Történet:
Manila gyermekkora nem olyan volt, mint amire valaha vágyott, a felnőtté válás útján csak ő és a húga, Siena volt ott egymásnak. Az édesanyjára nem számíthatott, nem támaszkodhatott rá és nem volt a segítségére, amikor erre lett volna szüksége. Sosem látta az édesanyját mosolyogni, sosem látta a boldogság egyetlen apró szikráját sem a szemében, ez pedig az egész életére hatással volt. Valahol mélyen ott burjánzott benne az a kérdés, hogy vajon ő volt-e a hibás?
Sisse, a lányok édesanyja rákkal küzdött az élete utolsó szakaszában, a halálos ágyán a nagyobbik lánya kezébe helyezte a múltja sorsát. Talán bízott abban, hogy a lány le akarja rántani a leplet mindarról, ami a születésük előtt történt és abban is, hogy válaszokra van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a traumáit.
Manila a húga ellenkezése ellenére úgy dönt, hogy elutazik Új-Zélandra és nyomozni kezd édesanyja után. Hiába jár pszichológushoz és hiába utálja az anyját, ahhoz, hogy az élete a normális mederbe terelődjön meg kell ismernie a titkokat, biztosnak kell lennie benne, hogy nem az ő hibája az, hogy Sisse nem tudta azt a gyermekkort biztosítani a lányoknak, amire szükségük lett volna. Azonban főhősünk ekkor még nem tudja, hogy ahhoz, hogy napvilágot lásson mindaz, amit édesanyja rejteget, ahhoz neki is a lelke mélyére kell ásnia és a helyiek sebét is fel kell tépnie, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek.
A lány három hónapra házat bérel egy idős asszonytól, aki által rögtön szembesül azzal, hogy a faluban milyen gyorsan terjednek a pletykák. Hamar világossá válik, hogy a lakók közül van olyan, aki nem örül Manila jelenlétének. A lányt valaki megfigyeli és üzeneteket hagy neki, a zaklató felderítésében egy helyi halász, Brandon, míg Sisse múltjának felkutatásában pedig édesanyja egykori barátnője, Jeanne lesz a segítségére.
Manila a történet végére rájön arra, hogy nem bízhat mindenkiben, aki kedvesen fordul felé, megismeri mindazt a szörnyű terhet, amit az édesanyja egész életében a vállán cipelt. Mindezeken felül felismeri azt is, hogy hogyan kellett volna a kezdetektől viszonyulnia a kialakult helyzethez és azt is, hogy arra az útra, amit bejárt mekkora szüksége volt a saját fejlődése miatt.
Véleményem:
Bettina regénye a lélek legmélyebb bugyraiba nyúl, egy önismereti útra hív, ahol a főszereplővel karöltve átélheti az olvasó a fejlődést és az elmélkedést. Az Örökül hagyott szavak olyan történetet dolgoz fel, ahol az érzelmi sokszínűség egyszerre megrázó és magával ragadó élményként párosul. Képtelen voltam egyszerre elolvasni a művet, némely fejezet után azt éreztem, hogy meg kell állnom és hagynom kell a lelkemet egy picit megpihenni. Tipikusan olyan könyv, amit lehetetlen anélkül kivégezni, hogy ne tépjen fel sebet az olvasóban és ne érezze azt, ahogy a szíve összetörik.
Az írónő lendületes megfogalmazásban, a nulláról építve tárta elénk Manila történetét. Kellően eloszlatta a csavarokat, ahhoz, hogy ne legyen unalmas a kötet, de ne is egyszerre derüljön ki minden, fokozatosan fedett fel minden egyes titkot.
Bevallom, hogy Cora elbeszélését kezdetben nem tudtam hová tenni, aztán amikor minden értelmet nyert vele kapcsolatban, akkor sem éreztem teljesnek az ő történetszálát. Érdekes volt az ő életét is megismerni, de számomra valahogy nem tartozott Manila történetéhez, nem tudtam azonosulni azzal, hogy egybe kezeljem a kettőt. Ötletként jó volt, de őszintén szólva nem éreztem volna meg az olvasás során, ha ezek a fejezetek kimaradtak volna.
Ennek ellenére csak ajánlani tudom Bettina regényét azoknak az olvasóknak, akik kifejezetten olyan könyvet keresnek, amelyek magas érzelmi töltettel rendelkeznek és a magukba nézéstől, az énkép fejlődéstől nem állnak távol. Nem mellesleg az írónő nőiségről kapcsolatos könyveit nem olvastam, de számomra pozitívum volt az is, hogy egy picit ebbe is bepillantást nyerhettünk Manila gondolatai között lavírozva.
Kedvenc idézetek:
"Mindig az volt bennem, hogy ha akadályba ütközöm, akkor azt valahogy meg kell oldani, felül kell kerekedni rajta. De mi van akkor, ha az akadályok épp azért kerülnek az utunkba, mert nem arra kell mennünk, amerre elindultunk?"
"Ő annyira… más. Különlegesnek találom a személyét és a gondolkodásmódját is. Mintha mindig tudná, mit kell mondania, és ehhez meg sem kell erőltetnie magát. Olyan bölcsességet érzek benne, ami belőlem mindig hiányzott, és ezért… be kell vallanom, felnézek rá. A tartása, az ereje, ahogy a világra tekint, magával ragad. Talán ezért vagyok képes elhinni neki, hogy minden rendben lesz."
"Az emberek még mindig hajlamosak azt hinni, hogy a pénz jelenti a gazdagságot és a sikert. Az egónak talán, de a lélek közben haldoklik."
"A világunkat megváltoztatni kívülről nem lehet. Csakis úgy lehetek hatással az életemre, ha befelé tekintek. Azt hiszem, ez a legnagyobb bölcsesség, amire minden embernek szüksége lenne. Annyi mindent keresünk kívül, és nem leljük."
Fülszöveg:
Manila Abbott vágya, hogy feldolgozza anyasebét, és végre elengedhesse a fájó múltat. Ezért édesanyja egykori lakóhelyén, Új-Zélandon próbál válaszokra lelni, és közelebb kerülni a nőhöz, akivel a kapcsolata sosem volt felhőtlen. A sziget azonban nem várt titkokat rejt, amelyek a felszínre bukkanva még jobban felforgatják a lány életét.
Valaki a csontvázakat mindenáron a szekrényben akarja tartani, és ezért még Manilát is képes megfenyegetni. Vajon elég bátor lesz, hogy folytassa a nyomozást az anyja múltja után? Hogyan hat az örökölt sors egy ember életére? Valamint milyen változások történhetnek a régi sérülések és traumák feloldásával?
Ludányi Bettina regénye egy romantikával megfűszerezett lélektani dráma, amely a családi titkok és a szülői terhek témáját dolgozza fel. Az emberi psziché rejtelmeiben barangolunk a főhősnővel, közben pedig a saját mélységeinkbe is leláthatunk.
(Álomgyár, 2024)