Sebők Hanga munkásságával 2023 augusztusában ismerkedtem meg, amikor a Gyémántfelhő kiadó jóvoltából lehetőségem nyílt elolvasni a Válaszutak-sorozat első részét. Bevallom, nem vagyok kimondottan újraolvasós típus, blogger pályafutásom alatt nagyjából két-három olyan könyv volt, amelyet többször is a kezembe vettem. Hálás vagyok az írónőnek, amiért gondolt rám és az elsők között olvashattam a Dönts jól! átdolgozott kiadását. Izgatottan kezdtem bele a már jól ismert történetbe, habár szándékosan úgy indultam neki, mintha első alkalommal csöppennék bele, mert nem szerettem volna hasonlítgatni a korábbi élményemhez.
Történet:
Anna a futás szerelmese, heti több alkalommal űzi ezt a tevékenységet, valamint időnként versenyeken is részt vesz. A nő vizsgái jól sikerülnek, ezt pedig az egyetemi társaival egy záróbuli keretében ünneplik meg. Az este több izgalmat tartogat a nő számára, mint amennyit remélt, ugyanis egy részeg férfi erőszakkal a tánctérre akarja rángatni, ám egy másik férfi siet a megmentésére, akivel végül kellemes beszélgetésbe mélyednek.
Fodor Áron egy nagy sportüzletlánc egyik helyi üzletében dolgozik üzletvezetőként, emellett másodállásban személyi edző. Két barátja névnapjának megünneplésén vett részt, amikor Annával találkozott. Az este lezárására végül úgy kerül sor, hogy a férfi hazakíséri a nőt, akivel rögtön megbeszélik, hogy szeretnének még találkozni.
Anna a bulit követő napon hazautazik a családjához Nádasfüredre, ahol a kezdeti jó hangulat hamar szertefoszlik, ugyanis a nőnek és a szüleinek nem ugyanaz a véleménye a diploma megszerzését követő időszakkal kapcsolatban. Főszereplőnk a nagyvárosba való visszaérkezését követően ismételten találkozik Áronnal, akivel hamar egy hullámhosszra kerülnek, és egyre több programot kezdenek el szervezni közösen.
A nő végül félállásban kezd dolgozni angol-német szakos tanárként az egyik nagyvárosi gimnáziumban. Eredetileg főállásban szeretett volna, de időközben rádöbbent arra, hogy szívesen mozdulna más irányba is a munka terén. Ennek köszönhetően akadt meg a szeme egy helyi ingatlanos és építőipari vállalkozás asszisztensi álláshirdetésén. Anna nem tudhatta, hogy abban a pillanatban, amikor az önéletrajzával és a motivációs levelével jelentkezett az állásra, megpecsételődött a sorsa.
Mindeközben a szerelmeseknek akad egy zaklatójuk is, aki nem nézi jó szemmel a kapcsolatukat, és szeretné őket szétválasztani. Ha ez nem lenne elég, Áron előléptetésben részesül a munkahelyén, így ezt követően egy teljes körzetnyi sportüzlet vezetéséért felel, ezen felül pedig családi problémái is adódnak.
Azt fontos tudni, hogy mindketten elszenvedtek egy hatalmas szerelmi csalódást, fájdalmas múlt áll mögöttük. Ezért nagyon fontos, hogy végül mertek bizalmat szavazni egymásnak, közelebb engedni magukhoz a másikat. De főszereplőink vajon jól cselekedtek, amikor esélyt adtak a szerelmük kibontakozására?
Anna milyen döntések előtt áll a munkája és a magánélete kapcsán, ezek mennyi változást hoznak az életébe?
Áron hogyan viseli a körülötte kialakult helyzetet?
A zaklató meddig képes elmenni, hogy szétválassza a szerelmeseket, és mi a célja ezzel?
Véleményem:
A Dönts jól! egy könnyen olvasható, érzelmekben gazdag regény, amelyben az élet furcsa árnyoldalai kapnak helyet. A fejezetekbe mélyedve az olvasó számára nyilvánvalóvá válik, hogy mennyi sorsfordító lépést kell megtennünk a mindennapokban, ahogy az is, hogy sokszor egy-egy kérdés mélyebbre ható, mint amennyire gondolnánk. Hanga elképesztő módon ábrázolja, hogy a választott út milyen hatással van ránk.
A könyv váltott szemszögben íródott, azonban ami a különlegességét adja a történetnek a hasonló felépítésű művekhez képest az, hogy jelen esetben a különböző helyzetek nem egy nézőpontból vannak bemutatva, hanem kettőből. Nekem kimondottan tetszett, hogy Anna volt a “fő” elbeszélő, de emellett a fontosabb momentumokat Áron is elmeséli. Számomra ez kiemelt erőssége volt a kötetnek, mert így mindkét fél oldalát lehetőségünk adódik megismerni és az olvasó sokkal jobban át tudja érezni a bennük zajló érzéseket, gondolatokat, közelebb kerülhetünk a szereplőkhöz.
Bevallom, nem emlékszem, hogy az előző alkalommal a főszereplő kulcs-döntése hogyan érintett, de ezúttal erősen ambivalens érzések kerítettek hatalmukba ezzel kapcsolatban. Sokat gondolkodtam azon, hogyan cselekedtem volna Anna helyében, mit választottam volna. Első benyomásra azt mondanám, hogy egyetértek a nő döntésével, de a befejezést követően, egy kis időt hagyva magamnak kétségeim adódtak ezzel kapcsolatban. Olvasóként számomra is egy hatalmas kérdés, hogy vajon melyik irányba húzna a szívem.
A Válaszutak első része egy romantikus, elgondolkodtató regény, aminek az alapötlete nagyon tetszik, de a megvalósítása tekintetében sem igazán tudok panaszkodni. Hanga stílusa, fogalmazásmódja – pozitív értelemben – annyira más, mint amit általában megszoktam. Extrém gyorsan peregtek az oldalak a kezemben, a szereplők pedig mélyen belopták magukat a szívembe a döntéseik ellenére.
Ajánlom azoknak a könyvmolyoknak, akik szívesen olvasnának egy részben ifjúsági, mégis felnőttes, barátsággal és szeretettel átitatott regényt, amelyben fontos szerepet kapnak az életünk során adódó lehetőségek!
Köszönöm Sebők Hanga írónőnek az előolvasási lehetőséget!
Idézetek:
"Hüvelykujjával végigsimítja előbb az államat, majd az alsó ajkamat. Pár pillanatig a szemembe néz, mintha engedélyt kérne. Egyetlen hosszú pislogással jelzem, hogy rendben, mire ő lágy csókot lehel a szám szélére, amit én viszonzok. Lassan húzza végig a puha ajkát az enyémen, de nem kér bebocsátást. Meglep, mennyire várom a folytatást, és hogy csalódottságot érzek, amiért az nem érkezik."
"Olyan tiszta és ártatlan. Annyira más, mint azok a lányok, akik az utóbbi időben felbukkantak a környezetemben. Különleges érzés vele lenni, mert teljesen megnyugtat, és ugyanakkor fel is pezsdít a közelsége."
"Elképesztő, hogy az emberi kapcsolatainkat is úgy kezeljük, mint a tárgyainkat, ebben a fogyasztói társadalom által uralt világban. Már szinte soha nem akarjuk megjavítani azt, ami elromlik, helyette egyszerűen kidobjuk, és újat szerzünk be belőle.
Elég egy nagyobb konfliktus, talán csak valami komolytalan dolog miatt, és már nincs tovább. Nem ismerjük a megbocsátást és az alkalmazkodást."
"Egyszerre volt gyengéd és odaadó, mégis szenvedélyes."
"Apám halála döbbentett rá, hogy mennyiszer elszalasztjuk a lehetőséget. A lehetőséget arra, hogy együtt lehessünk a szeretteinkkel. Mindig találunk kifogást. Olyan könnyű azt mondani, hogy sok a dolgom, nem érek rá. Aztán meg már azon kapjuk magunkat, hogy a lehetőség veszett el. Szóval én már azt vallom, ne a kifogásokat keressük, hanem ragadjunk meg minden pillanatot arra, hogy a szeretteinkkel lehessünk!"
"Pusztító tornádóvá vált, ami mindent megsemmisített maga körül."
Fülszöveg:
Amikor Áron, akinek a mindennapjai egy ideje csak a munka körül forognak, megpillantja Annát egy bárban, úgy érzi, élete szerelmét találta meg. A két fiatal sorsa összefonódik. A friss diplomás Annának azonban felnőtt élete első komoly döntéseit kell meghoznia. Felmerül a kérdés: az érzelmeire vagy az eszére kellene-e hallgatnia? És vajon Áron megérzései helyesek a lánnyal kapcsolatban, vagy félrevezetik őt?
Kövesd Anna és Áron történetét, és döntsd el, hogy te is azon az úton járnál-e, amelyet ők választanak! Inkább a szívedre vagy az eszedre hallgatnál?
Sebők Hanga, Dugonics András Irodalmi díjas szerző debütáló regénye most kívül-belül megújulva tér vissza, és a történet ismét arra késztet, hogy – a főszereplők sorsát követve – mi is elgondolkodjunk az életünk fontos pillanatain és a saját döntéseinken.
(Gyémántfelhő, 2026)
.png)
.png)
.png)