Gabriel Russ nevével már többször találkoztam a különféle platformokon, elsőként Az apa című könyve kapcsán került az előterembe, amit végül nem olvastam, de terveim szerint pótolni fogom a kimaradást. A Ha tudtam volna… külcsíne végtelenül tökéletes, pontosan illeszkedik ahhoz a történethez, ami az oldalak mélyén bontakozik ki az olvasó szeme előtt. A fülszöveg alapján egy abszolút ígéretes történetet vártam, de annál sokkal többet kaptam. Egy merőben különleges, letaglózó és rabul ejtő regényt, amivel ezidáig egyetlen alkalommal sem találkoztam!
Történet:Sebestyén György élete gyermekkorától fogva göröngyös, ugyanakkor reményekkel teli volt. Mindezt az idősek otthona egyik alkalmazottja, Edit merészségének és kíváncsiságának köszönhetően ismerhetjük meg. Gyuri bácsi érdemesnek tartja a nővért arra, hogy felfedje előtte a múlt legszebb és legszomorúbb pillanatait, ezáltal a mesélő személyisége is nyitott könyvvé válik az olvasó előtt.
Szereplőnk nem szerette a háborút, de kénytelen volt részt venni benne. Legnagyobb örömére jó barátokkal gazdagodott ebben az időszakban, sőt itt ismerte meg élete szerelmét, Róza nénit is. A szerelmük tele volt energiával, szeretettel és békességgel, ennek gyümölcseként született egy fiúk, aki később unokákkal áldotta meg őket.
Gyuri bácsi mindig pozitívan állt a dolgokhoz, a legrosszabban is talált egy apróságot, ami hitet és reményt adott, annak megéléséhez vagy legyőzéséhez. Az élete nem volt egy leányálom, mégis mindene megvolt, amire szüksége volt és ami a legfontosabb, boldog volt. Legnagyobb bánatára számos keserűséget és fájdalmat kellett megélnie, de ezek dacára is ember tudott maradni, s ez az egyik legnagyobb erénye.
A történet a múlt és a jelen váltakozásában íródott, ezáltal bepillantást kapunk Edit nővér mindennapjaiba is. Alapjában két csodás ember beszélgetéseit követhetjük nyomon, melyben olyan tanulságokkal és bölcsességekkel gazdagodhatunk, amiket az olvasó a saját életére is ki tud vetíteni, sőt mindenképpen meg is kellene fogadnia.
Véleményem:
Gabriel Russ egy mélységekkel, érzelmekkel és értékekkel teli alkotást tárt az olvasóközönség elé. Könnyed stílussal, választékos megfogalmazásban írta meg az idei évem egyik legkiemelkedőbb regényét. Nincsenek benne felesleges bekezdések vagy töltelékszavak, minden egyes mondata egy valódi kincs.
A Ha tudtam volna… extrém módon megsiratott, olyan érzelmi kavalkádba sodort, ahonnan nehezen tudtam kikászálódni. Imádtam Gyuri bácsit, leplezetlenül csodáltam azért, ahogyan élt és ahogyan gondolkodott. Gyönyörű, szívszorító történet, amit mindenkinek olvasnia kellene! Egyszerre tört le és emelt a magasba!
Hetekkel később is ugyanaz az intenzív érzelmi hullám söpör rajtam végig, ha a kötetre gondolok. Több ilyen ékes könyvre lenne szükség a mai világban, mert olyan üzenetet hordozhatnának magukban, mint amit ez az olvasmány is. Segít élni - túlélni, átélni, megélni minden percet! Segít a pozitív látásmód alkalmazásában! Reménnyel és nyugalommal tölt el!
Kedvenc idézeteim:
"Nem törődtünk senkivel és semmivel. Csak mi voltunk a világban. Az a rengeteg borzalom, amit együtt átéltünk, összekovácsolt minket. Véglegesen és megmásíthatatlanul. Elválaszthatatlanok lettünk. Nincstelenül érkeztünk ebbe a kapcsolatba, minden, amink volt, az közös volt. Még az emlékek is. Olyanok voltunk, mint egymás testének a meghosszabbítása. Sosem veszekedtünk. Teljesen egy rugóra járt az agyunk. Boldogok voltunk…"
"Mindketten érezték, hogy most fölöslegesek a szavak. Megfelelő kifejezés híján inkább a legbensőbb érzéseket választották. Azokat, amiket most még nem tudnak hova tenni, mert nem éltek át még hasonlót sem. Ilyenkor a tudatalattijuk azt súgja, hogy ez az a pillanat, amire mindig emlékezni fognak – ez az a perc, aminek minden pillanatát ki kell élvezni, mert nemsokára már csak történelem lesz. Egy korszak végét jelenti nagyon sok szempontból, de egy másik kezdetét is egyben. Egy sokkal nehezebb, de nagyon szép korszakét, ami megannyi feladat elé állítja majd őket. Egy embert próbáló korszakét, ami megedzi a jellemet, legyen az férfié vagy nőé."
"A jó napok nem tanítanak semmit. Nyilván szükség van azokra is, mert különben becsavarodik az ember, de higgye el tanulni a rossz napokon lehet. Ezt úgy képzelje el, hogy a rossz napok a tanítási órák, és a jók a dolgozat. Akkor derül ki, hogy mit tanított, és mit fogtunk fel a rossz napok tanításából. Abból derül ki, hogy milyen mértékű volt a tanulás, hogy mennyire tudjuk megélni a jó napokat, és átadni magunkat a nap varázsának. Hogyha egyre sűrűbben vannak a jó napok, akkor bizony a fejlődés útjára léptünk."
"Aki a múltban él, nincs jövője."
"Van egy örök érvényű szabály az életben. Az emberek jönnek és mennek az életünkben, de nem mindenki azért jött, hogy maradjon is. Van, aki azért jön, hogy felnyissa a szemünket, és van, aki azért, hogy megtapasztaljunk valamit, ami negatív előjelű. Ők azok, akik az életünk során elárulnak minket, vagy hátba támadtak, de ne gyűlölje őket sem, mert ők is legalább annyit adtak hozzánk, mint akik a jó ügyért voltak itt. Megtanítottak minket, hogy felismerjük a ránk leselkedő veszélyt, és lehetőséget adtak, hogy többé ne kövessük el ugyanazt a hibát. Ugyanakkor vannak, akik azért jönnek, hogy megtanuljunk szeretni és tisztelni. Rámutatni arra, hogy a világban nem csak gyilkosok és gonosztevők élnek, hanem igaz lelkek is, akik angyalként vigyáznak ránk."
A könyv fülszövege itt olvasható: moly.hu 💙