Ambivalens érzésekkel kölcsönöztem ki a Helen Grace sorozat harmadik részét, tekintettel arra, hogy az előző kötetek változó élményt nyújtottak számomra. Az Ecc, pecc könnyen belopta magát a szívembe a nyomozástól kezdve egészen a gyilkosságok kibontakozásáig, miközben fokozatosan megismerhettem a nyomozót és csapatát. Aztán az Üsd, vágd nem tudott igazán magával ragadni, mert aránytalannak éreztem a szereplők magánéletét a cselekménnyel szemben. Legnagyobb bánatomra A babaház sem hozta azt a szintet, amit szerettem volna átélni a lapok közé mélyedve.
Egyik este Ruby több italt és drogot is fogyaszt, ezért kótyagosan ébred hajnalban. Először az ágynemű illata kúszik az orrába, amelybe beburkolózik az ágyon – az illat azonban számára ismeretlen. Az ágynemű nem az övé. Ettől a felismeréstől asztmarohamot kap, és pánikba esve próbálja elérni az éjjeliszekrényén tartott inhalátort, ám az nincs ott. Ahogy körbekémlel a szobába, nem érti, mi történik, mivel emlékszik arra, hogy az este a saját ágyában, a saját szobájában aludt el, azonban most egy sötét, levegőtlen pincében találja magát.
Egy biztonsági cég vezetője, Andy a tengerparton tölti a napot a felesége és a gyerekei társaságában. Piknikezéssel, fürdéssel és pihenéssel tervezik elütni az időt. Ám minden megváltozik, amikor az egyik árok szélén egy női holttestre bukkannak. Az esethez a regény főszereplőjét, Helen Grace nyomozót hívják, aki elsőként felméri az áldozatot, majd azzal az érzéssel távozik a helyszínről, hogy aki a gyilkosságot elkövette, az valószínűleg profi – és nem először gyilkolt.
A pincében ébredő nőnek az anyjával kellett volna találkoznia, ám miután Ruby nem jelent meg a megbeszélt helyszínen, Alice elment az otthonába attól tartva, hogy esetleg valami gond lehet. A nő otthona üresen állt, így az anyjának nem volt oka maradni; ekkor érkezett egy üzenet a telefonjára.
Sanderson nyomozó kapja meg Ruby eltűnési ügyét, aki elsőként a szülőkkel beszélget el a kialakult helyzetről. Elsőként az a gondolat merül fel, hogy a nő talán csak lelépett - ismerve az elmúlt időszakban történteket -, ám ez az elmélet megdőlni látszik, hiszen valaki, aki a születésétől fogva asztmás, nem valószínű, hogy az életet jelentő inhalátora nélkül hagyna hátra mindent. Vajon mi történhetett a nővel, tényleg csak továbbállt, vagy valaki elrabolta?
Mindeközben Grace nyomozó mindent megtesz azért, hogy szemmel tartsa az egyetlen élő rokonát, az unokaöccsét, Robertet. A fiú az előzőleg történtek óta nem jelentkezett, mintha a föld nyelte volna el. Pedig Helen ígéretet tett, hogy a fiú őrangyala marad.
Ruby a sötét pincében számot vet önmagával, próbálja felidézni, honnan ismerős számára az elrablója hangja és szaga. Ám akármennyire akarja, nem jut előrébb.
A tengerparton talált hullát azonosították, a rendőrség felvette a nő édesapjával a kapcsolatot, ami során érdekes felfedezést tettek. A lánya ma is üzent neki az interneten, az elmúlt időszakban alkalmanként többször adott életjelet magáról, ezért nem is jelentették az eltűnését. Ez hogyan lehetséges? Ki akarja a síron túl is életben tartani az áldozatot?
Az események felgyorsulnak.
A csapat elfog egy gyanúsítottat, aki nem mutatkozik együttműködőnek, így sok információt nem tudnak kiszedni belőle.
Roberttel kapcsolatban napvilágot lát egy rendőrségi ügy, ami titkosítva van, így főszereplőnknek mélyebbre kell ereszkednie, hogy meg tudja, mi történt az unokaöccsével valójában, jól van-e. Ám ezzel a saját karrierjét is veszélybe sodorja.
Grace nyomozó azzal a kéréssel fordul a nyomozati osztályvezetőhöz, hogy járjanak utána a korábbi, hasonló eseteknek, mert ezek bizonyítanák az egyik legrosszabb forgatókönyvet. Azt, hogy az elkövető valójában sorozatgyilkos.
Sikerül azelőtt elkapni az elkövetőt, amielőtt ismét gyilkolna?
Hogyan próbál túlélni az áldozat, mennyire jár sikerrel?
Helen Grace-re mi vár a parancsnak való ellenszegülés, a saját szakállra való nyomozás és a többi miatt?
A babaház az első fejezetekben hamar megragadott, aztán a cselekményszál előrehaladtával a bennem tomboló izgalom fokozatosan csökkent. Őszintén szólva nem tudom szavakba önteni, pontosan mi okozta azt, hogy egysíkúvá, érdektelenné vált számomra a könyv. Mindezek ellenére végigolvastam, mert érdekelt, hogy ki volt a gyilkos és mi volt az indíttatása. Talán az volt a gond, hogy mostanában a szokásosnál több kötetet olvastam ebben a zsánerben – legalábbis remélem, hogy csak erről van szó.
Végezetül, nem valószínű, hogy ismét kezembe veszek egy újabb Helen Grace kötetet. Most nincs meg bennem sem az elhatározás, sem az indíttatás ehhez.
"Ruby egyre hangosabban zokogott. Nem lehet igaz, hogy ez történik vele.
– Haza akarok menni – nyüszítette.
A zseblámpa sugara közeledett. A férfi már mellette állt. Ruby lecsüggesztette a fejét, szorosan lecsukta a szemét. Érezte a férfi leheletét. Összerándult, amikor simítást érzett a haján.
– Jó ezt hallani, szerelmem. – Meleg suttogás volt a hangja. – Mert mostantól ez az otthonod."
"Ostobaság, hogy ennyire élvezi. De önkéntelenül is így érzett. Szép volt – a lopakodó lángok, a kihunyó parázs, a finom hamuvá porló selyem. A férfit megindította a látvány, tudatosult benne a jelentősége. Rubynak ez itt a vég. Most már halott, elveszett, de a tűzből, a hamuból valami új és gyönyörű születik."
"(..) Ruby az ágyra visszadőlve tudta, hogy ő az, aki a pokolban van, nem a férfi. Ha vele volt, akkor félelmet és bizonytalanságot érzett, de nélküle elhagyatottságot. Akár tetszik, akár nem, tudomásul kellett vennie, hogy most a fogvatartója jelenti neki a világot."