Az írónő stílusát több zsánerben is megismertem már, azonban ebben a regényben ismét egy újabb oldalát mutatja meg az olvasóknak. A romantikus vonal után a thriller és a krimi témájában olvashattunk tőle, ám az Ahol a százszorszépek nyílnak című mű sokkal inkább a lélektan és a pszichológia irányába mozgatja a szálakat.
"Az örökké és a soha szavak számomra felfoghatatlan jelentéssel bírtak. Néha perceket jelöltek, máskor heteket vagy hónapokat, és sosem lehetett kiszámítani, meddig tartanak."
Borító, első benyomás:
A regény külcsínébe első pillantásra beleszerettem: gyönyörű és tökéletesen harmonizál a történettel. Ami a fülszöveget illeti: kellő információt tartalmaz az olvasó számára. Alapjába véve már a kötet beharangozásakor eldöntöttem, hogy szeretnék belecsöppeni ebbe az alkotásba mihamarabb, s úgy gondolom, hogy meg is találtam a megfelelő pillanatot a könyv elolvasására.
Történet:
Molly élete összeomlik, amikor bekövetkezik egy tragikus esemény családja életében. Úgy érzi, hogy el kell költöznie azért, hogy jobban legyen – az állandó pánikrohamok és a mindennapi szorongás megnehezíti az életét. Bízik abban, hogy ez békét és nyugalmat hoz lelkének.
Norman mindennapjai ugyanúgy telnek, mióta balesete volt – nem emlékszik a múltjára és a jelenben is igyekszik láthatatlan maradni. Egyetlen barátja, Daisy, aki minden alkalommal mellette áll, amikor szüksége van rá.
A nő hamar talál munkát egy közeli pékségben, közben megismerkedik az egyik közeli bolt tulajdonosával, Masonnel is. Molly sosem bízott igazán az emberekben, ennek ellenére eldönti, hogy ezen változtatnia kell, ezért az első bizalmi kapcsolatot Masonnel kezdi kiépíteni. A férfi hamar a bűvkörébe vonja a nőt, így a kapcsolatuk egyre gyorsabban és ütemesebben halad. Ám amikor a férfi összeismerteti a nőt néhány ismerősével, számos dolog másként kezd értelmet nyerni.
A regény külcsínébe első pillantásra beleszerettem: gyönyörű és tökéletesen harmonizál a történettel. Ami a fülszöveget illeti: kellő információt tartalmaz az olvasó számára. Alapjába véve már a kötet beharangozásakor eldöntöttem, hogy szeretnék belecsöppeni ebbe az alkotásba mihamarabb, s úgy gondolom, hogy meg is találtam a megfelelő pillanatot a könyv elolvasására.
Történet:
Molly élete összeomlik, amikor bekövetkezik egy tragikus esemény családja életében. Úgy érzi, hogy el kell költöznie azért, hogy jobban legyen – az állandó pánikrohamok és a mindennapi szorongás megnehezíti az életét. Bízik abban, hogy ez békét és nyugalmat hoz lelkének.
Norman mindennapjai ugyanúgy telnek, mióta balesete volt – nem emlékszik a múltjára és a jelenben is igyekszik láthatatlan maradni. Egyetlen barátja, Daisy, aki minden alkalommal mellette áll, amikor szüksége van rá.
A nő hamar talál munkát egy közeli pékségben, közben megismerkedik az egyik közeli bolt tulajdonosával, Masonnel is. Molly sosem bízott igazán az emberekben, ennek ellenére eldönti, hogy ezen változtatnia kell, ezért az első bizalmi kapcsolatot Masonnel kezdi kiépíteni. A férfi hamar a bűvkörébe vonja a nőt, így a kapcsolatuk egyre gyorsabban és ütemesebben halad. Ám amikor a férfi összeismerteti a nőt néhány ismerősével, számos dolog másként kezd értelmet nyerni.
"(..) mérhetetlen megkönnyebbülés és hála árasztott el, hogy valaki a legsötétebb titkommal együtt is elfogad; hogy valaki, megpillantván a vérző, gennyes sebeimet, ahelyett, hogy sót szórna rájuk, gyengéd figyelemmel igyekszik kitisztítani őket."
Mindeközben Norman fokozatosan kilép a sötétből és barátkozni kezd Mollyval, annak ellenére, hogy tudja, emiatt elvesztheti Daisyt. Azonban átkerül a ló másik oldalára, s már nem igazán érdekli mindez. Döntött: meg akarja tudni, hogy miért olyan ismerős neki Molly és mi közük egymáshoz.
Vajon Molly és Mason kapcsolata milyen irányba indul el, mikor a titkok felfedni látszanak? Normannel mi történt igazából, s ki Daisy?
Karakterek:
Molly – Számomra szimpatikus karakter volt a különcsége ellenére – vagy talán pont azért. Büszkeséget éreztem, amiért sikerült ledöntenie a korlátait és továbblépett a szorongások kereszttüzéből. A történet végére egyetlen szó lebegett előttem vele kapcsolatban: bátor.
Norman – A történet kezdetén furcsa szereplőként tartottam számon, majd ahogy sikerült egyre jobban megismerni, egyre inkább megértettem a tetteit és a gondolatait. Hatalmas árat fizetett azért, hogy felfedje a múltját – s talán ha előtte kapott volna egy szeletet a múltból, akkor máshogy döntött volna.
Daisy – Alapvetően idegesítő karakter volt számomra – a hirtelen feltűnések, az irányításmánia, amit Norm életében akart tenni. Ám a történet végére kikerekedett minden és megtudtam miért volt mindez, habár ez a vele kapcsolatos érzelmeimen semmit sem változtatott.
Mason – Az iránta táplált érzelmeimet és gondolataimat nem tudom hová tenni. Az elején nagyon megkedveltem, azonban a kötet vége felé egyfajta harag vet erőt rajtam. Nem a történtek miatt, hanem inkább azért, mert ő egy szót sem szólt. Ha őszintén beszélt volna, akkor talán máshogy viszonyultam volna hozzá.
Vajon Molly és Mason kapcsolata milyen irányba indul el, mikor a titkok felfedni látszanak? Normannel mi történt igazából, s ki Daisy?
Karakterek:
Molly – Számomra szimpatikus karakter volt a különcsége ellenére – vagy talán pont azért. Büszkeséget éreztem, amiért sikerült ledöntenie a korlátait és továbblépett a szorongások kereszttüzéből. A történet végére egyetlen szó lebegett előttem vele kapcsolatban: bátor.
Norman – A történet kezdetén furcsa szereplőként tartottam számon, majd ahogy sikerült egyre jobban megismerni, egyre inkább megértettem a tetteit és a gondolatait. Hatalmas árat fizetett azért, hogy felfedje a múltját – s talán ha előtte kapott volna egy szeletet a múltból, akkor máshogy döntött volna.
Daisy – Alapvetően idegesítő karakter volt számomra – a hirtelen feltűnések, az irányításmánia, amit Norm életében akart tenni. Ám a történet végére kikerekedett minden és megtudtam miért volt mindez, habár ez a vele kapcsolatos érzelmeimen semmit sem változtatott.
Mason – Az iránta táplált érzelmeimet és gondolataimat nem tudom hová tenni. Az elején nagyon megkedveltem, azonban a kötet vége felé egyfajta harag vet erőt rajtam. Nem a történtek miatt, hanem inkább azért, mert ő egy szót sem szólt. Ha őszintén beszélt volna, akkor talán máshogy viszonyultam volna hozzá.
"Minden egyes pillanat mérgezett és rohadt, mert áthatja a sötétség."
Vélemény:
A könyv elolvasása után szóhoz sem jutottam – egyszerűen csak pörögtek a gondolatok a fejemben. Ha választanom kellene Sienna Cole kötetei közül egy kedvencet, akkor az Ahol a százszorszépek nyílnak mellett voksolnék. Mert ez a történet őrületes, megdöbbentő, ugyanakkor káprázatos is!
Az írónő stílusa kiemelkedő, a választékos kifejezések pedig csak még inkább emelik a mű színvonalát. A befejezés pillanatában teljesen lesokkolva, leesett állal és kidülledő szemekkel konstatáltam, hogy „basszus, ez tényleg igaz volt”. Számomra annyira lehengerlő volt, hogy olvasás közben a lapok rengetegéből nem láttam a kiutat és csak habzsolni akartam tovább, tudni akartam, hogy mi lesz a végkifejlet.
Maga a történet egy olyan témát boncolgat, ami az olvasó velejéig hatol. Sőt több olyan témát, hiszen tanúi lehetünk a szociális fóbiából történő kilábalásnak, valamint belepillanthatunk egy zavarodott elmébe is. Talán túl soknak tűnik 450 oldalba zsúfolva, pedig nem az – Sienna tökéletesen tudta vegyíteni a kettőt és egy letehetetlen olvasmányt alkotott belőle!
Az Ahol a százszorszépek nyílnak több érzelmet és állapotot is magában rejt, melyek kapcsolatából számos üzenet is felmerül az olvasóban – ezek közül talán a legkiemelkedőbb az, hogy nem szégyen magunkkal cipelni a múltunk terheit, de tudnunk kell, hogy ezeknek nem szabad befolyásolniuk a jelenünket! Megmutatja azt, hogy minden helyzetből felemelkedhetünk, ha saját magunk is fel is merjük a problémát – akár külső segítséggel. Megmutatja azt, hogy nem szégyen másként gondolkodni, másként érezni és másnak lenni, mint a társaink. Nem szégyen különcnek lenni, ahogy nem szabad szégyellni önmagunkat sem!
A regény iránymutatást nyújt, vigaszt ad és felnyitja a szemünket!
A történet sorai közt magamra ismertem, kicsit mintha a cselekmények sűrűjébe vetettem volna saját magam is és testközelből éltem át Molly minden percét, minden élményét! Mindannyian legalább egy picit Mollynk vagyunk!
Az év eddigi egyik legjobb könyvét írta meg Sienna Cole. Ajánlatos mindenkinek elolvasni, főként a benne rejlő lélektan, dráma és pszichológia egybeolvadása miatt!
A könyv elolvasása után szóhoz sem jutottam – egyszerűen csak pörögtek a gondolatok a fejemben. Ha választanom kellene Sienna Cole kötetei közül egy kedvencet, akkor az Ahol a százszorszépek nyílnak mellett voksolnék. Mert ez a történet őrületes, megdöbbentő, ugyanakkor káprázatos is!
Az írónő stílusa kiemelkedő, a választékos kifejezések pedig csak még inkább emelik a mű színvonalát. A befejezés pillanatában teljesen lesokkolva, leesett állal és kidülledő szemekkel konstatáltam, hogy „basszus, ez tényleg igaz volt”. Számomra annyira lehengerlő volt, hogy olvasás közben a lapok rengetegéből nem láttam a kiutat és csak habzsolni akartam tovább, tudni akartam, hogy mi lesz a végkifejlet.
Maga a történet egy olyan témát boncolgat, ami az olvasó velejéig hatol. Sőt több olyan témát, hiszen tanúi lehetünk a szociális fóbiából történő kilábalásnak, valamint belepillanthatunk egy zavarodott elmébe is. Talán túl soknak tűnik 450 oldalba zsúfolva, pedig nem az – Sienna tökéletesen tudta vegyíteni a kettőt és egy letehetetlen olvasmányt alkotott belőle!
Az Ahol a százszorszépek nyílnak több érzelmet és állapotot is magában rejt, melyek kapcsolatából számos üzenet is felmerül az olvasóban – ezek közül talán a legkiemelkedőbb az, hogy nem szégyen magunkkal cipelni a múltunk terheit, de tudnunk kell, hogy ezeknek nem szabad befolyásolniuk a jelenünket! Megmutatja azt, hogy minden helyzetből felemelkedhetünk, ha saját magunk is fel is merjük a problémát – akár külső segítséggel. Megmutatja azt, hogy nem szégyen másként gondolkodni, másként érezni és másnak lenni, mint a társaink. Nem szégyen különcnek lenni, ahogy nem szabad szégyellni önmagunkat sem!
A regény iránymutatást nyújt, vigaszt ad és felnyitja a szemünket!
A történet sorai közt magamra ismertem, kicsit mintha a cselekmények sűrűjébe vetettem volna saját magam is és testközelből éltem át Molly minden percét, minden élményét! Mindannyian legalább egy picit Mollynk vagyunk!
Az év eddigi egyik legjobb könyvét írta meg Sienna Cole. Ajánlatos mindenkinek elolvasni, főként a benne rejlő lélektan, dráma és pszichológia egybeolvadása miatt!
"Hogy lehet ennyire gyűlölni és szeretni valakit egyszerre? Ellentmondásnak tűnik, a kettő mégis mintha egy és ugyanazon dolog volna. A szeretet maga a halál."
Fülszöveg:
A szociális fóbiával küzdő fiatal nő, Molly O'Hara úgy érzi, csak egy kis környezetváltozásra van szüksége, hogy úrrá legyen a félelmein. Az élete minden szempontból gyökeres fordulatot vesz, amikor Londonba költözik, ő mégis ugyanazokkal a kínzó problémákkal találja szembe magát. Talán túlzott félénksége nem csupán jellemhiba, ahogy korábban hitte, hanem valami egészen más áll mögötte?
Molly szomszédságában egy rejtélyes férfi él, aki nem emlékszik a múltjára. Norman Harris napjai a jelen pillanat zűrzavarában telnek, melyben az egyetlen kapaszkodót egy régi, hű barát, Daisy jelenti. Ő azonban haldoklik, és vele együtt az emlékezés reménye is örökre eltűnhet. Amikor Molly a házba költözik, Norman élete hirtelen új értelmet nyer.
A szálakat tovább bonyolítja a karizmatikus világfi, Mason Reid, aki boldogságot és szerelmet ígér a főhősnőnek, ám lehet, hogy egészen más szándékok vezérlik.
Hármójuk sorsszerű találkozása nem csupán a jelent forgatja fel, de a múltat is megkérdőjelezi. A válaszokért Mollynak nemcsak saját eltemetett titkait kell felszínre hoznia, de Norman eltűnt emlékeit is meg kell találnia. Vissza kell mennie oda, ahol a százszorszépek nyílnak.
Sienna Cole a tőle megszokott elemző alapossággal ás a rejtély mélyére, miközben végigkalauzol egy trauma feldolgozásának folyamatán, és bepillantást enged egy hasadt elme működésébe.
(Álomgyár, 2020)