Abban a megtiszteltetésben részesültem néhány héttel ezelőtt, melyben az írónő felkért az első, hamarosan megjelenő regényének az előolvasására. Nem titok, hogy a művel már találkoztam a NewLine Kiadó oldalán, így örömmel elfogadtam Anett megkeresését. A 33-as beteg című alkotás gyönyörű külcsínt kapott, a borító tökéletes egyensúlyban van a történettel, mely Faniszló Ádám csodálatos munkája.
Alapvetően a kötet egy izgalmas, fifikás utazásra invitálja az olvasókat. Az írói stílus és a mű egésze magas szintre emeli a letehetetlenség érzését. A könyv befejeztével olyan kérdések kavarogtak bennem az írónőről és a műről, amikre szerettem volna választ kapni. Ez az interjú picit más, mint az eddigiek. Hiszen egészen idáig többkötetes írót/írónőket kértem fel – Farkas Anett az első számú alanyom, akire a legelső kötetének megjelenése előtt zúdítottam kérdés-lavinát.
"A 33-as beteg című műben kitűnően keveredik a krimi és a thriller, mely nélkülözhetetlen lélektani és feszültségnövelő romantikus elemekkel lett tarkítva. (..) Farkas Anett alkotása egyszerre hajmeresztő és rendkívüli. A megragadó külcsín mögött egy érdekfeszítő, megkapó mű rejtőzik tele felfedezésre váró titkokkal és hazugságokkal."
(részlet az értékelésemből)
(részlet az értékelésemből)
Bízom abban, hogy az alábbi bejegyzésem felkelti az érdeklődéseteket a nevezett könyvvel kapcsolatban, mert szerintem tényleg kihagyhatatlan olvasmány! Ja, és izgatottan várom a történet folytatását!
Kérdések és válaszok:
1. Mikor kezdtél el legelőször írni, s mi volt az, ami ihletet adott A 33-as beteg megalkotásához?
Kislánykorom óta foglalkoztat az írás. Körülbelül tizenhárom éves lehettem, mikor megírtam az első regényemet, az még romantikus zsáner volt, aztán ezt követték az ifjúsági regények, majd a horror. Ezeket nem mutattam meg idegen embereknek, csak a szüleimnek, és az akkori általános iskolai irodalomtanáromnak, Gyöngyi néninek, aki végig biztatott, hogy ne hagyjam abba. Az ifjúsági regények elkísértek a középiskolába is, ott néhány osztálytársam olvasta, akiknek nagyon tetszett. Aztán a tanulás elválasztott az írástól, nem jutott rá időm. Közben alakítottam az életemet - család, munka -, de maga a gondolat, hogy egyszer az én regényem is a polcokon legyen, mindig ott motoszkált a fejemben. A férjem és a nagyobbik öcsém többször is említette, hogy miért nem próbálom meg? Az ő unszolásukra kezdett megszületni a fejemben a történet. Mielőtt viszont bárminek is nekiálltam volna, elvégeztem egy tanfolyamat Zsiga Henriknél, ami adott még egy löketet az egészhez és elkezdtem papírra vetni, pontosabban gépelni A 33-as beteget.
2. Volt olyan rész a műben, amit egyszer/többször megváltoztattál és végül teljesen mássá vált a végleges verziója, mint ahogy azt elsőként elképzelted? Mi volt ez a rész, s mi miatt szorult változtatásra?
Kettő dolog is volt. Nagyon nehéz erről úgy beszélnem, hogy nem írhatok konkrét neveket, de megpróbálom. Az egyik cselekmény a történet vége felé van, ott egy öngyilkosságot kellett gyilkosságra változtatnom, amit Megyeri Judit krimiíró tanácsára fogadtam meg. Szerinte így sokkal hitelesebb lett maga a motiváció. A másik pedig a legvége. Nem szerettem volna happy end-et, de itt pedig Gábor - a rendőrségi segítségem - szólt, hogy egy pici módosítást vigyek bele, ha jót akarok magamnak. 😊 Mindezt majd a regény elolvasása után fogjátok igazán érteni!
3. A regény karakterei közül ki volt az, akit a legjobban a szívedbe zártál? Illetve ki volt az, akivel a legnehezebb volt „együtt dolgoznod”?
3. A regény karakterei közül ki volt az, akit a legjobban a szívedbe zártál? Illetve ki volt az, akivel a legnehezebb volt „együtt dolgoznod”?
A legjobban, akit a szívembe zártam az Rebeka volt. Sokkal könnyebben, gördülékenyebben mentek azok a fejezetek, sőt az előolvasóim is mind alátámasztották ezt, alig várták tőle a további történéseket. Nagyon megszerettem és borzasztó nehéz elválnom tőle, mert az ő története lezárult A 33-as betegben. Olyan karaktert nem tudok megemlíteni, akivel nehezen tudtam volna „együtt dolgozni”. Imádtam megteremteni, életre kelteni őket és felruházni a saját tulajdonságaikkal.
"Talán nem tud különbséget tenni képzelet és valóság között, előfordulhat, hogy nem tudja, hazudik-e vagy sem."
4. Hogyan találtál rá a NewLine Kiadóra? Milyen rögös utat kellett bejárnod, amíg eldöntötted, hogy kiadatod a történeted? Mesélj róla kicsit!
Tavaly novemberben kezdtem el írni az első vázlatokat. A regény teljes egészében pedig szeptember végére készült el, addig rengeteg munka volt vele. Nem is gondoltam volna, hogy egy könyvön ennyit kell dolgozni. A szerkesztőmnek, Tira Nael-nek a szigorával és szaktudásával elértük azt a minőséget, amit már bátran merek ajánlani. A NewLine kiadót két kedves ismerősömnek - Megyeri Judit és Anne Raven - köszönhetően ismertem meg, szerettem volna velük lenni egy kiadónál, ami szerencsére sikerült is.
5. Előrelátásod szerint fog tetszeni a regényed az olvasóközönségnek? Milyen visszajelzésekre számítasz? Gondolkodtál már azon, hogy az esetleges negatív kritikákra hogyan fogsz reagálni?
Bízom a legjobbakban. Sok bétázóm volt a családtagokon kívül. Kértem fel olyan személyt, aki romantikus közegben ír, illetve olyat, aki jártas a krimi zsánerben, valamint elküldtem három bloggernek is. Kíváncsi voltam kire milyen hatással volt a könyv, és büszkén kimerem jelenteni, hogy mindenki nagyon pozitív véleménnyel bírálta. Mindenkinek nem fog tetszeni, ezt nekem is még emésztenem kell, de nyilván nem is született még olyan könyv, ami tetszett is volna mindenkinek. A negatív kritikáktól félek, de ha építő jelleggel fognak érkezni, azt megköszönöm és talán fejlődni is tudok majd belőle.
6. Milyen kutatómunka áll mögötted? Ki és milyen módon segített neked a történet hiteles megírásában? Milyen saját tapasztalatokat tudtál felhasználni?
Több ember segítsége is kellett a munkámhoz. A rendőrségen dolgoztam, ahol sok mindenbe bele láttam ezáltal. Gondolok itt arra, hogy mi zajlik egy helyszínen, hova és kihez kerülhet egy ügy, vagy miképp osztják ki személyekre és még sorolhatnám. Ugyan leszereltem három éve, de a jó kapcsolataim megmaradtak. Ezért is tudtam segítségül hívni a volt főnökömet, dr. Vajda Gábort, aki az ismeretségünktől kezdődően vezető beosztásban dolgozott. Az ő ötlete volt, hogy 2001-ben játszódjon a történet, ő segített végig vinni a nyomozást. Ezen kívül szükségem volt valakire, aki a hiteles pszichológiai szál miatt a segítségemre lehetett. Hiszen Rebeka mentális beteg, akinek a tünetei és a beszéd- és kifejezésmódja reális megjelenítése miatt, a szakkönyvek megismerésén túl mélyebbre kellett ásnom. Kikérdeztem többször is Noémit, aki óriási szerencsémre teljesen odavolt a történetért, és örömmel vállalta ez a feladatot.
"Megszűnt körülötte minden. Csak ők léteztek ebben a percben, a halott és az élő barátnő."
7. Mi volt számodra a legnehezebb és a legkönnyebb része a történetírásnak az ötleteléstől kezdődően a végleges kézirat megszületéséig?
A történetírás legnehezebb része a motiváció megindoklása, annak levezetése volt. A legkönnyebb számomra talán Rebeka karakterének a részei voltak. Nagyon bele tudtam élni magam az ő szerepébe, de azért halkan megjegyzem, nem vagyok mentális beteg. 😀
8. Mennyire áll közel hozzád az olvasás, mint „hobbi, kikapcsolódás”? Milyen köteteket veszel szívesen a kezedbe?
Imádok olvasni. Amióta ismerem a betűket, falom a könyveket. Gyerekkoromban anyukám minden hétvégén elvitt a könyvtárba, és nem volt olyan mesekönyv, amit ne olvastam volna. Ahogy nőttem szélesedett a paletta előttem. Nem vagyok mindenevő, mert a szerelmes kötetek nem a zsánereim, ahogy a fantasy sem. A pszichothrillerek állnak hozzám a legközelebb, hatalmas kedvencem Sarah Pinborough-tól a Ne higgy a szemének! című könyv.
9. Melyik az a zsáner, amiben még el tudnád képzelni magad? Illetve melyik az, amelyikben biztosan nem írnál sohasem?
Csak ebben a zsánerben tudom elképzelni magam. A krimi tarkítva egy kis pszichológiai szállal, illetve egy csipetnyi romantikával. Amiben biztos nem írnék az a fantasy, valamint a sima romantika.
"Felejteni szeretett volna, de a sors nem hagyta."
10. Milyen ötlet van benned a következő könyved kapcsán? Esetleg elkezdted már papírra vetni a történetet?
Kellett egy hónap szünet, de igen, már meg van a fejemben a következő történet. Papírra is vetettem a vázlatot, amire már a szerkesztőm rá is bólintott. Nekiálltam írni, a prológus és az első fejezet, már szerkesztés alatt van. Annyit elárulhatok róla, hogy két idősíkon fog játszódni:1971-ben és 2001-ben. Dávid és Vivien történetét viszem tovább, de azt elöljáróban el szeretném mondani, hogy különálló könyvként is meg fogja állni a helyét. Itt szintén segítségemre lesznek a volt rendőrkollégák, valamint egy frissen végzett pszichiáter is. Az új történet szintén megköveteli a szakmabeli segítséget, én pedig hitelesen, tüzetes utánjárással szeretném ezt a könyvet is az olvasók kezébe adni.
+1. Kérlek oszd meg velünk a kedvenc részleted a könyvből!
+1. Kérlek oszd meg velünk a kedvenc részleted a könyvből!
„– Te szeretnéd, ha az agyadban turkálnának napi szinten? –Rebeka ingerülten megrázta a fejét, szinte köpte a szavakat, még a hangját is felemelte. – Te is csak azért vagy itt, hogy a viselkedésemet tanulmányozd. Nem kell hülyének nézni, mert azt nagyon nem szeretem.
– Rebeka. Senki nem néz hülyének. Mi orvosok, akik téged kezelünk, mindannyian segíteni szeretnénk, ha hagynád.
– Mit szeretnél tudni? Essünk túl rajta – bökte oda a lány lekezelően.
A doktornő a füle mögé tűrt egy elkóborolt tincset, és szóra nyitotta kirúzsozott száját.
– Miért kíséreltél meg öngyilkosságot?
– Ugyan kinek hiányozna a szegény, elmebeteg Rebeka? Miért ne tettem volna? Miért ne próbálnám meg újra?
– Ne beszélj butaságokat. Igenis számít az életed. – Júlia új oldalt kezdett a jegyzetfüzetében, majd ismét témát váltott. – Mi a kedvenc játékod?
– A makaó. Azt nagyon szeretem. Apukámmal szoktam játszani.
– Mármint a nevelőapáddal – javította ki a doktornő.
– Mindegy, kivel, nem?
– Van egy ötletem. Mi lenne, ha a beszélgetéseinket mostantól mindig makaóval kezdenénk? – Júlia egészen felvillanyozódott saját ötletétől, úgy gondolta, ezzel közelebb kerülhet a pácienséhez.
– Hol a csapda? – bizalmatlankodott Rebeka.
– Nincs csapda. Szeretném, ha megbíznál bennem.
Rebeka széles mosolyra húzta száját, és bólintott.
– Kíváncsi vagyok rá, milyen játékos vagy – mondta, és gonosz vigyor ült ki csontos arcára.”
Köszönöm az írónőnek, hogy válaszolt a kérdéseimre!
Köszönöm, ha velem tartottál kedves Olvasó!
Az értékelésem itt érhető el!
💙