Történet:
Főszereplőink Léna és Matti, akik ugyanannál a nyelviskolánál tanítanak, annak több országon átnyúló hálózata miatt azonban különböző városokban. A nő a magyar fővárosban tanít és él, ezzel szemben a férfi finn származású és Helsinkiben oktat. A találkozásukra a munkahelyi csereprogram miatt kerül sor.
Léna sosem bírta a nagy hőséget, akkor sem, amikor lelkileg jól érezte magát, most pedig végképp nem. Minden egyes nap végig kell néznie, ahogy az exe a szomszéddal lófrál a lépcsőházban – akivel nem mellesleg megcsalta. Nem elég, hogy el kell viselnie azt a megaláztatást, amit a férfitől kapott, de folyamatosan szembesülnie kell azzal, hogy ő “nem volt elég jó” Robi számára, és az általa nyújtott szerelem kevés volt. Mindez pedig olyan érzelmi viharba sodorja, amiben az egyetlen támasza a legjobb barátnője és egyben munkatársa, Vivi. A csereprogram lehetőségét elsőre nem tartja jó ötletnek, de ahogy jobban belegondol, a jelenlegi helyzetnél csak jobb lehet. A lehető legészakibb fekvésű helyet választja ki: Helsinkit.
Matti több évet töltött el egy olyan házasságban, ami már semmit sem volt képes nyújtani neki – sem nyugalmat, sem boldogságot. Friss elváltként a legjobb barátja az, aki támogatja és segít kirángatni őt abból a megrekedt állapotból, ahová került. Mikko egy olyan luxus otthon tulajdonosa, ahol rengeteg exkluzív bulit szervez, ahová csak meghívóval lehet belépni – ez egy tökéletes lehetőség a férfi számára, hogy kieressze a házasság alatt felgyülemlett gőzt és kiélje a szabadságát. Egészen addig, amíg az egyik egyéjszakás kalandjának köszönhetően a munkahelyén gondok adódnak a főnökével. A nyári felsőfokú angol csoport oktatásában csak mentorként, csendes megfigyelőként vehet részt, mert a tanfolyamot egy magyar nő fogja tartani, aki három hónapot tölt el náluk.
A főszereplők között kezdettől fogva feszültség húzódik. Matti már a videós interjún meghúzza a határokat: ridegen és elutasítóan viselkedik Lénával, akinek fogalma nincs arról, mi zajlik a háttérben. A helyzet akkor sem változik, amikor az első tanórán találkoznak. A férfi szeme előtt az a cél lebeg, hogy bebizonyítsa a nőnek és a főnökének, Helminek is, hogy Léna oktatási módszere nem megfelelő, és nem ő a legjobb választás a csoport nyelvvizsgára történő felkészítéséhez. Ám Matti saját magával kerül szembe, mert a nő külseje és kisugárzása olyan hatást gyakorol rá, amire egyáltalán nincs felkészülve.
Mindketten vonzódni kezdenek a másikhoz, ám ezt igyekeznek leplezni nemcsak önmaguk és egymás, hanem mindenki előtt. Ahelyett, hogy elfogadnák az érzéseiket és lépnének egymás felé, keresik azokat az érveket, amelyek miatt ez nem lehetséges. Azonban az egyértelmű, hogy a végtelenségig nem lehet húzni mindezt: előbb-utóbb a felszínre törnek az elnyomott vágyak és érzelmek, és felkavarnak mindent.
Miközben Helsinki és Tallinn utcáit járják és felfedezik a különböző nevezetességeket, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Lassan átalakulnak a heves szócsaták vad csókokká, szeretkezéssel teli éjszakákká és egy titkos viszonnyá. De vajon mi következik, ha elérkezik az augusztus vége? Győzedelmeskedhet a szerelem a munkahelyi sikerek felett, vagy ezért nem éri meg kockáztatni?
Két sebzett ember, akik megtapasztalták a szerelem mélységeit és a másik nem által okozott csalódást, szárnyalhatnak együtt? És ha a helyzet úgy adódik, készen állnak egymást választani, és harcolni egymásért?
Véleményem:
Péntek Tünde könnyen olvasható, dinamikus stílusa már az első fejezetekben kirajzolódott előttem, annak ellenére, hogy az én szívemhez ekkor még egyáltalán nem került közel a történet. Ezekre a felvezető részekre szükség volt ahhoz, hogy a szereplők hátterét megismerhesse az olvasó, de bevallom, én rendkívül lassúnak éltem meg a könyv ezen felét. Emiatt volt bennem egy kis félsz a további oldalakkal kapcsolatban, de szerencsére, ahogy a központi helyszín a finn vidék lett, a könyv teljesen magába szippantott.
Számomra kifejezetten szórakoztatóak voltak a főszereplők szócsatái, ugyanakkor izgalmas, ahogy lassan feléledt a tűz, és előbukkant a sóvárgás. Miközben a tanfolyam érzékelhetően haladt előre, kibontakoztak a sorok mögött megbújó, elsöprő erejű érzések a mentor és az oktató között. Annyira valóságossá tette a viszonyukat az, hogy nem egyik pillanatról a másikra omlottak egymás nyakába, hanem fokozatosan épültek le a falak közöttük.
Nagyon örülök, hogy végül rászántam magam, és megismerkedtem az írónő legújabb regényével, mert biztos vagyok abban, hogy más kötetet is szeretnék olvasni tőle. Az Amíg a nyár véget ér egy élvezetes, humoros, romantikus történet, amit az elképesztő finn és észt tájleírások csak még színvonalasabbá tettek. A fejezetekbe mélyedve én is a szereplőkkel fedeztem fel a különféle látnivalókat, velük együtt étkeztem a középkori étteremben, és én is a csapattagjuk voltam. A mellékszereplők – kifejezetten a tanfolyamon résztvevők – sokszínűsége szerintem rendkívül feldobta az egész történetet. Könnyen megjegyezhetőek voltak, és szimpatikusak is.
Őszintén szólva a főszereplők ambivalens érzéseket hagytak bennem. Alapvetően a férfi és a női karakter is szerethető volt számomra, de mindkettőjüknek voltak olyan tulajdonságaik, amelyekkel nem tudtam azonosulni, mégis szívesen időztem a társaságukban. Léna kapcsán volt, hogy azt éreztem, túlreagál egy-egy helyzetet, és túlságosan másoktól reméli a válaszokat. Ezzel szemben Mattit szimplán gyerekesnek tartottam, amiért nem vállal felelősséget a tetteiért. Akkor nagyon mélyre süllyedt nálam, amikor lelépett a hangverseny utáni fagyizáskor, és egyedül hagyta a nőt egy kényelmetlen helyzetben. Mégis, ami engem abszolút összezavart vele kapcsolatban, az az egyik utolsó lépése volt, amikor a férfi nem volt képes egyenes választ adni a nőnek. Akkor következett be az a pillanat, amikor az egyik részem reménykedett abban, hogy nem happy end lesz a történet… Mindent egybevetve a férfi-női dinamika felépítése számomra kiemelkedő volt, azt éreztem, hogy sokszor annyira egy húron pendülnek, és szuper párost alkotnak.
Azoknak a könyvmolyoknak ajánlom, akik szívesen megismerkednének Helsinki nyári arcával egy romantikus történet keretében egy ígéretes magyar írónő tollából!
Kedvenc idézetek:
"Néha szavak nélkül sokkal beszédesebb létezni."
"A gyűlölet és a szerelem nincsenek ellentétben egymással. A közöny az, ami a másik véglet, amikor semmit nem érzel. Viszont amikor gyűlölsz és amikor szerelmes vagy, nagyon is sok érzelem kavarog benned. Ezért könnyű átbillenni egyikből a másikba."
"Azt hittem a csendnek mindig súlya van, de Matti mellett ez a csend olyan, mint egy puha, meleg takaró."
"Csak hagyom, hogy teljesen elárasszon az ajka kábító, édes puhasága. Hiszen ez a csók nem csupán érintés: sokkal inkább egy néma vallomás, ami minden testrészemet tűzbe borítja. Ahogy a szája az enyémhez tapad, a keze is egyre jobban birtokba vesz: az egyiknek az ujjai éhesen, türelmetlenül fonódnak a hajamba, és a tarkómban kapaszkodnak meg, míg a másik a derekamra simul, és olyan erővel ránt magához, hogy levegőt is elfelejtek venni."
"A csók teljesen elszabadul, megszűnik a külvilág, elmosódnak a falak, csak ez a vad lüktetés marad kettőnk között. Bele akarok veszni, bele akarok olvadni minden mozdulatába, minden sóhajába. Nem akarok gondolkodni, nem akarok emlékezni semmire, csak hagyni, hogy ez a vágy teljesen felemésszen. Bárcsak itt, ebben a mámorító pillanatban állna meg az idő, és soha, de soha többé nem kellene elvállalnunk."
"Élvezem ezt a titkos románcot minden egyes lopott pillanatával együtt: a folyosón váltott sokatmondó pillantásokat, a túl sokáig tartó érintéseket a kávégépnél, és azt a vibrálást, ami akkor keletkezik, ha a kezünk véletlenül összeér egy fénymásolt papírköteg felett. Olyan ez, mint egy magas kockázatú játék, ahol a tét a szakmai hitelünk, mégis minden percét imádom."
"Azt hittem, a magány lesz a szabadságom kulcsa. De kiderült, hogy csak egy kényelmes börtön."
"Rájöttem, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy a magam ura vagyok, és senki nem vár haza. Éppen azt jelenti, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell."
Fülszöveg:
A találkozásuk nem véletlen volt, ám egyikük sem volt rá felkészülve.
Léna már akkor a nyár végét várta, amikor az még el sem kezdődött. A forró és fojtogató budapesti hétköznapok már májusban a padlóra küldték, így megváltásként érkezett számára a lehetőség, hogy a nyári időszakban külföldön taníthat angolt. Nem volt más dolga, mint megkeresni a nyelviskola kínálatából azt az európai várost, ahol a leghidegebb van.
Matti viszont élete legboldogabb nyarára készült Helsinkiben. Frissen elvált férfiként megérintette a szabadság szele, élvezte, hogy a sötét fellegek tovaszálltak, és végre megérkezett a napsütés a hosszú tél után. Ám minden számítását keresztülhúzta az új tanárnő érkezése, aki nemcsak elhappolta előle a haladó kurzust, de koordinátorként még támogatni is kénytelen az óráin.
Léna kitörő lelkesedéssel, Matti hűvös ellenszenvvel vág bele a közös munkába. A két angoltanár között igen hamar feszültté válik a légkör, ám a szikrázó hangulat és a heves viták egy idő után egészen másfajta szenvedéllyé alakulnak át.
Péntek Tünde romantikus regényével egy különleges finn kalandra csábítja az olvasókat. Szórakoztató köntösbe bújtatott történet újrakezdésről, kimondatlan vágyakról és arról, mit is lehet kezdeni azzal, ha a szív valami teljesen mást szeretne, mint amit az ész diktál.
(Álomgyár, 2026)
.png)
.png)
.png)