Már ismertem a művet, de mivel Az Olvasás éltet! csoportban Viki könyve volt az egyik kibeszélő témája, így mindenképp szerettem volna újraolvasni, hiszen rengeteg rés maradt az emlékezetemben az Egy év Rómában kapcsán. Azt hiszem, hogy anno ez volt a második könyvem az írónőtől, s egyben az első olyan, amit saját példányként megszereztem. Már nincsenek meg teljesen az emlékeim arról, hogy milyen volt legelőször belecsöppeni Leila hétköznapjaiba, mindenesetre ismeretlen könyvként kezeltem az olvasás folyamán, így minden pillanatot átéreztem újra – a keserűeket és az örömteliket is egyaránt.
Baráth Viktória különleges és egyedi stílussal rendelkezik. Lenyűgözően forgatja a szálakat, bámulatosan fogalmaz és lehetetlenné varázsolja a történeteket. Minden alkalommal megdöbbenek azon az érzelmi katarzison, amit általa megélhetünk.
“Számára hiba volt. Számomra az élet.”
Főszereplőnk Leila, aki íróként tevékenykedik a mindennapokban. Már huzamosabb ideje nem adott ki kész kéziratot a kezei közül, mert olyan érzései vannak, mintha elvesztette volna az ihletét, s egyszerűen semmibe sem találja a vigaszt. Elkeseredésében depressziós állapotba került, aminek következményeképp hajszolja az egyéjszakás kalandokat, rengeteg alkoholt fogyaszt, ráadásul gyógyszert is szed.
A kiadója egyáltalán nem örül annak, hogy a nő vakvágányra került az írás terén, így döntés elé állítják. Vagy elutazik egy évre Rómába, ahol naplót kell írnia, vagy végleg elengedik a kezét.
Leila mindig is írónő szeretett volna lenni, így nem kérdés, hogy mit választ.
Habár kezdetben negatívan áll az egész utazás témához, egyre inkább felenged az érzés benne, ahogy egyre távolabb jár. Reménykedve várja, hogy Róma forgatagos utcái és gyönyörű látnivalói megváltást hoznak-e számára.
Az idegen városban kap egy kísérőt is, aki segítségére lehet a történetírásban és a belső érzelmek megváltoztatásában is. Óvakodva közeledik Raymond atyához, hiszen hirtelen fogalma sincs arról, hogy mit szabad és mit nem mondania, tennie előtte.
“Igen, már hittem a csodákban. Hittem abban, hogy mindennek megvan az oka, és minden azért történik, hogy a saját utunk felé tereljen minket.”
Leila továbbra is folytatja a zavaros, élvezeti szerekkel tarkított életet. Míg nem történik valami, aminek hatására megváltozik a véleménye erről is.
A nő olyan titkokat rejteget a lelke mélyén, amik mérgezik a mindennapjait. A démonok nem hagyják, hogy szabaduljon a saját maga börtönéből, emiatt pedig képtelen valójában építkezni. Meghallja az atya szavait, megragadja a belőle áradó pozitív hozzáállás a világhoz, de nem tud azonosulni velük. Érzi a zsigereiben mindezt, de mégsem tud változtatni. Minek kellene történnie ahhoz, hogy megváltozzanak ezek a dolgok a lelkében? Mennyi küzdelmet képes elviselni az ember a saját boldogsága eléréséért?
Raymond atya és Leila között egyre mélyebb kapcsolat bontakozik ki, amik számos boldog pillanatot okoznak mindkettejük számára. Ugyanakkor ennek hatására sokkal jobban féltik a másikat, mint ahogyan azt kellene, és sokkal jobban odafigyelnek a másikra, mint az elvárható lenne. Bonyolulttá kezd válni mindaz, ami köztük kialakult – erre pedig a külvilág is felfigyel.
Vajon Leila nemcsak papként tekint a férfire? Vajon Jonathan egy olyan nőt talált, aki miatt feladná a papi hivatást? Szerelem, szenvedély, vonzalom.
“Meg akartam halni. Akkor, ott, a padlón újból magával rántott a sötétség és a fájdalom, amitől azt hittem, hogy sikerült megszabadulnom. Ám rá kellett jönnöm: a kín és a szenvedés sosem tűnik el igazán, maximum a háttérbe szorul.”
Az Egy év Rómában a lapok elé szegez, összekuszál és érzelmi hatást gyakorol az olvasóra. Nagyon szerettem a történetet, olvasmányos volt és a végén egy megdöbbentő csavart kaptam. Baráth Viktória tudja, hogy milyen elemek hatására esik le az ember álla – s ez pontosan ilyen befejezés volt.
Ajánlom a romantikus lelkületű olvasóknak, mert ez a mű egy igazi olvasmány, amit érdemes legalább egyszer megismerni!
Fülszöveg:
Két megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.
Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie.
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.
Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?
Baráth Viktória, az Aranykönyv-díjra jelölt Első tánc és A főnök szerzője ezúttal lelkünk legmélyebb és legsötétebb bugyraiba vezet minket. Az Egy év Rómában egy szívszorító történet önmagunk elfogadásáról, az élet szépségeiről és a minden akadályt leküzdő szerelemről.
(Álomgyár)