érzelemközpontú, cselekményileg erős, jól kidolgozott karakterekkel felépített történet, amely könnyűszerrel rabul ejti az olvasót. Mindkét főszereplő szerethető, ahogy a kettejük közötti dinamika gördülékenyebbé válik, úgy tárul fel a múltjuk és a nehézségeik is az olvasó előtt. Fokozatosan omlik le az a fal, amit Dante felhúzott kettejük közé – egyszerre küzd meg a maffiával kapcsolatos kötelezettségeivel és a nő iránt kialakult érzelmeivel. Valentina külsőleg nem a megszokott – vékony, formás – női főszereplőt testesíti meg, aminek nagyon örülök, mert én egész életemben túlsúlyos voltam, ezért megnyugtató volt egy társadalmilag tökéletlen nő szemszögéből megismerni az eseményeket.

Hannah regénye azoknak a romantikus lelkületű könyvmolyoknak szól, akik szívesen olvasnak egy különleges kapocsról, ami lassan alakul ki a maffia világában két sérült lélek között. Mert a Sötét érzelmek sorozat első része megmutatja azt, hogy mennyi erő rejlik valakiben, akit az élet meggyötört, ahogy azt is, hogy mennyi változást képes elindítani az emberben, ha talál valakit, aki képes erős érzelmeket kiváltani belőle. Dante és Val története arról szól, hogy milyen az, ha valaki nemcsak felemel, de meg is tart a nehéz helyzetekben. Ha valaki képes bocsánatot kérni, ha arra van szükség, de nem fél védelmezni sem.

Az volt az egyetlen negatívum számomra, hogy jelentős szerepet kapott a műben az orosz maffia, legfőképpen egy bizonyos Vladimir nevű férfi, aki kezdetben számos alkalommal feltűnik, és megemlítésre kerül, majd egyszer csak eltűnik, és nem is jelenik meg többször. Hiányoltam azt, hogy legalább az utolsó oldalakon kapjunk róla némi információt, de akármennyire is vártam, ez sajnos nem következett be. Az írónőtől időközben megtudtam, hogy a sorozat második részében, a Veszélyes védelemben felbukkan ez a vonal ismét, de ennek ellenére üresség maradt bennem ezzel kapcsolatban. Mindezek ellenére a Csábító szörnyeteg maradandó olvasási élményt nyújtott számomra, ezért csak ajánlani tudom azoknak, akik szeretik az ilyen típusú köteteket!

Köszönöm Hannah Huimang írónőnek a recenziós példányt!

Kedvenc idézetek:

"Olyan világban nőttem fel, ahol a nők számára a tökéletes maszk elsajátítása volt az egyetlen védelem."

"Az evés lett az én mentsváram. Aki nem küzd ételfügősséggel, el sem tudja képzelni, milyen mértékű megnyugvást jelent egy nehéz napot követően, mikor az első ínycsiklandó falat az ajkához ér. Mámorító és felszabadító. Abban a néhány percben, amíg eszik, elfelejti a világ összes problémáját. Eszik, hogy ne fájjon, de utána gyűlöli magát azért, mert ismét nem tudott ellenállni a kísértésnek. Örök harc ez, ami ellen mindennap küzdenem kellett, ahogy a testképzavarom ellen is."

"Csak arra koncentráltam, mi hiányzik az életemből, holott arra kellett volna figyelnem, mi mindenben vagyok szerencsés."

"Az a nő akartam lenni, akiért a világot is felégetné."

"Megértettem a jelentésüket: a virágok minket ábrázoltak, szimbólumai voltak a kapcsolatunknak. Ő volt a sötétség s a romlás hercege, míg én a tisztaság és az újjászületés hercegnője.
- Lehetek a fekete tulipánod, Val?
A kérdésétől könnybe lábadt a szemem. Képtelen voltam felfogni, mi történik most itt velem. Csak meredtem rá bambán, míg el nem kezdtem zokogni. Csendbe nézett, majd bólintottam, és erős karjaiba vetettem magam."

"Nem érdemelte meg a szerelmemet, mégis itt, ebben a pillanatban másra sem vágytam, csak rá. A beszélgetéseinkre, az éjszakai felolvasóestjeire, miközben teljesen véletlenül a fejét mindig az ölembe nyomta, simogatásra várva. A kacagásainkra, a reggeli bacon majszolgatásra. Igen, nem lett volna szabad szeretnem őt, ám gyenge voltam, és a rabjává váltam."

"A legnagyobb csata, amiben valaha is harcolnod kell, az az, amit önmagaddal szemben vívsz a félelmeiddel, a kétségeiddel és azzal a hanggal, amely azt mondja: sohasem leszel elég jó."

"Ez egy ígéret volt a részéről, csakis nekem. Akarta, hogy tudjam: megbosszulja minden egyes elejtett könnycseppemet. Fenevad volt, aki engem védelmezett."

"Azt hisszük, tudjuk mit akarunk. Ábrándokat kergetünk, amiktől boldogságot remélünk. Aztán jön valaki, aki felismeri a valódi vágyainkat, majd teljesíti őket. Néha azt gondolod, el akarsz tűnni, de valójában csak arra vágysz, hogy megtaláljanak. És akkor döbbenünk rái gazán: egy francos délibábot hajszoltunk eddig."

"- Felelős vagy a rózsádért, Val!
Mert sötétségben született ő. A romlás és a kárhozat hírvivője volt. Aztán felbukkant a fény, amit azelőtt sohasem látott. Ugyanis a szörny néha tisztában van vele, hogy ő a szörny. És csak arra várt, hogy valaki végre megmentse őt."

"A szörnyeteg elpusztít mindenkit aki a közeledbe mer jönni. Gondolkodás nélkül tépi fel a torkukat, ha ez kell. Sohasem fog másnak átengedni. Örökké hozzá leszel láncolva."

"A kis nyuszi átadta magát a fenevadnak. A bennem élő szörnyeteg véglegesen leigázta Valentinát, miközben én voltam az, aki betegesen függött az áldozatától."

"Sokszor hitted, hogy csak rossz dolgok zajlanak az életedben, de tudod miért volt ez? Mert te magad vagy az a jó, ami másokkal történik. Te vagy a fény, ami beragyogja ezt az elkorcsosult, aljas, rothadó világot."

Fülszöveg:

Egy lány, akinek mosolya mögött mély sebek rejlenek.

Egy férfi, akinek a szívét rég eltemette a sötétség.

Valentina egy olyan világba csöppen, ahol a hatalom fegyver, a szeretet pedig gyengeségnek számít.
Kényszerből köt házasságot Dante Forelloval, a hírhedt leendő maffiavezérrel – egy férfival, akit a világ szörnyeteggé változtatott. Valentina azonban mást lát. Ő észreveszi az embert a páncél mögött.
A lelket, amit senki sem mert megérinteni.

Dante Forello számára nem létezik más, csak a Famiglia, hiszen kiskorától kezdve a vezér
szerepkörére készítették fel, így a brutalitás, megvesztegetés és zsarolás tölti ki az egész életét. Az ő világában a bizalom ritka ajándék.
A kényszerházasságuk gyűlölettel indult, de a falak lassan repedezni kezdtek.
A fájdalom, a bizalmatlanság és a maffia árnyékában születhet szerelem?
És a szörnyeteg? Ő is változik?
Talán az ártatlan, törékeny Valentina olyasmit ébreszt benne, amit már eltemetett magában?
Vágyhat szeretni… és szeretve lenni?
Egy történet, ahol a múlt vérzik, a jelen harcol, és a jövő… talán mégis hozhat gyógyulást?

(Pitypang, 2025) 

További képek: