Több mint négy évvel ezelőtt olvastam legutóbb az írónőtől. Az elmúlt időszakban megjelent regényei nem igazán keltették fel az érdeklődésemet, ellenben a Szerelem és más hazugságok című kötettel. Nagyon megörültem, amikor a könyvtárból ki tudtam kölcsönözni, ugyanakkor őszintén szólva egy apró tartózkodás is volt bennem. Régebben nagyon szerettem Viki műveit, mert a gördülékeny stílusa és az izgalmas cselekményszálak miatt közel tudtam kerülni a történeteihez, emlékezetes élményt nyújtottak.
A nő kilátástalan helyzetbe kerül, az élete egyik napról a másikra összeomlik: a vőlegénye hűtlen hozzá, az állásából elbocsátják. Nincs hová mennie, ráadásul az anyagi helyzete is kétségbeejtő. Egy véletlen folytán találkozik egy lánnyal, Bogival, aki segítséget kínál neki: lépjen be abba az elit, titkos eszkortügynökségbe, ahol ő is dolgozik. Adél nehezen szánja rá magát, de tudja, hogy jelenleg nincs lehetősége válogatni.
Elsődlegesen a nő az Ékkör főnökével, Áronnal hivatalos egy találkozóra, ahol minden részletet tisztáznak a munkával kapcsolatban. Az első ügyfelek pozitív élményként maradnak meg Adélban, ennek ellenére nem haladnak simán a dolgai. Főként, miután megismerkedik az egyik bár zongoristájával, Bencével, aki a zseniális játékával felborzolja a nőben rejlő szenvedélyt a zene iránt. Sőt, valójában annál sokkal mélyebb érzelmeket is ébreszt benne, habár barátságként azonosítják a köztük kibontakozó kapcsolatot, néhány alkalommal azonban többnek látszik.
Adél hirtelen felindulásból egy alkalom erejéig színpadra áll, ahol kiengedheti a hangját, a benne tomboló érzéseket, és végre megélheti a zene iránt érzett szenvedélyét is. Ekkor jön rá arra, hogy több lehetősége is van az életének megélésére, csak mindegyik más kockázattal jár. Eszkortként sikeres a munkájában, anyagi biztonságot tud teremteni magának. Énekesként vagy befuthat, vagy nem, de csak ezzel élheti meg a szerelmet is.
Elég bátor ahhoz, hogy felforgassa az életét, és a boldog, ugyanakkor bizonytalan utat válassza? Vagy marad a biztonságos, de boldogtalan úton?
Mennyi kockázat terhét bírja el egy döntés?
Adél képes talpra állni, ha a világa kifordul a négy sarkából?
A Szerelem és más hazugságok nekem nagyon tetszett, könnyen haladtam az oldalakkal és elképesztő módon sodródtam az eseményekkel. Viki rengeteg érzelmet kiváltott belőlem, képtelen voltam huzamosabb időre letenni a történetet, mert az időközben felmerülő kérdések folyamatosan cikáztak a fejemben a lehetséges válasz-variációkkal együtt. Számomra pozitív csalódás volt a mű - tekintettel arra, hogy akaratlanul is keltett bennem egy alapfélelmet a moly.hu-n látható értékelési százalék (bár nyilvánvaló, hogy az sokszor hamis képet fest).
Az írónő több fontos témát is előtérbe helyez a cselekményben. Megmutatja, milyen nehéz felállni a padlóról, amikor az embert hatalmas csalódás éri. Ráébreszt, hogy még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben is van kiút — valahol mindig rejtőzik egy apró kiskapu, csak meg kell találni. Vannak pillanatok, amikor nincs lehetőség válogatni: el kell fogadni azt, amit az élet az ölünkbe ejt, és remélni, hogy a végén minden jobbra fordul. A szerelem gyakran akkor toppan be, amikor a legkevésbé számítunk rá, mégis, ha megérint, nem szabad félvállról venni. A történet azt is megmutatja, hogy az álmokért folytatott harc az élet szerves része — nélkülük nem lehet teljesen élni. Az elnyomott vágyak pedig előbb-utóbb úgyis felszínre törnek, és amikor ez megtörténik, könnyen lehet, hogy kő kövön nem marad.
Ajánlom a regényt azoknak a könyvmolyoknak, akik szívesen olvasnak az újrakezdés és a második esély témájában, és nem riadnak vissza egy nem mindennapi történettől!
"(..) az élet legjobb pillanatai nem hangosak. Nem látványosak. Csak csendesen, finoman belopóznak a szívedbe, mint egy jól eltalált refrén."
"(..) nem az a fajta fiú, akit első pillantásra észreveszel. Nem harsány, nem követel figyelmet, inkább ő a megfigyelő. Olyan, mint egy dallam, ami először csak háttérzeneként szól, de aztán, ha elhalkul a zaj, rájössz, hogy már órák óta csak azt dúdolod. Van benne valami fura nyugalom. Mintha a világ kicsit kevésbé lenne zűrös, amikor ő ott van. És nem azért, mert megoldaná a problémáidat, hanem mert eszedbe juttatja, hogy nem vagy egyedül velük. A szeme… sötét, de nem hideg. Inkább olyan, mint amikor a víz fölé hajolsz, és nem tudod, mit találnál a mélyén. A mosolya nem önelégült, hanem mintha csak nekem szólna. Mint egy titok. És ahogy rám néz… Nem úgy, mint aki akar valamit. Inkább úgy, mint aki lát valamit. Valamit bennem, amit már én is elfelejtettem.
Néha olyan érzésem van, hogy ő jobban ismer engem, mint én magamat. Hogy amikor hallgat, akkor is mond valamit. És amikor hozzám szól, nem akar megváltoztatni, csak azt akarja, hogy végre az merjek lenni, aki vagyok. Nem tudom, hogy ez szerelem-e. De azt tudom, hogy amikor vele vagyok…, nem félek attól, ha csend lesz. És talán már ez is elég."
"Nem gondolkodom, nem ellenkezem, csak engedem, hogy csókoljon. Hogy elveszítsem az irányítást, és mégis valahogy újra önmagam lehessek."
"– Tudod, a legnagyobb hazugság az, hogy az út mindig egyenes – szólal meg végül. – Néha egészen másfelé visz, mint ahová indultál. Azt hiszed, elvesztél, pedig csak kerülőúton mész valami nagyon fontos felé.
– És honnan tudom, hogy az a dolog valóban fontos? – kérdezem.
– Onnan, hogy amikor eljutsz oda, visszanézve minden értelmet nyer."
"(..) már tudom, hogy ha elbukom, újra képes leszek talpra állni. Ha kell, akár ezerszer is."