Sofia O’Brian: Sors rulett (Sailor duológia 1.)

Sofia O’Brian munkásságával egy kicsivel több mint fél évvel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor a könyvtár polcain felfigyeltem az Amikor szabadok leszünk című regényére. Sofia és Noah története pozitív nyomot hagyott bennem, emiatt a terveim között szerepelt, hogy más művét is megismerjem az írónőnek. A Sailor duológia első része már korábban felkeltette az érdeklődésemet, így nagyon megörültem, amikor kikölcsönözhetővé vált.

Történet:

Főszereplőnk elsősorban mesterlövész, másodsorban osztagvezető. Egy olyan ügyben kell eljárnia az ötfős csapatával, amelyhez feltétlenül szükséges, hogy a másik osztagvezetővel, Jonasszal és annak társaival együtt dolgozzanak. Ehhez Olaszországba repülnek, mivel egy árvaházban a gyerekek veszélybe kerülnek. A rajtaütés rosszul sül el, aminek a következményeképpen Hope-ot elhurcolják.

A nő végül az ellenség fejének, Donovannak az otthonába kerül, ahol fogságban tartják. Hope próbál dacolni a férfival, információkhoz jutni, de pár nap alatt olyan érzelmek és vágyak bontakoznak ki benne, amelyekre gondolnia sem lenne szabad. A szíve azt súgja, hogy valamit benéztek a csapattal és nem Don a rosszfiú, az esze viszont tudja, hogy túl sok bizonyíték van ellene, így egyértelmű számára, hogy a férfi melyik oldalon áll.

A kettejük között szikrázó feszültség, a vonzalom olyan tettre sarkallja Hope-ot, amit rövid időn belül megbánik. Úgy érzi, hogy elárulta a társait és a józan eszét is. Mégis, ami ezután következik, darabokra töri a szívét és megsérti a becsületét. 

Büntetés vagy gondoskodás – hol húzódik a határ, és van-e belőle kiút?
Mi zajlik a háttérben valójában?
Lehet-e egy valódi kapcsolat alapja a félelem és a hazugság?

Véleményem:

Őszintén szólva a kötet kezdő fejezetei nem hoztak annyira lázba, mint amennyire szerettem volna, de utólag belátom, hogy szükség volt erre a bevezetésre, hogy át tudjam élni teljes mértékben a Hope-ban zajló érzelmeket a bajtársai és a munkája iránt. Ezután pedig olyan izgatottság uralkodott el rajtam, ami abszolút ellensúlyozta a történet első oldalainak szürkeségét.

Sofia O’Brian által egy érzelmekkel és cselekménnyel átszőtt világba utazhattam el, ami maximálisan beszippantott, és az utolsó oldalakhoz érve teljesen ledöbbentett. Kevés olyan regényt ismerek, amiben két ennyire erős karakter az én szememben tud jól együttműködni. Hope és Donovan is szimpatikus volt, annyira akartam hinni abban, hogy valójában mégsem ellenségek, de erre a végkifejletre egyáltalán nem számítottam. Az írónő tudta, hogy mikor csavarjon még egy kicsit a történeten, hogy minden a feje tetejére álljon.

Nem olvastam korábban kifejezetten hard romance regényt, így nem teljesen tudtam, hogy mire számítsak, de a Sors rulett felülmúlta minden várakozásomat. Merem azt mondani, hogy az idei év egyik legjobb olvasmánya volt számomra. Hajt a kíváncsiság, hogy megismerjem a Sailor duológia folytatását!

Kedvenc idézetek:

"Te olyan vagy, mint az áradó folyó, amit erővel kell mederbe terelni ahhoz, hogy ne pusztítson el maga körül mindent."

"Előlem nem kell rejtegeted a gyengeséged, Bárányka. Én az emberek erős oldalára figyelek, ezért vagy itt. Mert jó ellenfélnek tartalak, ezért inkább magam mellett akarlak tudni, sem mint a sötétben rejtőzve, ahonnan könnyedén rám támadhatsz."

"Mindkettőnket vonz a másikra ereje és személye, mégis tudjuk, hogy nem szabad a másikat közel engednünk magunkhoz. Nem beszélhetünk a munkánkról, mert a másik az ellenség táborának nemhogy a tagja, de a feje is, ugyanakkor nem tudjuk nem bámulni egymás testét. Akarom őt és ő is akar engem, gyűlölöm és ő is gyűlöl. A kérdés csak az, hogy melyikünkben melyik kerekedik felül, és kettőnk közül ki bizonyul a végén erősebbnek."

"Nem ő irányít, de nem is én. Csókunk küzdelem a másikért és a másik ellen. Harcolunk az irányításért a másik felet, mert még nem dőlt el, ki a domináns fél. Egyikünk sem hajlandó megadni magát, és ez az olaj a köztünk tomboló szenvedély tüzére. Már épp annyira akarom őt, mint amennyire gyűlölnöm kellene, és ez most arra késztet, hogy még szorosabban kapaszkodjak belé."

"– Játszadozz csak a farkassal, míg fel nem fal! – morogja az arcomba.
Szeme, ha lehet, a szokásosnál is feketébb, fékezhetetlen tűz ég benne. Olyan tűz, ami ha elszabadul, minden sejtemben elpusztít, mégsem vágyok semmi másra, csak Donovan mindent felemésztő erejére. Árassza csak ki rám minden dühét és vágyát. Egyszerre akarom, hogy szeressen és büntessen, holott én magam sem értem ezt a kettősséget."

Fülszöveg:

„A sorsunkat nem mi választjuk meg, de alakíthatjuk. Vannak azonban olyanok, akiknek ez nem áll hatalmában. A mi kötelességünk ezeknek az embereknek segíteni!”

Amikor a szív és az ész összecsap, min múlik, hogy melyik kerekedik felül? Főként, ha közben gyerekek százainak sorsa a tét?

Három ellenséges erő…
Két harcos szív…
Egy küldetés…

De vajon ki az ellenség?

Hope Sailor élete a munkája – a szó legszorosabb értelmében –, ugyanis az ő esetében egy apró hiba is végzetes lehet.
Márpedig Hope nem kicsit botlik, amikor szembe találja magát az ellenség fejével, Donovan Grey-el.
Azt azonban nem tudhatja, hogy bűnéért az életével vagy a szívével kell fizetnie. Vagy mindkettővel.

Donovan Grey a török származású, katonai múlttal rendelkező vezér nem csak titokzatos, de rendkívül veszélyes is. Különösen Hope szívére és sorsára nézve.

A választás szerelem és erkölcs között sosem könnyű döntés, főleg ha egy makacs szív és egy dacos jellem háborúzik egymással.

(Pitypang kiadó, 2025)