2020. október 28.

Patricia Gibney: Nincs menedék (Lottie Parker 4.)



Patricia Gibney minden egyes alkalommal bebizonyítja azt, hogy milyen szinten képes feszíteni a húrt, hogy kellően izgalmas történetet alkosson. A mostani olvasás során is éreztem a feszültséget, a kétségeket, amik a kötet alakulása során gyötörnek minket, olvasókat.

Igaz, hogy most több hétig húztam az olvasást, mert se időm, se kedvem nem volt magához az olvasáshoz – ennek ellenére, amikor belecsöppentem, akkor tökéletesen fel tudtam venni a fonalat ott, ahol legutóbb abbahagytam.

2020. október 27.

Patricia Gibney: Az elveszett gyermek (Lottie Parker 3.)



Az írónőnek az eddigi kötetei mind-mind különleges élményt nyújtottak számomra. Ha össze szeretném hasonlítani valamivel, akkor azt mondanám, hogy Emelie Schepp könyveinek olvasása közben éreztem ezt az erős vonzást a sorozat részei között. Mert minden egyes történet a bűnügyet, a nyomozást helyezte hangsúlyba, ennek ellenére egy pillanat erejéig sem éreztem azt, hogy mintha ezt már olvastam tőle – minden regényben tartogat valami pluszt, valami egyedi és olvasmányos elemet.

Mostanában igyekszem egyre választékosabban, egyre több zsánert és témát körülölelve olvasni. Úgy érzem, hogy szükségem van a saját látóköröm tágítására, s bevallom, hogy eme mű során is sikerült tanulnom valamit. Az elveszett gyermek című alkotásban az emberi kegyetlenség legmélyebb pontjai is kibontakoznak előttünk, emellett bepillantást nyerhetünk a hazugság és a múlt démonainak ismételt felbukkanásaiba is. Megerősít bennünket a valóságban átélt tapasztalatainkkal kapcsolatban, óvatosságra és megfontolásra int!

Szilágyi-Kiszler Adrienn: A napfény hangja (Audrey Rose Parker 1.)



Az írónőtől olvastam már, ugyanis Adrienne Stephan néven adott ki két könyvet. Így már volt egy kialakult minta bennem azzal kapcsolatban, hogy Adri milyen stílusban ír és hogyan fogalmaz.

Első alkalommal beleszerettem a történetbe, amit akkor elém tárt a Felperzselt a hőség, elvakított a napfény és a Körülölel a vihar című kötetekben. Pozitív érzelmeket váltott ki belőlem az írónő megfogalmazása, az érzelmes cselekményszálak ismertetése.

Baráth Viktória: Egy év Rómában



Már ismertem a művet, de mivel Az Olvasás éltet! csoportban Viki könyve volt az egyik kibeszélő témája, így mindenképp szerettem volna újraolvasni, hiszen rengeteg rés maradt az emlékezetemben az Egy év Rómában kapcsán. Azt hiszem, hogy anno ez volt a második könyvem az írónőtől, s egyben az első olyan, amit saját példányként megszereztem. Már nincsenek meg teljesen az emlékeim arról, hogy milyen volt legelőször belecsöppeni Leila hétköznapjaiba, mindenesetre ismeretlen könyvként kezeltem az olvasás folyamán, így minden pillanatot átéreztem újra – a keserűeket és az örömteliket is egyaránt.

Patricia Gibney: Az elrabolt lányok (Lottie Parker 2.)



A sorozat első részéhez már volt szerencsém, melyben úgy éreztem, hogy egy teljesen új és különleges vizekre eveztem. Izgatottan vártam a második részt, ugyanis bíztam abban, hogy magasabb színvonalat fog képviselni a könyv, vagy legalább üti ugyanazt a szintet. Nos, ebben nem is kellett csalódnom, ugyanis Az elrabolt lányok című mű a már megismert zsáner elemeit hordozza magán, egy sokkal bravúrosabb és szövevényesebb cselekményszál keretein belül.

Berill Shero: Halál a szalonban



Megtiszteltetés volt számomra, hogy felkeresett az írónő a könyve elolvasásával kapcsolatban. Bár bevallom, hogy egy kicsit tartottam tőle, ugyanakkor izgatott is voltam miatta. Tehát összességében vegyes érzésekkel kezdtem bele a műbe, s mindez csak még inkább összekavarodott bennem, ahogy haladtam a regénnyel.

Hogy pontosan mire is gondolok? Arra, hogy a kezdeti izgalom az egész történet folyamán végig kísért, viszont voltak olyan elemek és helyzetek, amik egy kicsit megnehezítették számomra az olvasást és leheletnyi mennyiségben rontottak az élményemen.

Patricia Gibney: A hiányzók (Lottie Parker 1.)



A Libri kiadó gondozásában megjelent könyvek közül, már többhöz volt szerencsém. Bátran merek tőlük könyvsorozatokat is olvasni, mert nemrégiben olvastam Emelie Scheppe svéd krimi köteteit, valamint Courtney Cole romantikus trilógiáját is, s mind-mind csupa-csupa kellemes élmények voltak számomra.

Bevallom, hogy valamilyen szinten fontos számomra az, hogy az aktuális olvasmányom melyik kiadó keze közül kerül ki. Mert ha tömegesen hibákkal teli, rossz megfogalmazású könyveket olvasok valamelyiktől, akkor sokkal kevesebb lelkesedéssel kezdek neki egy újabb kötetnek tőlük.

Carrie Cooper: Kétségekbe zárva, Bábok tánca (Marionettjátszma 1-2.)



Az írónő regényével legelőször két éve találkoztam, attól a perctől kezdve fogalmam sem volt arról, hogy miért nem olvastam korábban tőle. S ez az érzés csak fokozódott, miután a második könyvét ismertem meg. Hogy mit fogok érezni egy újabb Carrie Cooper történetnél? Fogalmam sincs, viszont izgatottan várom.

A Kétségekbe zárva című kötet olyan érzelmeket indított el bennem, amikkel már nagyon rég találkoztam. Teljesen magával ragadott, mintha szinte a mélyvízbe fulladtam volna és az utolsó pillanatban dobnák nekem a mentőövet. Szomjazva olvastam minden egyes szót, amit az írónő elénk tárt.

Halász Emese: A JÓSLAT (Skorpió vumen 1.) - előolvasás



Az írónő neve ismeretlen volt számomra, egészen addig, amíg fel nem keresett a története előolvasására, amit ezúton is köszönök neki.

A fülszöveg már első alkalommal felkeltette az érdeklődésem. Szeretem a romantikus történeteket, rengeteg félét olvastam már ebben a zsánerben, számos regény hasonlítani szokott egymásra, de könnyen találok különleges gyémántot is köztük.

Nem igazán vagyok oda a misztikus elemekért, így reménykedtem abban, hogy nem lesz nagy szerepe a műben. Kellemeset csalódtam. Halász Emese inkább a fordulatokra, az érzelmekre helyezte a hangsúlyt. Nem félt sokszor a lehető legszélsőségesebb érzéseket kiváltani belőlünk a főszereplője segítségével.

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc



Első pillantásra tudtam, hogy ez a könyv kell nekem. Nemcsak a borítónak, de a címnek köszönhetően is. Arról nem is beszélve, hogy Jodi Picoult írta, az ő neve pedig döntő számomra.

Az írónőtől ez még csak a harmadik könyvem, mégis ki merem jelenteni, hogy imádom a műveit. Rajongok a stílusáért, a fogalmazás módjáért. S ha ez nem lenne elég, minden egyes történetében más dolgokra helyezi a hangsúlyt. Minden komolyabb témához van egy saját képe, amit meg szeretne ismertetni velünk, szavakon keresztül. Célul tűztem ki magam elé, hogy minél több regényt elolvassak tőle – akárcsak Nicholas Sparkstól. Számomra ők ketten különösen kiemelkednek a külföldi írók közül.

Ludányi Bettina: Mögötted! - előolvasás



Ludányi Bettina munkásságát folyamatosan követem. Anno a legelső könyvét a Colorcom kiadónak köszönhetően ismertem meg, s azóta töretlenül állok a történetei pártján. Kezdetben az írónő sokkal óvatosabb témákat vett előtérbe, sokkal szolidabban fogalmazott. A mostani regényei pedig túltengenek az egyes pszichológiai fordulatoktól, ráadásul szókimondóbb és bátrabb is a cselekményszálakat tekintve.

Ruby Saw: Inferno (Vergilius játékai 2.)



Ruby Saw írói munkásságát még a kezdeti szárnypróbálgatásakor ismertem meg, már akkor láttam benne a potenciált a jövőbeni regényeivel kapcsolatban. A legelső könyvem tőle a Pillangó-hatás és Az igazi volt, amit követett a Csak két lépés Észak, valamint az Inferno.

Kimerem jelenteni, hogy időszakosan olvastam az írónő könyveit, mégis a legelső történetétől kezdve rengeteg fejlődést látok benne, mind megfogalmazásban, mind cselekményszálban. Ugyanis Liv Jackson történetének két részében sokkal inkább a romantika volt a mozgatórugó, egy ún. „biztonsági szállal” összefonva. Míg a Hadleyről és Jinről szóló mű már sokkal izgalmasabb irányba ment el, ahol nem félt Ruby Saw kimondani és leírni, amit igazán szeretne. Mégis számomra vele kapcsolatban az Inferno c. könyv lett a jéghegy csúcsa.

Lisa De Jong: Amikor esik...



Legelőször évekkel ezelőtt vettem a kezembe, azonnal a szívembe lopta magát. Még akkor megfogadtam, hogy mihamarabb be fogom szerezni és újra fogom olvasni. Ez tavaly meg is történt, ám azóta számtalanszor kinyitottam és elmerültem benne.

A kedvenc könyvemmé avanzsáltam, mert az Amikor esik című történet a pokol és a menny kapujában egy cérnavékony kötélen táncoltat. Darabokra szaggatta a szívemet, s mikor már megnyugvásra leltem, akkor történt valami, ami által még apróbb szilánkokra törtem. Hatással van az olvasóra – a gondolataira, a lelkére, az érzelmeire. A kötet az utolsó oldalig nem ereszt, ám amikor odaérsz, fel sem fogod, hogy csak ennyi volt.

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.) - előolvasás



Az írónőtől már több regényt is olvastam – A múlt bűnei, Holttest az Ambróziában -, mégis azt hiszem, hogy Judit ebben a kötetben engedte el igazán magát, tárta ki a szárnyait és bontakozott ki. Az eddig megjelent könyveiben sokkal szolidabban jelenítette meg a jelképes zsáner elemeit, a Lowdeni boszorkányhajsza azonban túlteljesített mindezen, a szó szoros értelmében.

A múlt bűnei című alkotásban inkább a romantikus vonalra helyeződött a hangsúly, mintsem az akciódúsabb elemekre. Habár már a Holttest az Ambróziában esetében próbálta Jud Meyrin kellően mérlegelni a zsánerek erősségét, ami véleményem szerint sikerült is neki. De a Felföldi-rejtélyek első részének olvasásakor már nyoma sem volt a próbálkozásnak, hanem látszódott a határozottság a különböző elemek intenzitásából.

Kristin M. Furrier: Az üveggyémánt átka




Őszintén bevallom, hogy kicsit tologattam a regényt, mert nagyon rég olvastam már ebben a zsánerben.

A borító alapján úgy éreztem, hogy ez a történet nem igazán az én korosztályomnak szól, hiszen legutóbb évekkel ezelőtt, még gyerekként találkoztam hasonlóval. Ám a történet végére érve rácáfoltam minderre, s kiderült, hogy Kristin M. Furrier alkotása egyáltalán nem korhoz kötött, sőt talán gyermekként meg sem hallottam volna azt az üzenetet benne, amit most felnőtt fejjel felfedeztem.

Marilyn Miller: A királynő




Izgatottan vártam, hogy megismerkedhessek ezzel a művel is, mert az írónő előző kötete – A vezér – teljesen levett a lábamról. S annyira szerettem volna tudni, hogy hogyan folytatódik Alexander és Serena kapcsolata. Annyira drukkoltam nekik!

R. Kelényi Angelika: Róma, Róma (Caroline Wood 2.)

 


R. Kelényi Angelika több oldalát is megmutatta már az olvasóinak. Egyrészt a történelmi regényeivel, másrészt a humoros és romantikus történeteivel. Mindkét zsánerben észbontó alkotások születtek általa, számomra a neve egyet jelent az izgalmas és szórakoztató történetekkel.

Most is izgatottan vetettem bele magam a kötetébe, nagyon vártam Caroline Wood legújabb kalandját. A Barcelona, Barcelona című műbe hamar beleszerettem és gigantikusan pozitív hatással volt rám. Rengeteget nevettem közben, mert könnyed, laza, humoros történetet kaptunk egy kisebb adag romantikával.
Mondhatni ugyanezt vártam a folytatás színvonalát tekintve is, ezt pedig Angelikának sikerült is tartania. Úgy éreztem a Róma, Róma-t olvasva, mintha az első résznek vége sem lett volna és rögtön a folytatás következett volna.

Szurovecz Kitti: Az egyetlen ismerős arc



Az írónő nem ismeretlen számomra sem nevét, sem írói stílusát tekintve, hiszen már két könyvet volt szerencsém megismerni tőle. A kisemmizett angyal alapvetően a prostitúció és az emberrablás köré épül fel, míg A sokszívű című regény a poliamoriát, mint az etikus többszerelműség témáját dolgozza fel. Tehát Szurovecz Kitti minden egyes történetében olyan komoly témákat vesz elő, amikről beszélnünk kell, és amikről ki kell mondanunk a véleményünket, valamint amelyek meglétéről tudomást kell vennünk a mi életünkben is.

A mostani kötete nemcsupán a lélektani mélységig hatoló szerelem tényét boncolgatja, hanem az elfeledett emlékek felkutatásának útját is bejárja az elejétől a végéig.

E. K. Blair: Echo (Fekete Lótusz 2.)



E. K. Blair bátor és vakmerő. Nem fél elítélendő vagy beteges szexualitáshoz köthető dolgokról írni a regényeiben. Azt hiszem, hogy az olvasói is hasonló csónakban eveznek. Én szerettem. Nekem tetszett az a világ, amit teremtett, még ha sokszor tintát nem tűrő jelenetek kerültek előtérbe. Sőt, talán pont ezért olvasom a köteteit lendületesen és kihagyások nélkül, mert a lehető legtermészetesebb módon képes tabu témákat robbantani.

Az Echo című mű érzelmileg és lélektanilag is egyaránt kegyetlen, mélybe taszító. A Bang megdöbbentő befejezése után bíztam abban, hogy választ kapok rengeteg kérdésre és E. K. Blair igyekezni fog visszahúzni bennünket, olvasókat a talajra. Mégis azt éreztem, hogy minden alkalommal mikor a lábam a földhöz ért, kaptam egy hatalmas taszítást, ami következtében újra a pokol tornácán találtam magam, s ez rengetegszer megismétlődött. Föld-pokol-föld-pokol. Egy ördögi kör, aminek nincs vége.