Oldalak

2026. április 13.

L. J. Shen: Igazán őrülten szeretlek (Tiltott szerelem 1.)

 

L. J. Shen munkásságával már többször találkoztam a közösségi média felületeken, de még egyetlen könyvével sem ismerkedtem meg mostanáig. Bevallom, ezúttal elsősorban a borító színvilága volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet, aztán a fülszöveg elolvasását követően biztos voltam abban, hogy ezt a kötetet mindenképpen szeretném a kezemben tartani és felfedezni. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen mű bontakozik ki előttem, de arra nem számítottam, hogy milyen erősen beránt majd!

Történet:

Calla Litvin élete sosem volt könnyű vagy hétköznapi. A családja orosz származása és a különc viselkedése miatt szinte minden oktatási intézményben voltak olyan gyerekek, akik nevettek rajta, akik kiközösítették és akik bántották. Az óvodában ismerkedett meg a legjobb barátnőjével, Dylan Casablancassal, aki már ott kiállt érte és onnantól fogva elválaszthatatlan kapocs alakult ki kettejük között. A lány bátyjának, Ambrose Casablancasnak (Rownak) már ekkor volt egy sajátos, mogorva stílusa, ám ezt csak a szerettei előtt vetkőzte le - köztük Cal előtt is. 

Rengeteg közös élménnyel a hátuk mögött főszereplőnk jó ötletnek tartotta, hogy a végzős bál estéjét azzal zárja, hogy elveszítse a szüzességét - hiszen az ellenkező nemtől való tartózkodása miatt biztos volt abban, hogy a későbbiekben ez nem fog megtörténni. Ebből kiindulva számára egyértelmű volt, hogy kizárólag az a fiú legyen a kiválasztott, akiben megbízik: Row. Cal tudta, hogy a legjobb barátnője haragudni fog rá, de arra nem volt felkészülve, hogy mennyire…

Évekkel később Cal visszatér a szülővárosába az édesapja halála miatt, ahová hosszú ideje be sem tette a lábát a Casablancas testvérekkel végződött kapcsolata következtében. Ennek ellenére a saját szorongásán túl lépve mindent megtesz azért, hogy visszakapja a legjobb barátnőjét és a fiúval kialakult barátságát is - aki mostanra egy neves, sármos férfivá érett. 

Cal az édesanyja miatt úgy dönt, hogy a new york-i életét egy rövid időre hátrahagyja, és hazaköltözik hozzá. Talán a sors keze, hogy végül Row éttermében szerez állást ideiglenesen, aki próbálja a lehető legtávolabb tartani magát a nőtől. Mindenesetre számára siker, ahogy az is, hogy a mostanra állapotos Dylannel a kapcsolata békésebb vizekre evez. 

Főszereplőink - Cal és Row - csak kerülgetik egymást, próbálják nem észrevenni a kettejük közt szikrázó levegőt. Mindketten küzdenek a démonjaikkal, próbálják megvédeni a már egyszer darabokra tört szívüket, de arra az intenzív szenvedélyre nem számítanak, amit már a pillantásuk előidéz. Létezik az a szerelem, ami képes begyógyítani a múlt sebeit és erőt adni a jelennek? Létezik az a szerelem, ami elsöpör minden racionalitást? És ha igen, akkor milyen áron?

Véleményem:

Rég éreztem azt, hogy ennyire erősen magával ragad egy történet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy - számomra is meglepő módon - a 600 feletti oldalszámú könyvet kicsit több mint két este alatt kiolvastam. Az utolsó fejezet után csak az üresség maradt bennem, mert annyira jó érzéssel töltött el Cal és Ambrose kapcsolatának alakulása, ahogy a nehézségeik leküzdésének nyomonkövetése is. 

Az Igazán őrülten szeretlek berobbant, összezúzott, majd óvatosan újraépített. Átéreztem Row fájdalmát, ahogy Cal félelmét is. Legszívesebben mindkettejüket megöleltem volna mindazért, amit meg kellett élniük és el kellett viselniük. Az erotikus jelenetek mennyiségét ellensúlyozta a regény romantikus része, amelyek szerintem jól kiegészítették egymást - bár többször megszólalt bennem a kisördög, és úgy éreztem, hogy nagyon az ízlésesség határát súrolják. Némelyik buja pillanat annyira el lett húzva, hogy én éreztem kellemetlenül magam, ez pedig negatívumként hozzájárult az összbenyomásomhoz is. Emellé pedig társult az is, hogy a legjobb barátnők kapcsolatában éreztem olyan helyzeteket, amelyek számomra megrengették a barátság fogalmát.

Nincs viszonyítási alapom L. J. Shen többi regényéhez képest, de én abszolút elégedett voltam azzal az élménnyel, amit a műtől kaptam. Voltak benne klisék és előfordult, hogy nem értettem egyet a szereplők döntéseivel, de számomra ezek annyira eltörpültek az olvasmány többi pozitívuma mellett, hogy csak utólag keltettek bennem bárminemű érzést.

Mindent egybevetve csak ajánlani tudom az erotikus-romantikus kötetek kedvelőinek, mert ez a történet egyszerre keltett bennem reményt és törte össze a szívemet!

Köszönöm az Álomgyár kiadónak a recenziós példányt! 

Kedvenc idézetek:

"Mindig is hazug voltam. A füllentés olyan, mint a smink: könnyű korrektorként fedi el az életem szégyenfoltjait, hogy a szeretteim ne nyugtalankodjanak.Szokásommá vált hazudni. Ha azt feltételeztem, hogy egy számomra fontos embernek nem tetszene a válaszom, inkább kitaláltam egy másikat, méghozzá egy személyre szabottat."

"Mosolygott, amikor a szervezete kezdett leállni. Mosolygott, amikor gyerekeket tanított. Mosolygott, amikor anya kötött, és ő óvatosan adagolta a fonalat a gombolyagról. Mosolygott, amikor azt hitte, senki sem látja, hogy elcsen egy kekszet a hűtő tetején lévő sütisdobozból. Apa mindig mosolygott. Mert tudta, hogy számomra az ő boldogsága a legcsodásabb látvány."

"Ugye nem törheti össze a szívemet még azelőtt, hogy odaadtam volna neki? Ehhez nincs joga."

"A problémák olyanok, mint a szörnyek; a félelemmel csak táplálod őket, amitől egyre nagyobbak lesznek. Ne feledd, erősebb vagy bármilyen utadban álló falnál!"

"És soha ne feledd, amit mondtam: a sötétség azért irigyli a holdat, mert az segít neki ragyogni. Ne hagyd, hogy mások kevesebbnek mondjanak a tökéletesnél!"

"Ő volt az én saját napom, aki túl fényesen és perzselően ragyogott."

"A törődés veszélyes dolog, mindenféle problémához vezet."

"A rabjává váltam. Az illatának, az ölelésének, annak, ahogy az arca a másodperc törtrésze alatt felragyog, ha olyasmit lát, ami kedves a számára. A megszállottja lettem."

"Az igazság az, hogy a szerelem vagy a legjobb, vagy a legrosszabb dolog, ami az emberrel történhet. Minden azon múlik, van-e bátorságunk elfogadni."

"Önmagunknak hazudni olyan, mint meginni egy üveg bort.
Rövid távon jólesik, de hosszú távon pusztító."

Fülszöveg:

Újra fellobban a régi láng.

A beképzelt, elérhetetlen, jóképű és kétségkívül zseniális Michelin-csillagos séf, Ambrose Casablancas életét egyetlen szenvedély tölti ki – a főzés. Hiszen a nők csak eltérítenék a céljától. Így inkább nem bonyolódik komoly kapcsolatba.

Majd váratlanul felbukkan a bájosan különc Cal Litvin, húga rég nem látott barátnője, aki munkát keres. Mivel régről ismerik egymást, ad neki egy esélyt. Azokra az érzésekre viszont nincs felkészülve, amelyeket a lány kelt benne. Hiszen Ambrose legnagyobb bosszúságára Cal éppoly tüzes, mint a konyhája.

Cal már nem az az őzikeszemű kislány, aki egykor volt. Immár egy nő, akit mindenáron meg akar hódítani.

Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen regénye megannyi édes és pikáns pillanatot ígér. Te is átadod magad az érzéki ízek csábításának?

(Álomgyár, 2026)